Mindent tud, amire csak szükségünk lehet – a megújult Ford C-Max
Ford C-Max és Grand C-Max bemutató és menetpróba
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Öt évvel bemutatása után teljesen átdolgozta a Ford a C-Max sorozatot. Hasonlóan az alapját adó Focushoz, ami jó benne, az még jobb lett.
A Ford első kompakt egyterűje, az akkor még Focus II alapú C-Max 2003-ban, az egyterű divathullám csúcsán jelent meg. A kombik csomagtér-méretét magas üléspozícióval és még jobb variálhatósággal megtoldó kocsi második generációja már elég régen, 2009-ben jött ki. Belőle már hétülésesként is rendelhető, hátsó tolóajtós Grand C-Max is készült, hogy a C-szegmens legnagyobbjainak is ellenfelet állítson a Ford. A tolóajtó ebben a méretben ma is egyedi, de ennyi ma már nem elég még a családi autók vásárlóinak sem.
Most már kijelenthetjük, a Ford szerencsére túl van a gülülámpás korszakán. Az Aston Martinokéhoz hasonlított hűtőmaszk az összes modellen jól néz ki és már mind ezzel is fut. A stíluselemet nyilván a Ford nagy tömegben eladott autóin látni többet, így idővel az is lehet, hogy majd az Astont hasonlítjuk hozzájuk. Ahogy a Focusnak, úgy a C-Max sorozatnak is jót tett az arcátültetés. Sokkal felnőttesebb, egyben elegánsabb lett a megjelenése. A C-Maxon a hátsó lámpák rajzolata is megváltozott és itt is áll, hogy a gyakran csak rontó ráncfelvarrással nyert a sorozat.
Ford C-Max, 2015 - méretek
C-Max | Grand C-Max | |
Hosszúság [mm] | 4379 | 4519 |
Szélesség [mm] | 1828 | |
Magasság [mm] | 1610 | 1642 |
Tengelytáv [mm] | 2648 | 2788 |
Csomagtér [l] (öt üléseel, defektjavítólval) | 471 | 475-600 |
Nyomtáv elöl/hátul [mm] | 1543-1557/1554-1569 |
A változás a beltérben is azonnal létszik. Jó fogású háromküllős kormány váltotta a régebbi négyeset, nagyobb képernyőt kapott a navigáció és ezzel átalakult a középkonzol is. A régin túl sok funkciógomb volt, amit persze meg lehetett szokni, de az újabb SYNC 2 rendszer az érintőkijelzővel alapvetően jobban használható. Mint a többi új Fordban, így sajnos a C-Maxban sem a legjobb, mert túl nagy erőt kér az érintéshez - persze ez azért nem a világ legnagyobb baja.
A szebb külső és az ergonomikusabb belső mellett változott a motorpaletta is. Már minden erőforrás teljesíti az Euro 6-os normát, a korábbi 1.6-osokat itt is újabb, 1.5-ös blokkok váltották. A turbós, EcoBoost benzinesek közül a gyengébb, 150 lóerőset vezettük a C-Maxban. Nagyon kellemesen, fürgén lépett vele. Lehet kérni 182 lóerővel is, utóbbiban széria a hatfokozatú automataváltó. Új még az 1.5-ös TDCi dízelmotor, aminek 105 lóerős ECOnetic változata 95 g/km szén-dioxid kibocsátás mellett csak 4,1 liter gázolajat kér száz kilométeren.
1.5 EcoBoost | 1.5 EcoBoost | 1.5 TDCi | 1.5 TDCi | |
Hengerűrtartalom [cm3] | 1499 | |||
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |||
Váltófajta/-fokozat | manuális/6 | automata/6 | manuális/6 | manuális/6 |
Teljesítmény [LE (1/min)] | 150 (6000) | 182 (6000) | 95 (3600) | 120 (3600) |
Nyomaték [Nm (1/min)] | 240 (1600-4000) | 240 (1600-5000) | 270 (1500-2000) | 270 (1750-2500) |
Gyorsulás 0-100 km/h | 9,4 | 9,2 | 13,4 | 11,3 |
Végsebesség [km/h] | 204 | 213 | 170 | 184 |
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] | 7,8/5,1/6,1 | 8,9/5,1/6,5 | 4,7/3,7/4,1 | |
CO2-kibocsátás [g/km] | 139 | 149 | 105 | 110 |
Menetkész tömeg [kg] | 1394 | 1413 | 1403 |
A Grand C-Maxot szintén átdolgozott, de már korábbról ismert, szintén 150 lóerős, de 2,0 literes, turbódízellel próbáltuk ki. Az akár hétüléses Grand változat egy kicsivel esetlenebb megjelenéséért cserébe akár egy második autót is meg tud spórolni a családnak. Leghátsó sorában gyerekek, vagy kistermetű felnőttek férnek el kényelmese. Az összes utast védi a Ford legmodernebb vezetéssegéd rendszere, ami már a C-Maxokhoz is kérhető.
A ráncfelvarrást nem mismásolták el Kölnben. Áthangolták a futóművet és a kormányzást is. Gyorsabban reagáló lökésgátlók, megerősített futómű bekötések és tovább optimalizált nyomatékvektoros kanyarsegédlet teszi a családi autók között talán a legélvezetesebben vezethető modellé a C-Maxot. Mindemellett már hozzá is ajánl a Ford városi koccanásgátlót és ütközésfigyelmeztetést, adaptív tempomatot. A távfény már nem vakítja el a szembejövőt, mert automatikusan kitakarja azt a sávot vetített képéből, amivel a másik autóst zavarnánk. Egyszerűbb a parkolás, mert már merőlegesen is be tud segíteni a parkolóautomatika, sőt a kiállást is rábízhatjuk. Ha meg magunk tolatunk, akkor is jól jön a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer.
C-Max | Grand C-Max | |
1.6 Ti-VCT | 5 535 000 | 5 835 000 |
1.0 EcoBoost | 5 735 000 | 6 035 000 |
1.5 EcoBoost | 6 105 000 | 6 405 000 |
1.5 TDCi (95 LE) | 6 130 000 | 6 430 000 |
1.5 TDCi (125 LE) | 6 305 000 | 6 605 000 |
Az 1,2 millió példányban eladott C-Max Európában a Ford harmadik legkelendőbb modellje volt eddig is, a frissítéssel meg újabb lendületet vehetnek az eladásai. Céges- és magánautóként is népszerű itthon, jó a fogyasztása, élvezetesen vezethető, az árazása meg igen csak versenyképes. A nagyobb csomagterű és tolóajtós Grand változat felára 300 ezer forinttal drágább, és ha nem elég a nagy puttony, hanem szükség esetén kihajtható ülések is kellenek, akkor a hétülésesség felára összesen 505 ezer forint.
Mintha Kempelent olvasnám…..?;-D
A 3 hengeresek futáskultúrája kiemelkedő. A 6 hengereseket idézően bársonyos. Van egy motorunk, amiben 3 hengeres blokk van. Fantasztikusan finom járású szerkezet.
Alumínium: a Skoda a 60-as években már alumínium blokkokkal szerelte az 1000MB modellt, s ez tartott egészen a Favorit búcsújáig. Szerintem ezzel semmi gond.
A technológia rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedekben, szerintem ezek miatt a motorok miatt csak most aggódunk, 10 év múlva már nem lesz kérdés, hogy jók. Koromnál fogva olvastam már az elmúlt másfél évtizedben annyi aggódást a neten és a döntő többsége megalapozatlan volt. 🙂
Egy ilyen 1.0-s, 3 hengeres, downsizing-olt, turbo-s EcoBoost motor mennyire lehet megbízható? Oké hogy már többször is az év motorjának vélasztották, de szerintem azt elsősorban környezetvédelmi okokból (közvetetten és közvetlenül is) kaphatta…
Na de 3 hengeres tehát egyenetlenül jár… ezt valamivel ki kell egyensúlyozni, feltételezem van valami csoda-lendkerék. Ezenfelül biztos trükkös maga az egész motor, ráadásul ha jól tudom alumíniumból van, ami nagyon jó hogy könnyű, de na… azért puhább is… Ezen felül közvetlen befecskendezéses (ami fogyasztás / teljesítmény szempontjából szintén jó, megbízhatósági oldalról pedig pont nem), ráadásul rá van aggatva még egy turbo is ami további hibaforrás…
Meddig fogja bírni egy ilyen? 1.0-s kis „vacak”, az eddig megszokottatól jobban ki van hegyezve ill. közelebb van a felhasznált anyagok / technológiák lehetőségeihez, tűréshatáraihoz mint a szokványosabb motorok. Most jó meg viszonylag olcsó és takarékos, meg év motorja… de mi lesz egy ilyennel 5 – 10 év múlva?