Akár hibrid, akár nem, egy új Skoda RS mindig jó hír
Érdekes látni, milyen különböző módokon közelítik meg az autógyárak a mára szinte elkerülhetetlenné vált elektromosítást. Vannak, akik legnépszerűbb, tömegautónak szánt modelljeikből készítenek hibridet vagy akár teljesen elektromos verziót, melyek azonban általában sokkal többe kerülnek az alapverziónál, így nem is nagyon tudnak elterjedni (például a VW Golf GTE). Abban a taktikában pedig, amikor az egyébként is alacsony eladási számokkal rendelkező modellek kapnak akkumulátort, kétféle megközelítés lehetséges: vagy csak félgőzzel, apró aksival elektromosítanak a modellpaletta alján, vagy a csúcsverziókat zöldítik. Az utóbbi taktikát választja most a Skoda, a sok rajongóval rendelkező Octavia RS következő generációja ugyanis konnektoros hibrid lesz.
Kockázatos lépés, a Citigóból valószínűleg egyébként sem sokan hiányolják a pörgős benzinmotort, a hibrid Octavia RS láttán viszont lehetséges, hogy néhány rajongó elpártol a modelltől. Kár lenne pedig, mert a gyáriak elmondása szerint a hagyomány és az innováció vezérelte őket a negyedik generációs Octavia felpaprikázott változatának tervezése során, tehát most is izgalmas vezetési élményre számíthatunk. A videóban látható részletek alapján pedig a stílusra sem lehet panasz, a kifejezetten prémium külsejű - és belsejű - Octaviát olyan sportos részletekkel dobják fel, mint a fekete hűtőrács és az első lökhárító széleibe vágott légfüggöny, valamint a szintén sötét árnyalatú hátsó diffúzor. Feketék lesznek a felnik és a hátsó szpojler is (utóbbi a kombi esetében tetőszpojler), a kontrasztot kívül piros féknyergek, belül piros varrás adják. A hajtáslánc az 1,4 literes benzines motorból és egy villanymotorral párosított akkumulátorból, meg persze a DSG váltóból áll, az összteljesítmény 240 lóerő és 400 Nm nyomaték lesz. Ez nem túl nagy növekedés az előző generációhoz képest, a széndioxid-kibocsátás viszont rengeteget javul, 100 km-en csak 30 grammot pöfög az új változat. Teljesen elektromos módban egyébként 55 kilométert tud megtenni az autó, és ezek az adatok már a WLTP-cikluson mért számok, azaz elvileg közelebb állnak a valósághoz. Természetesen az RS-specifikus sportfutómű is a csomag részét képezi.
Mostantól két Octaviát is lehet konnektorról tölteni
Először (elvileg) jövő héten, a Genfi Autószalonon láthatjuk majd az új modellt, ahová egyébként további érdekességeket is hoz majd a márka. A nemrég bemutatott Kamiq Scoutline felszereltség élőben itt mutatkozik be először, melyről már írtunk
itt[url], illetve lesz egy hétköznapi hibrid verzió is az Octaviából, elektromos SUV-juk, az [url=https://www.autonavigator.hu/cikkek/e-vel-kezdodik-q-ra-vegzodik-az-elektromos-skoda-suv-neve]ENYAQ mellett. Az alap Octavia iV szintén az 1,4 literes benzinmotort használja, viszont kisebb aksival párosul, ám a rendszerteljesítmény még így is 200 lóerő és 350 Nm lesz. Ezt már korábban is láttuk, a gyengébbik hibrid bemutatója az új Octavia leleplezésekor volt, melyről részletesebben
itt
írtunk.