Most lecsaphatsz a Jurassic Park eredeti Fordjára

Egy Ford, amit nem téptek szét a dínók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autós szemmel a Jurassic Park egyik legemlékezetesebb jelenete a színes Fordokból álló konvoj megtámadása. A film marketingjéhez több replika is készült ezekből, egyikük pedig eladóvá vált.

A Steven Spielberg által rendezett 1993-as Jurassic Park olyannyira sikeres lett, hogy máig nem tudják elengedni a témát a filmesek. Az eredeti trilógia után 2015 és 2022 között készült egy újabb három részes széria, jövőre pedig a hetedik film érkezik a mozikba. Annak idején a második rész történelmet írt azzal, hogy lényegében a Mercedes M-osztály világpremierjeként is használták. Ám az első részben még nem láttak ekkora reklámértéket az autógyártók, de azért kaptak menő verdákat a film készítői. Például a Jeep Wranglert és a Ford Explorert, ráadásul ezek filmes relikviának számítanak autóbolond körökben.
A dínószafarira induló társaságot első generációs Ford Explorerek szállították, természetesen különleges fényezéssel. A könnyű megvalósíthatóság miatt több replika is készült belőlük, amely közül az egyik a [i]Bring A Trailer[/i] akciós oldalon keres új gazdát. Az 1992-es modell egészen jó állapotnak örvend, a szerviztörténettel is rendelkező Ford mindössze 118 ezer kilométert futott. Az első nemzedéket csak négyliteres V6-os motorral szerelték, így ebben sincs más, a váltó négyfokozatú automata, a kerekek csak hátul hajtanak.
Hirdetés
Az eredeti szállítási dokumentum megléte mellett fontos hangsúlyozni, hogy ezt az autót nem törték össze a dínók és az előző tulajdonosok sem, illetve olyan kiegészítők is járnak hozzá, mint a Jurassic Park márkájú walkie-talkie vagy a tematikus Lego szett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?