Mire érdemes figyelni, ha Horvátországot vennénk célba?

Tengerparti nyaralóhelyként a magyarok számára a horvát tengerpart ugrik be – már csak azért is, mert az Osztrák-Magyar Monarchia idején Fiume (Rijeka) az ország legnagyobb tengeri kikötője volt, és a tőle 15 kilométernyire Dél-Keletre fekvő Szádrév kikötőjével, valamint a környező településekkel együtt a magyar tengermelléket alkotta. Horvátország, mint nyaralási célpont azonban nem ezért, hanem sokkal inkább 1778 – 185 szigetének kerületével együtt 5835 – kilométeres tengerparthossza miatt érdekes. Hiába tömeges nyaralóhely (nem csak a környező országok lakói, hanem egész Európa számára), gond nélkül lehet tömegmentes, romantikusan elhagyatott tengerpartokat is találni, kavicsosat vagy homokosat is, ki milyet szeret.
Nyaralás előtt - ha már megvan a (például a Horvát Idegenforgalmi Közösség weboldaláról vagy az utikalauz.hu oldalról jelentős segítséggel kiválasztható) úticél, amihez szintén interneten keresztül ajánlott szállást is foglalni, érdemes végiggondolni az utazást, amihez biztosítás és az autóhoz (ha nincs rá már gyári) assistance kötése erőteljesen ajánlott!
Fiume irányába, azaz például a mellette lévő, a XV. században (bencések által) alapított, már a 20. század elején a Monarchia egyik legnépszerűbb üdülőhelyének számító Abbáziába (Opatija) – az A6 – és délre is – az A1 – autópályán lehet eljutni. Azzal azonban számolni kell, hogy számos népszerű nyaralóhely felé az út utolsó részét országúton, nem ritkán falvakon keresztül kell megtenni. Így aztán hiába van például majd’ 100 kilométerrel messzebb Pag szigete (Budapestről 645 km, 6 óra 7 perc), mint az ismertebb Rab (Bp-ről 558 km, 6 óra 13 perc), az előbbi, távolabbi célpont érhető el néhány perccel gyorsabban. Ráadásul az odautazáshoz még kompot sem kell feltétlenül igénybe venni, a szárazfölddel majdnem összeolvadó sziget hídon keresztül – különdíj nélkül – is elérhető. Az útvonal tervezésekor továbbá az is fontos, hogy ne csak a kicsinek tűnő szigetekig kalkuláljunk, rajtuk a néhány falunyi, néhány tíz kilométernyi távolság is akár több mint egy órával növelheti a menetidőt, ami nagyon nem mindegy, ha például a szállásra időre kellene megérkezni.
A megérkezésig otthonról azonban hosszú az út, s még az első komolyabb megállóhely, azaz a határ előtt, az útvonal választásakor fontos eldönteni – főként déli célállomás vagy kelet-magyarországi indulópont esetén, hogy az utazási időt ugyan minimalizáló, de hossza és a pályadíjak miatt drágább autópályás vagy a kilométerben rövidebb, kisebb költségvetésű, de lassabb, ugyanakkor nézelődősebb országúti utazás a választásunk akár Szerbia, Bosznia-Hercegovina átszelésével. Utóbbival akár 10-12 órás menetidő is adódhat – az előbb említett Pag, Rab szigetek példájánál maradva. Nem csak rövidebb, kevésbé fárasztó is az autópályázás, a térképet sem kell annyit nézni. GPS-szel útra kelve egyébként érdemes annak térképállományát indulás előtt frissíteni, bőven voltak útfejlesztések az elmúlt időkben a horvátoknál is.

Dugókra nem elsősorban a határokon kell számítani, bár ellenőrzés van, nem túlzottan szigorú, s az is könnyítés, hogy államközi egyezmény alapján nem szükséges útlevél a beutazáshoz, elegendő a személyi igazolvány is – valamelyik azonban szükséges, a hazai igazoltatáskor elegendőnek számító kártyás vezetői engedély nem úti dokumentum, az nem elegendő a határátlépéshez. Korábban volt ugyan olyan bonyolítás is, hogy 14 éven aluli gyerekeket – nem szüleik kíséretében, csak írásos, közjegyző által hitelesített, horvát nyelvre is lefordított meghatalmazással lehetett Horvátországba vinni, 2009 óta azonban az már nincs érvényben, nyugodtan lehet vinni az unokatestvéreket vagy az ovis, iskolás barátokat is. Állati eredetű ételt, húst, tojást nem szabad bevinni, ha pedig valaki netán élete nyaralására készülve 10 ezer eurónál több pénzt vinne magával, azt a határon jelentenie kell. Aki négylábú barátját is vinné nyaralni, ami kutya esetén például egyáltalán nem ritka, az annak azonosító adatait és jeleit tartalmazó oltási könyvét is magánál kell tartsa, a három hónapnál idősebb kutyák és macskák csak legalább 15 nappal, legfeljebb 6 hónappal korábban beadott veszettség elleni oltással léphetnek az országba.
Ellenőrzés szempontjából a határtól már szabad az út, hosszú autópályás torlódások azonban balesetek nélkül is várhatók. A horvát autópályadíj-fizetés ugyanis kapus rendszerű és a magyarnál is drágább. Minden esetben először „felhajtójegyet” kell húzni. Mivel az automatákat nem lógatják az őket tartó járdaszigeteknél beljebb, közel kell állni hozzájuk. Aki elvéti (mint időnként a cikk szerzője), az csatolhatja ki magát, nyithatja autója ajtaját, s bizony húzhatja az időt. Hétvégi napokon, turnusváltásokkor már az ilyen, még csak fizetőpontnak sem számító helyeknél is torlódás tud kialakulni. Hát még a fizetőkapuknál! Főszezonban, hétvégi napokon szinte biztos, hogy kell némi, akár több mint egy órás araszolásra számítani egy-egy fizetésnél. A nagyobb helyeken mondjuk szerencsére vannak kizárólag bankkártyás fizetésre specializált áthajtók, ahol csak be kell tenni a felhajtó- és a bankkártyát, s az automata már vonja is le az összeget, de aki nem szeretne torlódni, az inkább hétköznap utazzon! Figyelni kell arra is – ha valaki elszámolná a költséget vagy netán csak látni szeretné a díjat, hogy blokkot csak külön kérésre, azaz gombnyomásra ad az automata. Készpénzzel kunával és euróval is lehet amúgy a kapuknál fizetni, a kijelzők is mindkét pénznemben kiírják az összegeket, ám az ilyen, valódi pénztárossal üzemelő kapuknál is a legjobb választás a bankkártyás fizetés, úgy nem tud „lemaradni” a visszajáróból.
Ezen túlmenően a horvát autózás nem tartogat sok különbséget a hazaihoz mérten. Az utak jellemzően a hazaiaknál jobb minőségűek, a táblázás sem rosszabb, igaz, az nem is jobb, mint itthon. Biztonsági övet és fényszórót (nem csak lakott területen kívül) nappal is kötelező használni, a sebességkorlátozások az ismertek: lakott területen belül 50, országúton 90, autóúton 110, autópályán 130 km/óra a megengedett, érdemes betartani, ugyanis a horvátok is szívesen ellenőrzik a tempót, kár fagyi helyett bírságra költeni a nyaralásra szánt pénzből. Bár néhány évvel ezelőtt még a hazainál előrelátóbban volt érdemes tankolni, ma már nincs nagyon olyan szakasz, ahol 50 kilométeren belül ne lenne töltőállomás, LPG – azaz autógáz – kút is viszonylag bőven van, az árak – még a drágább, autópályás kutak esetén is – kedvezőbbek a legjobb hazaiaknál.
Indulás előtt még a legfontosabb tanács, hogy – főként kompozással együtt, és különösképp hévégi napon utazva – ne legyen az utazási idő az utolsó másodpercig kiszámolva. Nem jó a tömeg miatt lecsúszni az utolsó kompról, ahogyan azért küzdeni menet közben sem, hogy időben odaérjen a család, amelynek tagjai nem biztos, hogy kellemes kikapcsolódásként fogják megélni a sietős utazást. Egy szóval sem mondjuk persze, hogy ne menjen nyaralni – aki megteheti, hanem tegye körültekintően, ráérősen, nyugodtan. Jó utat kívánunk!