Minden taxi kötelező tartozéka: a Wunder-Baum rövid története

Már több mint fél évszázada gondoskodnak orrunkról a kis fenyőfák a visszapillantó tükrök alatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikai farmerek panaszából indult Julius Sämann ötlete, ami azóta az egész világot meghódította. De tudod, miért fenyőfa alakú a Wunder-Baum autóillatosító?

Az 1950-es években az amerikai farmerek munkájának egyik kifejezetten kellemetlen része volt termékeik piacra, boltokba való szállítása. A háztartási hűtők még éppen csak ekkor kezdtek elterjedni a háztartásokban, a ma már általános hűtőkocsik akkor még messze voltak a megvalósulástól. Pedig szükség volt rájuk már akkor is, a tejszállítóknak például a kiömlött és út közben már megromlott tej bűzét kellett elviselniük. New Yorkból kereste meg egy ilyen sofőr a kanadai Julius Sämannt, aki - vegyész lévén - elő is állt egy forradalmi, könnyedén alkalmazható megoldással: ekkor született meg a Wunder-Baum légfrissítő.
Hirdetés
A nácik elől Amerikába menekülő Sämann már a megkeresés előtt évek óta a kanadai erdők aromáit tanulmányozta, az itteni szaktudását vetette be a kellemetlen szagok problémája ellen is. Egy jó nedvszívó képességű kartonpapírt fenyőolajba mártva rájött, hogy az anyag nagyon sokáig tartja magában az illatot, fokozatosan kieresztve azt. Ezáltal tökéletes volt az autók beltéri levegőjének illatosítására, a fenyőolaj miatt pedig természetesen az ikonikus zöld fenyő alakjában testesült meg a találmány. A termék egyszerű, kicsi és könnyű, ám nagyon hasznos volt, és miután számos sofőr a visszapillantó tükörre akasztva találta meg az illatosítók megfelelő helyét, gyakorlatilag a kis fenyők mindegyike saját "kirakattal" rendelkezett, az autó mellett elhaladó járókelők könnyen észrevették. A Wunder-Baum tehát gyorsan nagy népszerűségre tett szert, több mint 60 éve gondoskodik az autók levegőjének frissen tartásáról.



Ugyanakkor nem Wunder-Baumként ismeri mindenki a világon: eredetileg Little Tree-ként kezdte pályafutását ("Kis Fa"), és mindmáig így hívják az angol nyelvterületeken (az Egyesült Királyságban Magic Tree is volt 2011-ig). Wunder-Baumnak Közép- és Észak-Európában hívják, francia nyelvű területeken és Dél-Nyugat-Európában pedig Arbre Magique-nak ("varázsfa") - ezeket az eredeti amerikai, Car Freshner Corporationtől megvásárolt licencek alapján gyártják. A fenyőolaj mellett persze számos más illatot is kifejlesztett Sämann és vállalkozása, a legnagyobb sláger talán a Vanillaroma és az Új Autó lettek. Természetesen nem csak a kis fenyőkkel állnak már az autósok rendelkezésére, számos különböző típusú autóillatosítót is kifejlesztettek az évtizedek alatt. Ha viszont valaki a klasszikus fenyőkkel szeretne nosztalgiázni, egyfelől meg is vásárolhatja ezeket a mai napig, másfelől pedig a Mercedes-Benz Museumban is megtekinthető egy kifejezetten erre a termékre fókuszáló tematikus kiállítás. A Mercedesnél persze nem csak a Wunder-Baum létezik, mint légfrissítő opció: a 2009-es Maybach Zeppelin után a 2013-as S-osztályban is felbukkant az azóta már több modelljükben is elérhető beépített autóillatosító, ami a klíma szellőzőin keresztül engedi a kellemes illatokat az utastérbe.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?