Mindig hátra szereltessük a jobb állapotú gumikat!

Ha hátul van a jobb gumi, nagyobb a biztonság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha csak két új téli gumi vásárlására van szükségünk (vagy lehetőségünk), azokat mindig a hátsó kerekekre szereltessük.

Manapság egyre nagyobb szerep hárul az autóban az elektronikus védelmi eszközökre, különösen a menetstabilizálóra (legközismertebb jelöléssel ESP), amely nagyon hasznos ugyan, de egyáltalán nem mindentudó, mint azt sokan tévesen képzelik. Arról nem is beszélve, hogy napjainkban, az olcsóbb modelleknél még nem általános a megléte, így különösen hasznos lehet azon tanács, miszerint ha nincs pénzünk teljes garnitúra téli gumit vásárolni, és csak két abroncsra futja a büdzséből, akkor mindig a hátsó tengelyre szereltessük fel a jobb állapotúakat - ez akkor is ajánlott, ha két jobb, illetve két rosszabb állapotban lévő használt kerekünk van. E módszer indoklása egyszerű fizikai magyarázat. Ha a jó gumik az első kerekeken vannak, a rosszabbak pedig hátul, akkor félrevezető lehet az autó viselkedése. Miközben azt hisszük, hogy jó a tapadás, és minden rendben van, a hátsó kerekek már nagy valószínűséggel elérték a kritikus határt, így amikor az autó eleje megcsúszik, az instabil far garantálhatóan ki fog törni, komoly vészhelyzetet előidézve. Ha a rosszabb állapotú gumik az első tengelyen vannak, ugyan előbb érezzük majd bizonytalannak a haladást, de éppen ez inthet minket kellő óvatosságra, ráadásul számíthatunk a jó hátsó abroncsokra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

18 thoughts on “Mindig hátra szereltessük a jobb állapotú gumikat!

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    [i]„Ez egy elterjedt hülyeség, amit boldog-boldogtalan nyomat….
    Tipikus tudománytalan néphülyítés.”[/i]
    Ha már így elragadtattad magad, javaslom a fizika minimum e 3 fejezetében próbálj meg valamennyire elmélyülni.
    1, Testek tehetetlensége
    2, Centrifugális erők
    3, Súrlódások
    Persze egy gépkocsitestre kanyarodáskor erők és ellenerők tucatjai – százai hatnak, aminek az eredője éppen a gépkocsi mozgása az adott helyzetben, de már ez a három megjelölt fejezet is magyarázatot ad arra, kritikus helyzetben miért a gépkocsi hátulja a rizikósabb, ami egyáltalán nem tudománytalan, és egyáltalán nem néphülyítés.
    Az más kérdés, hogy a konstruktőrök rengeteget dolgoznak azon, hogy egy gépkocsi minél semlegesebb viselkedésű legyen kanyarban.
    A „jobb gumi” is képlékeny megfogalmazás. Itt a profilmélységet értenék alatta, aminek száraz aszfalton semmi jelentősége.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Ez egy elterjedt hülyeség, amit boldog-boldogtalan nyomat. Először is nem mindegy, hogyan viselkedik az autó forszírozott kanyarodásnál. Az enyém például nem hajlandó máshogy, csak alul kormányozottan viselkedni. Akkor miért is kellene hátulra tenni a jobb gumikat? Hogy elöl ne legyen olyan jó tapadásom, amilyen lehetne?
    Én minden nyári-téli gumi cserekor jobb állapotút teszem előre (első kerekes kocsi), így egyforma sebességgel kopnak el és egyszerre cserélem le mind a négyet. Ha mindig csak kettőt kellene cserélni az is előfordulhatna, hogy már nem találok ugyanolyan mintázatú, gyártmányú gumit mint a régi és ha más a mintázat, gyártmány, ki mondja meg, hogy különböző szituációkban melyik a jobb?
    Láttam az ominózus videót, ahol zsír új gumikkal és rommá kopottakkal csinálták a tesztet. Normálisan nincs ekkora különbség a gumik állapota között. A használt autó típus képes volt túlkormányzottan viselkedni, nagyon sok első kerekes autó határozottan alul kormányozottan viselkedik. Tipikus tudománytalan néphülyítés.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Tapasztalatból mondom! a segge csúszik a kocsinak ezt lehet mindaddig korrigálni míg van elől tapadás. ha nincs elől tapadás csinálhatsz egy kanyarba, bárhol bármit akkor nincs kormányzás! estem be nemrégiben árokba pontosan a rossz állapotú gumik miatt.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Valóban nagy lutri nem négyesével cserélni a gumikat, de ha négyesével cseréli a gumikat az ember, akkor is felmerülhet a kérdés ha nem első alkalommal újonnan kerül fel a készlet, hiszen általában van egy jobb és egy rosszabb (kopottabb) pár.
    Ahogy célzol rá a sebességhatárokkal, még télen sem feltétlen havas/jeges úttal kell számolni, csak ritkán esik nagy mennyiségű hó és azt is viszonylag gyorsan letakarítják. Ilyenkor, tiszta aszfalton, például a fékút szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a lényegi fékezést végző első kerekeken van-e a jobb gumi, de ez havas, csúszós úton is igaz lehet… ahhoz, hogy fékezéskor hátrány legyen az elől lévő jobb gumi az kéne, hogy a hátsó kerék előbb blokkoljon mint az első… ha van normális ABS/fékerő elosztás ez azért lehetetlen, ha meg nincs, akkor egyébként is fizikai képtelenség. 15 év és vagy 5 autó nyúzása során olyat még nem láttam, hogy a hátsó kerék blokkoljon előbb.
    Nem értek egyet az „egy autónak azért mindig a hátulja ficánkol” állítással sem, az én (sokautós) tapasztalataim szerint mindig az orrát tolja, és nagyon meg kell kínozni, hogy a hátulja megcsússzon, akkor meg már annyira túl kell feszíteni, akkora terhelés szabadul fel hirtelen hogy majdnem mindegy milyen gumi van rajta, ráadásul utcai kormánnyal lehetetlen olyan gyorsan ellenkormányozni, akkor 4 kereket blokkolni kell amíg leradíroz kicsit a lendületből, és utána van esély visszavenni az irányítást, leginkább ha jár még a motor 🙂

    A cikk alapjában trivialitásként kezeli, hogy az autó kipördülése a legveszélyesebb dolog, és mindent erre épít… szerintem ez legalább is vitatható… a javasolt gumiszerelésből következő megnövekedett fékút, rosszabb irányíthatóság (én estem már el úgy biciklivel csúszós úton, hogy az mentett meg, hogy a mögöttem jövő autósnak volt annyi esze, hogy nem egy esélytelen fékezéssel, hanem kikerülő manőverrel próbálkozott) illetve az alulkormányzottságból adódóan a szembejövő kamion alá sodródás vagy útról lesodródás veszéye… ezek összességében sokkal veszélyesebbek mint egy – kevésbé veszélyes mint látványos, és egyébként is ritka és valószínűtlen – kipördülés.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Ezek elvi (fizikai) kérdések, különösebb gyakorlati jelentőség nélkül. Azért nincs gyakorlati jelentősége, mert valóban 4-esével érdemes a gumikat cserélni. Azonkívül az engedélyezett sebességtartományok az esetek túlnyomó többségében messze alatta vannak annak a sebességhatárnak, ahol ez a kérdés felmerülhetne. Kivétel a havas-jeges út. Egy autónak azért mindig a hátulja ficánkol, aminek megfékezése sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolja a többség, és nem elég csupán a kormányzásban bízni.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Ez egy rossz tanács. Az autó farának kitörésétől a jobb minőségű/állapotú hátsó gumi csak nagyon kivételes esetben tud önmagában megvédeni. Az első kerekeken múlik az autó irányíthatósága, jóval nagyobb arányban viselik az autó súlyát és és jóval nagyobb szerepet kapnak fékezéskor. Ráadásul az utcai autók egyébként is alulkormányzottak, felesleges a plusz védelem a kipördülés ellen, az alulkormányzott átsodródás legalább akkora baleseti veszélyforrás mint a kipördülés.
    Jobb gumi elől: rövidebb fékút, jobb kikerülési esély, kisebb az elakadás esélye
    Jobb gumi hátul: az egyébként is alul kormányzott, tehát az orrát toló autó farának kitörési esélye kisebb egy szűk sebességtartományban, viszont nagyobb eséllyel korrigálható.
    A tanács pszichológia részének van azért igazságtartalma, de sokkal fontosabb, hogy a vezető ismerje az autóját.
    Egy közhely a végére: ha már rászánja az ember az időt, pénzt, energiát, hogy 2 gumit lecseréljen, akkor érdemes inkább mind a 4-et…

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Csak most véletlenül akadtam erre a cikkre. Totál véletlenül kb. 6 órával ezelőtt egy másik hozzászólásban erről is szó volt. Bármily meglepő teljes egészében a következő hozzászólókkal értek egyet, nekik van igazuk springi, ike, zkrepsz, bandibácsi. A jobb állapotúnak, vagyis a nagyobb tapadásúnak kell hátul lenni!
    Zkrepsz is fejtegette miért, amiben igaza van.
    Másik megközelítésben: ha valaki csúszós útban a tapadási határon, illetve azon picit túl autózik, és az eleje kezd megcsúszni egy kanyarban az első gumik gyengébb tapadása miatt, az nagyobb ívű kanyarvételt jelent, ami által az autó önállóan stabilizálódik.
    Ha a hátulja csúszik meg a hátsó kerekek gyengébb tapadása miatt, az bizony kisebb ívű kanyarvételt jelent az adott szélsőséges helyzetben, ami nagyon nem jó, mert ez a kisebb kanyarodási ív ezt a szélsőséges helyzetet még tovább fokozza, és mint egy öngerjesztő folyamat a kocsi megpördülése irányába viszi az autót. Ez a dolog ennyire egyszerű, nem más mint fizika.
    Egyértelmű, hogy sokkal veszélyesebb, ha a hátulja csúszik meg, ettől kell óvni az autót, emiatt kell hátul a jobb tapadású gumi.

    Persze el lehet autózgatni gyengébb tapadású hátsó gumikkal is, csak akkor a megcsúszási határt messze kerülni kell.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Valóban marhaság. Mondjuk nekem mind a 4 keréken téli van, de régebben amikor nem futotta rá, csak az első tengelyen voltak télik, kivéve amikor kocka 2105-el jártam (de rég volt) akkor hátul, mert egyébként az autó nem volt hajlandó egyenesen menni 🙂

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    A regisztrációm hirtelen felindulásból történt (a szánalmas cikkre irányuló düh vezérelt), és gyorsan kellett egy név, sajnálom ha nem felel meg az elvárásainak.

    Valószínűleg nem érdekli, de valóban bejártam a fél világot, aktívan motorozom, személy és teherautót vezetek, a rallysportban is kipróbáltam magam, mezőgazdasági gépekkel dolgozom. Van vezetési tapasztalatom, T-72-től Jawa 210-ig mindenféle/fajta jármű megfordult a kezem alatt, okkal mondhatom, hogy tudom mit beszélek.

    Akár szélsőségesnek tekinti a helyzetet amihez mértem, akár nem, a téliguminak a hajtott vagy kormányzott keréken a helye. Jégen is megvan a technikája a vezetésnek, és régen rossz ha akkor már „megette a fene”.

    A nyári gumiról: „adott esetben a nyárit”. Vázoltam egy eshetőséget, ami kizsigerelt financiális bázisú polgárokkal teli hazánkban igen gyakran megesik. Magyarul csak egy pár téligumira akad pénz a családi kasszában.

    Nem csalódna ha egy zord téli napon én vinném haza önt és kedves feleségét, elöl téli, hátul nyári gumival szerelt autóval.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    e z olyan tipikusan magyar, itt mindenki bejárta a fél világot, és zsigerből osztja az észt. mondjuk, aki mekkeleknek nevezi magát, attól mit is várhatna az ember, az a hibbant kecske is mindenhez értett, láthatták a gyerekek is… Egyébként a cikkben szó sincs nyári gumikról, vagy ez csak nekem vénembernek tűnt fel? Téli gumikat ír a szöveg. Édes fia m (ha 63-on túl vagy, akkor bocs), ha már jég van az úton, lehet akármilyen gumid, és lehet az bárhol, elől, hátul, megette a fene, ahogy van. Akkor ne indul el, vagy imádkozz hogy ne egy ZIL alatt végezd árokban. Itt mindenki a szélsőségekhez mér, amikor már 99 százalékban tehetetlen az ember, bár egyesek akkor is „korrigálnak” – én meg retteghetek a mamával hazafelé, hogy éppen szemben jön egy ilyen mindentudó bűvész. A fiammal voltam néhány éve egy ilyen okosító pályán, pörögtem, mint a búgócsiga, persze, ott sík hülyék vannak, semmirekellők, biztos marhaságokat mondtak.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Teljes mértékben egyetértek önnel!
    Valaki unalmában kitalálja ezt, aztán fogalma sincs róla hányan kerülnek veszélybe az agyhalott tanácsa miatt!
    Egy elsőkerekes kocsi, aminek a hátsó kerekére szereli a jó téligumit, előre pedig a kopottat, vagy adott esetben a nyárit, ön és közveszélyes. Mondjuk közelítsünk fővárosunk felé az M3-on, télen, a lefagyott, eljegesedett úton, hosszú tömött sorban, lépésben, többször megállva. (nem egyszer volt rá példa, alsóbbrendű utak dimbes-dombos szakaszairól nem is beszélve) A cikk írója szerint hogyan fog elindulni emelkedőn az autó?????!!! Gondolkodjon már! SEHOGY! Visszacsúszik, tör-zúz, balesetet okoz. Ugye milyen hasznos ha hátul van a jó gumi? Vagy csak enyhén csússzon meg az úton. Ebben az esetben az első jó gumi és egy ügyes kormánymozdulat segít visszahúzni az autót a helyes irányba… Viszont ha elöl a rosszabb gumi van, akkor csak sodródik az árral, magatehetetlenül. És ez nem egy extrém eset. Aki a Motorhead fékezésre vonatkozó gondolatát vitatja, az vagy évente kétszer ül autóban, vagy csak simán szellemileg alultáplált. Télen alapból finoman bánunk a fékkel, tehát a farolás könnyedén megelőzhető, ha mégis bekövetkezne, akkor pedig finom kormány és gázmozdulattal „kihúzza” az eleje a hátulját. A vészfékezéskor pedig tövig felnyomhatja magának a hátsó profilmélységet, ha elöl rozzant a gumi, ígyis-úgyis meg fog csúszni. (általában 4 télivel is)
    A vezetés technikai tanfolyamok kiváló példái a „hogyan lopjunk ki sok pénzt a sok hülye zsebéből” című programoknak.
    A szakértők nagyja pedig a Kreténből és a Mórickából vette a szaktudását, ha ilyeneket beszélnek.
    jabb példa az emberi hülyeség betetőzésének, és az egyértelmű dolog ellenkezőjének kényszeres túlmagyarázásából fakadó alaptalan okoskodásnak.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Volt szerencsém egy-két vezetéstechnikai pályát kipróbálnom, itthon is, külföldön is. Sajnos nem fog meggyőzni az állításáról, és csak remélhetem hogy másokat sem. Sajnálom, hogy az esetleges korrigálást zsákutcának titulálja, nem értem miért. Továbbá azt sem, hogy meg sem említi, első, vagy hátsókerekes autóról beszél, mert ez is egy alapvető szempont lenne. Bizonyosan tudna olyan helyzetet mondani, amikor valóban fontosabb lenne hogy a hátsó kerék fogjon jobban pl. erős fékezés kanyarban, de az autó hétköznapi, civil irányíthatósága, kezelhetősége szempontjából jóval több indok áll a hajtott és kormányzott gumik jobb állapota mellett. Nem beszélve arról, hogy ha egy első kerekesen hátul van a téli gumi, talán el sem tudnak indulni vele télen, innen nézve persze növeltük a biztonságot. Nem akarom meggyőzni, mert elkötelezett a cikke mellett, csupán volt időm és válaszoltam az írására.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Ez a „korrigálós” eszmefuttatás zsákutca. Higgye el. Hogy hova tör ki az autó hátulja, a korábbi hozzászólásomban megtalálja. Menjen el egy vezetéstechnikai pályára, meg fog lepődni, és ha nekem nem hisz, majd önmagának igen.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Önmagát cáfolja, kedves Motorhead, pont a fékezés miatt kell HÁTRA a jobb állapotú gumi! Ha fékezni kell, nagyon fontos, hogy mekkora a profilmélység hátul, mert az autó súlya – a fizika törvénye szerint – az első tengelyre fog nagyobb erőhatást kifejteni. Magától értetődően a hátsó tengelyre kisebb erő hat, kvázi ezzel az autó hátulja könnyebb lesz, és ha itt van a kopottabb gumi (ami Ön szerint helyes lenne), akkor bizonytalanabb lesz az egyenesfutás, ami éppen a profilmélység függvénye. Az autó, a fronthajtásos is (!) bizony túlkormányzottan fog viselkedni.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Azért ez egy jó nagy szamárság, akármilyen vezetéstechnikai szakember is vallja ezeket a nézeteket. Az elsőkerék hajtásnak pont az a lényege, hogy húzza az autót, ezért normál haladás mellett hogyan, hova törhetne ki a hátulja? És ha elindul a hátulja az igenis még havas, jeges úton is korrigálható, de ha nem a hajtott keréken van a jó gumi, esélyed sincs bármit is tenni, mert a korménymozdulatokra nem fog reagálni az autó. A hátsó kerekes autónál kicsit bonyolultabb ugyan a helyzet, de ott igaz a felvetés. Mindig a hajtott kerekeken kell a jobb, vagy adott esetben a téli guminak lenni.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Springinél a pont!
    Ajánlom ezt a videót, ahol (3:24-nél) egy közlekedésbiztonsági szakember mondja el ugyanezt. Neki már csak hihetünk. De javaslom a többi videó figyelmes végignézését is.

  • 2017.11.01. at 00:18
    Permalink

    Abszolút nem értek egyet. Elsőkerékhajtásnál, orrmotornál az első keréknek kell irányíthatónak lennie. El sem tudok felelőtlenebb tanácsot képzelni mint hogy ha valakinek TÉNYLEG ezen kell spórolnia, akkor ne előre tegye a téligumikat. Ha valaki nem ész nélkül szánguldozik, nem a farolás lesz a legnagyobb veszély ami rá leselkedik hanem az hogy nem tud megállni féktávon belül.
    A kitörő far sokkal könnyebben korrigálható.

Vélemény, hozzászólás?