Mindig van egy első alkalom: Ford Mustang

A gyerekkori álmok sorsa jobbára az, hogy a felnőtt élet felé vezető rögös úton szépen lassan a feledés homályába merüljenek. Majd, amikor felsejlenek egy-egy kósza emlékkép formájában akkor csak mosolyog egy félszeget az ember, hogy milyen kis naiv volt fiatalként. Akad azonban néhány lélek, aki nem képes beletörődni a kegyetlen valóságba és foggal-körömmel ragaszkodik az álmaihoz. Bizonyos mértékig magam is ide sorolom, számomra pedig az egyik ilyen gyermekkori vágy a Ford Mustang volt. Szinte minden autós játékban (vagy szimulátorban) az első járművek egyike volt, amit „megvásároltam”. Akkoriban el sem tudtam képzelni, hogy egy nap hús-vér valójában is megismerhetem az általam oly sokat csodált paripát, viszont az autós újságírói pályára lépve már sejtettem, hogy előbb vagy utóbb el fog jönni ez a nap – azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Jól jellemzi átalakuló világunkat, hogy hamarabb volt szerencsém egy elektromos Mustanghoz, mint az igazihoz. Bármennyire is távol áll a Mach-E az eredeti kupétól, úgy éreztem, összejött az élet, hiszen „egy Mustangban ülhettem”. Aztán jött az ötliteres, V8-as motorral a képeken látható autó, és egy csapásra megváltoztatott bennem mindent. Egyértelmű, hogy az izom Mustang után egy rosszabb viccnek hat az elektromos „testvér”, de az első kilométerek után azon morfondíroztam, lehet nem is akkora hülyeség az erősebb autókra a külön jogosítvány. Félreértés ne essék, imádtam, hogy a jármű szó szerint táncolt alattam minden kanyarban és szabályosan ki akart szabadulni a kezeim közül, de kevésbé avatatlan kezekben ez egy időzített bomba – nem véletlenül látni az interneten amerikai autós találkozók után oszlopba, és fába csapódott Mustangokat. Persze a rózsaszín köd csak ideig-óráig tart, és ha ez feloszlik, hatalmas csalódás is lehet egy álom beteljesülése. Szerencsére erről az érzésről nem tudok beszámolni, mert pontosan azt kaptam, amit vártam. Nyers erő minden mennyiségben némi kompromisszummal. Az utastérben helyenként találni olcsó, kopogós műanyagot, de többnyire a kezelőszervek kellemes tapintásúak. A start-stop gomb és a mellette elhelyezett repülőgép kapcsolókra emlékeztető gombok különösen tetszettek, csakúgy, mint a váltókar, amely bár egy 10 fokozatú automatát működtet, mégis „súlya” van, és elhiteti a sofőrrel, hogy valóban egy autót kezel, nem a rádiót állítgatja. Az első bőrülésekre sem tudok panaszkodni, hisz amellett, hogy kényelmesek, az oldaltartásuk is kiváló, már-már versenyautós. Hátul viszont egészen más a helyzet: a bejutás is külön mutatvány, a fejtér is igencsak szűkös, a lábtér pedig csak attól függ, hogy elöl milyen magas utasoknak jutott kényelmesebb élet, de talán nem túlzok, ha azt mondom, egy átlagos felnőtt mindenképp szenvedni fog hátul. Ezt viszont csúnya lenne felróni a Mustangnak, hiszen mindenki tudja, nem családi autónak szánták. Ellenben a csomagtér számomra hatalmas meglepetés, pozitív értelemben, hiszen a 323 literes tároló meglepően tágasnak hat, egy hétvégi kiruccanásra két főnek simán beférnek a poggyászai. Az izomautóknál különösen tartja magát a mondás, hogy nem a majmot nehéz megvenni, hanem azt folyamatosan etetni. Az 5.0 literes V8-as motor mind a 444 pacija igencsak éhes jószág, hiszen jó, ha 450-500 kilométert elmennek egy tank benzinnel, de az vesse rájuk az első követ, aki ezért komolyan tud haragudni. A végeredményben kijött 12,8 literes fogyasztás még meg is lepett egy hangyányit, ettől valamivel többet vártam, de jó szájízzel álltam meg minden egyes tankolásnál, hiszen az élmény simán feledtetni tudta velem a piszkos anyagiakat. Mustang lévén pedig nem csak nekem csalt mosolyt az arcomra a Ford izomautója, hiszen körülötte nem igazán láttam unottan maga elé meredő járókelőt, mindenki boldogan hallgatta a nyolchengeres erőforrás duruzsolását, a gyerekek pedig örömmel integettek, ha a piros lámpánál túráztattam a lovakat. A hatodik generációs Mustang az utolsó napjait éli, hiszen már az amerikai utakon az új nemzedék példányaiból is találni néhányat, és szerencsére a V8-as abból sem hiányozhat, de jelenleg kérdéses, hogy meddig maradhat benne. Szerencsés vagyok, hogy nekem még megadatott a találkozás egy igazi izomautóval, és boldogsággal tölt el, hogy Máté Péter ikonikus számával ellentétben ez az első szerelem nem csupán egy álom, de jóval több, mint egy kézfogás volt. Köszönjük a tesztautót a Ford Petrányinak!