Móka Fóka – használt Ford Focus ST170

Amikor az 1990-es évek végén megjelentek az első képek a Ford Focusról, szinte harapni lehetett a levegőben a döbbenetet. Az Escort utódja mintha egy másik galaxisból érkezett volna. Nagyon betalált a New Edge Design, amit az is bizonyít, hogy még manapság is öröm ránézni az első generációs Focusokra. Mostanra már megszoktuk a formát, de még mindig érezni rajta a különlegességet, még mindig süt róla, hogy annak idején rendkívül merésznek számított. Ráadásul a kategóriájában etalon futóművet pakoltak alá, amely szintén állja az idők próbáját. Szintén merésznek tűnt az RS változat, amely, mint a neve is mutatja (Rallye Sport) a Rali Világbajnokságon induló WRC modell homologizációjához született, ám a Piranha kódnéven futó ST170-ről sem szabad megfeledkezni. Bár kevésbé vált legendássá, de ez betudható talán a visszafogottabb formai változásoknak. Pedig az ST170 sofőrök is megnyalják mind a tíz ujjukat a kormánykerék mögött, olyan finom dolog vezetni az RS kistestvérét. Ízig-vérig átjön a rali hangulat ebben az autóban is. Ami csak a Focus első ráncfelvarrása után érkezett meg a piacra, tehát a legöregebb darabjai 2002-ben születtek. Ahogy említettem, nem olyan drámai az optikai tuningja, mint az RS modellé, ám az értő szemek egyből felismerik, hogy mivel állnak szemben. Árulkodó a 3 ajtós kasztni. Persze a „polgári” Focusokat is lehetett így rendelni, de azért elég kevesen döntöttek mellette. Aztán ott van a méhsejtmintás hűtőrács, az egyedi ködfényszórók, a modellre jellemző 17 colos könnyűfém felnik. A képeken látható példány 2003-as évjáratú, a korából adódóan látszanak is a karosszéria hibái. A legkellemetlenebbek a rozsdásodó küszöbök, viszont a karcokkal és a kavicsfelverődések okozta sérülésekkel együtt lehet élni. A jobb első sárvédő volt még cserés, egyelőre színben nem passzol a fekete fényezéshez, valamint a felnik sem makulátlanok. De hát az autót a rendeltetésének megfelelően használják, versenypályákon is szívesen vendégeskedik, ennek ellenére motorikusan alig akad vele probléma. Már csak azért is mert szívátültetésen is járt. Ne gondoljatok semmi rosszra, mindjárt elmagyarázom, hogy miért. Előtte azonban kukkantsunk be az utastérbe. Az ST170 Recaro sportüléseket kapott, profibb hifit építettek be a gyáriak, hatfokozatú a Getrag polcáról érkezett sebességváltó, bőrburkolatú a kormánykerék és még alukilincsekkel is feldobták a belsőt. Na, meg fehér hátlaposak a műszeregység órái. Csupa-csupa apróság, amelyek sportosabbá teszik az összhatást. Az első üléseken már „megszottyadt” a bőr, a varrás sem bírta, hátul viszont oly keveset utaztak, hogy szinte újszerű. A váltógomb kissé elfordult és persze a kopás tisztán látszik rajta, ám a váltószoknya jó állapotban vészelte át az éveket, ahogy a bőrkormány is, amelynek annyira kellemes a fogása, hogy simán megbocsátható a háromküllős kialakítás hanyagolása. Oh, a fém pedálokról majdnem el is feledkeztem, de a sportos hangulatban még ők is szerepet játszanak. A kopott részektől eltekintve jó állapotban van az utastér, értem ezalatt, hogy nem csörög, zörög semmi, a légkondi is prímán működik. Akik kezdő „estések”, talán meglepődtek a 170-es számon, hiszen a második generációtól kezdve már csak simán ST ezeknek a modelleknek a neve. Nos, nem kell túlgondolni a dolgot, egyszerűen csak a lóerők számára utal. De mennyire isteni 170 ló ez! Csupán 1,2 tonna az autó üres tömege, a kétliteres szívómotor pedig gyönyörűen adja le a teljesítményt. 5000-nél azért érkezik egy rúgás és még inkább meglódul, a fordulatszámmérőn hétezerig simán felkúszik a mutató, sőt még fölé is. Örök hála a Cosworth mérnökeinek, akik kezelésbe vették az alap blokkot! Alumínium hengerfej, 2 fokozatú szívócső, változó szelepvezérlés, rozsdamentes acél kipufogórendszer, sport katalizátor, hogy csak a fontosabb jellemzőit említsem a mexikói „Csivavából” érkező motornak. Emellett nagyobb fékeket és módosított kormányművet is kapott az ST170, pedig már egy mezei 1,4-es Focusban is szuper a kormányzás. Hol van a buktató? Kérdezhetik jogosan a forró ferdehátúra vadászó benzinvérűek. Hát, igazából sehol. Ami elkophat, az elkopik, de váratlan nagy hibákat nem produkál az autó. Akkor miért is volt az a fentebb említett motorcsere? Nos, a tulaj nem titkoltan „szétjátszotta” a váltót. Amikor becserkészte a cseredarabot egy svájci modellből, megtudta, hogy annak csak 130 ezer km a futásteljesítménye. Meghallgatta a motorját és beleszeretett, ennyi. Ráadásul annyira kedvező áron kínálták a motor+váltó párost, hogy egyszerűen nem tudott ellenállni neki. Hibaként a rakoncátlankodó IMRC-szelepet említette, illetve a szervokormány szorult még javításra. Valamint emberi hiba okán a leömlőt ütötték meg, ami szintén cserés lett, a csomagtartóban ott figyel még a lecserélt darab. Egy féltengely társaságában, ami viszont nem szorult cserére, szintén a váltóhoz járt. Javításra vár még a motorháztető zárszerkezete. Az első generációs Focusokon ugyebár kulcs nyitja a fedelet, az embléma elforgatásával válik elérhetővé a kulcslyuk. Most kulcs helyett egy csavarhúzóval matatva lehet kinyitni, amennyiben megtaláljuk a megfelelő pontot. Ahogy pedig megy, az valami csoda. Szinte kitalálja az ember gondolatait. A kuplungot szokni kell, lehetne kicsit rövidebb a pedál útja. Ám a feszesre hangolt futómű, hátul független felfüggesztéssel, egyszerűen csodálatos. A motor szépen szól, amennyire egy négyhengeres szépen szólhat. Érces, sportos, imádnivaló, ahogy a rendkívül közvetlen tökéletes visszajelzéseket adó kormányzás is. Benzinből 10 litert kér százon, óvatoskodva levihető kilencre, de jóval többet is benyakal, mondjuk miközben Mazda MX-5-ösöket büntet az Euroringen. Gazdája nem is igazán akar megválni tőle. Inkább belefeccöl munkát és pénzt, hogy kijavítsa a hibáit, ami jól mutatja, hogy mennyire képes megfogni az értő közönséget az ST170. Árukat is jól tartják, a Használtautó.hu felületén 650 000 forinttól indulnak, de szép állapotú példányokért másfél millió forintot is elkérnek.