Mostantól a WRC-re koncentrál a Citroën

A Citroën Racing tervei a jövőre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Loeb távozik, 2016-ban csak 2 autó indul a WTCC-ben, 2017-től újra a WRC-ben megy a Citroën Racing.


Nagy változások előtt áll a Citroën Racing. No persze ez nem azt jelenti, hogy új porondra lépnének, csupán a jelenlegi felállás változik a Rali Világbajnokságban és a Túraautó Világbajnokságban egyaránt. A francia precizitás a Citroën Racing munkásságban is látszik, amit mi sem mutat jobban, minthogy az 1993-tól 2015-ig tartó időszakban 16 világbajnoki címet tudhat magáénak. Tulajdonképpen, ahol elindultak, ott előbb vagy utóbb arattak. A versenyszezon végéhez érve, Carlos Tavares, a PSA csoport igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a továbbiakban egyetlen világméretű megmérettetésre kívánnak összpontosíttatni minden márkát.
Azt már tudjuk, hogy a szintén PSA konszernbe tartozó Peugeot, a Dakar Ralit választotta, tehát tereprali programjukat kívánják folytatni, a DS folytatja Formula-E programját, a Citroën pedig úgy látszik, visszamegy oda, ahol a legtöbb sikert aratta, ez pedig a WRC. „Nyolc világbajnoki címmel és a rekordszámú, 94 futamgyőzelemmel, a Citroën példa nélkül álló sikereket ért el a WRC-ben – emelte ki Linda Jackson, a Citroën márka igazgatója. – A rali egy fantasztikus sport, ami próbára teszi az autók és vezetőik teljesítményét, megbízhatóságát és kitartását. A következő évadokat, melyeknek 2016-tól Kína is az egyik állomása lesz, az élő televíziós közvetítéseknek köszönhetően egyre többen követhetik majd nyomon szerte a világban. Márkánk 2017-re, vagyis arra az évre tervezi visszatérését a WRC-be, amikor az életbe lépő új előírásoknak megfelelően az eddigieknél is vonzóbb megjelenésű, új raliautók állhatnak majd rajthoz.” A WRC futamain tehát csak egy év kihagyás után láthatunk újra a gyári Citroën csapatot, hogy maximálisan felkészülve állhassanak rajthoz, csakúgy, mint tették azt a WTCC programjuk kezdetén is.
Hirdetés
A Citroën Racing ugyanakkor nem zárkózik el teljesen az autósport világától jövőre sem, hiszen a WTCC-ben továbbra is jelen lesznek, habár a 4 gyári autó helyett már csak kettővel. A két pilóta José María López és Yvan Muller lesznek, feladatukat pedig a Polestar Cyan Racing debütálása is nehezítheti. A két gyári autón kívül további Citroën C-Elysée WTCC modellek is rajthoz állhatnak majd, ám csak a privát Sébastien Loeb Racing Teamnél. Egyébként Sébastien Loeb, aki a Citroën színeiben kilenc egyéni világbajnoki címet szerzett, következő lépésnek a Dakar ralit szemelte ki magának, ahol viszont a Peugeot színeiben indulhat majd. „Hiányozni fog a Citroën Racing sikervágya és határtalan lelkesedése, de nem megyek messzire… Továbbra is a PSA Peugeot Citroën csoport színeiben versenyzem, csak éppen egy új terepen.” – nyilatkozta Sébastien Loeb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?