Minden jó egy helyen – BMW 630d GT
BMW 630d xDrive Gran Turismo M sport teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A BMW széles modellkínálatában megtalálunk szinte mindent. Még olyat is, aminek nem is kéne léteznie. Sportosság, praktikum, dinamizmus, meg persze mérhetetlen luxus egy helyen? Ez a 6-os GT!
Pár hónapja mutatkozott be hazánkban a gnóm 5 GT kifésült utódja, a csinos, karcsú, és tényleg sportos, páros számozásra is méltó 6 Gran Turismo
A Gran Turismo szókapcsolat régen valami egészen mást jelentett, a mai sportosítás és SUV-osítás világában pedig teljesen elkorcsosult a kifejezés. Hiszen egy legfeljebb kétajtós, nagymotoros, mondjuk 2+2 üléses kupénak kéne lennie a képeken, ha a hagyományos Gran Turismóról lenne szó. Helyette mit kapunk? Egy kupé felfújtat, ami sportosnak akar tűnni – nem mellesleg az is – de azért legfőképpen praktikus, kényelmes és elég magas szintű luxust kínál. A BMW nagyobbik Gran Turismója erős változáson ment át az új generáció érkezésére. Valljuk be, az 5 GT nem sikerült túl jól, ami a formát illeti, mégis imádták, vitték, mint a cukrot, főleg a 3,0 literes dízellel, így hát kénytelen volt megtartani a BMW a modellt, de szorult beléjük annyi jó ízlés, hogy helyre tegyék a formát.
A keret nélküli ajtó a sportosság velejárója, és pár hasonló dologhoz ragaszkodnak a BMW-nél még az ilyen furcsa sportos modelleknél is
A legtöbb részlet teljesen ugyanolyan, mint mondjuk a 7-esen, az összkép mégis más, viszont a méretei is ugyanolyanok, mint a 7-eséi, tengelytávjuk is azonos, ez mégsem elnöki limuzin
Ha már ilyen jól sikerült, át is pozicionálták, és a sportosabbra húzott karosszériával már méltó lett a 6-os sorozatba lépni. Az elődhöz képest hangyányit alacsonyabb, viszont szélesebb egyetlen milliméterrel és hosszabb közel 10 centivel, ami az arányait pozitívan megváltoztatta. Az új 6 GT-re már jólesik ránézni, miközben szinte ugyanazokat a méreteket hozza, mint előtte, hisz a tengelytávolsága nem változott, és a 7-esével is egyenlő. Ez nem véletlen, hisz lényegében a 7-es limuzin praktikussá varázsolt verzióját kapjuk a 6 GT-ben, annyi plusszal, hogy a magasabb üléspozíció és a meredekebb hátsó üléstámla miatt a hátsó lábtér jóval nagyobb, mint a 7-esben. Fotón egész kecsesnek tűnik az új forma, valójában viszont több mint 5 méter hosszú autó, így jelentős teret foglal el a természetből, mondhatjuk úgy is, hogy hatalmas.
Az M Sport csomag fékjei nagyobbak, a 20 colos felnik mögül pedig ordítanak a hatalmas kék féknyergek a szürke fényezéshez hibátlanul passzolnak
A BMW sportosabb fazonra vett modelljeinél persze vannak olyan kis apróságok, amiket nem kapunk meg a normál szedánoknál és kombiknál. Ilyen például a keret nélküli ablakok, itt is, ahogy a 3-as GT-nél, vagy a 4-es, 6-osoknál mind a négy ilyen, plusz ott az aktív hátsó szárny, ami viszont csak a Gran Turismókon van. Szóval az egyszerű benzinvérűnek is van itt nyalánkság, hiába valójában ez egy praktikus kocsi. Ötajtós, a csomagtér fedele pedig óriási, nem kell sakkozni, hogyan rakjuk be a csomagokat, meg persze motorosan nyílik, itt láblendítésre is, ami egyre jobban működik minden gyártónál, 10-ből 10-szer a 6 GT is észrevette, ha alárúgtam, ahogy mosásnál is. A csomagtér alaphangon 871 literes, több mint 1100 literre bővíthető lehajtott ülésekkel. Egyébként itt tud csak kevesebbet a hetesnél, ugyanis két külön álló ülés hátul nem lehet, de annyi baj legyen. A csomagtér padlója teljes egészében felnyitható, teleszkóp tartja meg, mindent a kedves tulajdonos igényei szerint csinál, az apróságokat könnyedén bedobálhatjuk a padló alá.
A kacsafenék nyitható spojlerrel zárul, országúti tempónál magától is nyílik, a csomagtér pedig akár láblendítésre is, zárni is lehet így
Hatalmas, a több mint 5 méteres hossz mellé tekintélyes magasság is társul, így tűnhetnek kicsinek a 20-as kerekek. A 7-es kényelmi szintjét nyújtja utazás közben
A beltér kivitelezése olyan, amilyenre számítanánk, meg persze a formák, a megoldások, a gombok, kezelőszervek mind jól ismertek már. Az anyagok szintén, és csöppet elkeserítő, hogy a nem rég próbált használt 3-asban[/url] már elvált az ajtókárpit borítása. Vajon erre is ez a sors vár? A kormány karimájának fényesedése valószínűleg igen, annyira finom anyaggal burkolták ezt az M-es kormányt, hogy legszívesebben csak valami mikroszálas kesztyűben fogdosnám, hogy ilyen maradhasson. Az ülések a 7-esből ismert kényelmes fotelek, ám a látszat csal ezt is pont ugyanúgy szűkre lehet húzni, mint a sportos kinézetű BMW üléseket, meg persze állítani az ülőlap hosszúságát és dőlésszögét is. Utóbbinál adódhat egy kis hiányérzet, mivel a magasabb üléspozíció miatt a sportosnál magasabban ülünk, így az ülés sem dönthető annyira hátra. Ez persze idősebbeknek áldás lesz. Az összeállítás kissé fura, hiszen van itt M sport csomag – még a kulcson, ami nem a display key volt, azon is rajta volt a három csík – a külső kiegészítőkről egyből látszik, de kilógnak a nagyobb fékek és ott vannak a 20-as M felnik is. Nagyon jól mutat, passzol a kocsi karakteréhez, ahogy a hangolható futómű is, a motor pedig továbbra is pazar.
Egyen műszerfal, a legutóbbi 530d tesztautótól[/url] csak a faberakás hiánya tér el, így azért ízlésesebb, a bőrülések barnája kellemes és nem komor hangulatot teremt. Fűthető a kormány, az ülések, és az elsők szellőztethetőek is, nem is beszélve a masszázsról
A hangulatvilágítást kedvünk szerint állíthatjuk, a hátsó sor sem marad ki a jóból. Hajszálnyival kevesebb a fényűzés, mint a 7-esben, nincsenek csiri-csáré csillárok, de azért a Bang&Olufsen hifi hangszórói világítanak
Finoman jár a népszerű 30d, mint a bemutatón megtudtam, ez és a 20d a legkelendőbb a BMW-nél, valamint a prémium márkák közül náluk veszik a legtöbbet összkerékhajtással, és persze itt is volt xDrive. Korábban is imádtam ezt a motort a kifinomult járása és letaglózó karaktere miatt. A 265 lóerő leírva nem tűnik soknak, a 620 Nm viszont már igen, és elindulásnál ez az igazán fontos. Egy tisztességes rajtba bele lehet szédülni még úgy is, hogy alulról karcolja az 1,9 tonnát a 6 GT. Szóval az, hogy sportos, nem csak szócséplés, és mindez igaz a futóműre, a még mindig hibátlan 8-as ZF váltóra és az autó mozgására. A szintszabályzós légrugós futómű viszont képes kellemetlen mozdulatokat okozni, a magas karosszéria főleg komfortban néha furcsán imbolyog.
Kijelzőkből nincs hiány, az első kezelése hibátlan, itt nem költöttek feleslegesen gesztusvezérlésre, nem is hiányzott. A hátsó kijelzőkhöz való távirányító kicsit kiábrándító az A8 érintőképernyői után. Az éjjellátó valódi hőkamera, használható képpel
Csodás térhangzást ad a Bang&Olufsen hifi, ha elegünk lett a zavarba ejtő csöndtől. Sok a zongoralakk, legalább annyi a valódi alumínium betét, utóbbi ízléses és precíz kivitelezésű
Hogy mennyi a 30d fogyasztása, az már kiderült több autónál is, városban 9 liter környékén simán elszürcsölget, országúton vígan megy 7 liter alá, ha nem élvezzük. Ha akarjuk, átadhatjuk neki az irányítást, hibátlanul követi a sávokat, amikor éppen látja, éjszaka van hőkamerás éjjellátónk, meg persze ott a head-up display is a szélvédőre vetítve. Hatalmas autó, mégis élvezet vezetni, mint mindent, amit a BMW kienged a kapuján. Különösen nagy a kontraszt például az új A8-cal (épp egy időben jártak nálunk) - a BMW még mindig hagyományosnak vehető autót készít, igaz ez a külsőtől kezdve a beltér elrendezéséig. Egy ilyen 6-os nem épp a halandó világ autója és céges autóként sem jellemző, hogy vezetőkön kívül más kaphatna ekkora értékben autót (az alapár is 21 millió forint feletti, a tesztautó 30 felett kóstál). Ha ők családosok, nagyon jól járnak majd a 6 GT-vel, de presztízsértéke még mindig a 7-esnek lesz több.
A hazai képviselet szerint - ahogy az 5 GT-ből is - a 30d lesz a legnépszerűbb, az nem is kérdés, miért. Rendkívül rugalmas motor, ha akarjuk, szelíd, ha akarjuk, akkor meg dízelekhez képest is rendkívül sportos viselkedést párosít a sportosított külsőhöz
A negatívumok között szerepel a magas fogyasztás? Nem akarnám védeni a BMW -t mert ritka sok konsrukciós sz@rt gyártásra és forgalmazásra engedtek de ez a motor ennyi erővel nem eszik sokat…
‘Konstrukciós ‘akart lenni …