Minden idők egyik legdrágábban kifejlesztett típusa 30 éves lesz

Veteránkorba lép a Ford Mondeo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kicsit szomorú a Ford Mondeo jubileuma, hiszen az európai forgalmazás lassan megszűnik, a márkakereskedések épp az utolsó darabokon adnak túl. Egy kis vigaszt jelenthet, hogy Kínában tovább él a név.

Lehet, hogy sokan máris billentyűzetet ragadnának, hogy figyelmeztessenek: a Ford Mondeo története 1993-ban kezdődött. De az igazság az, hogy már 1992 novemberében bemutatták és elkezdték gyártani, majd a forgalmazás kezdődött 1993 márciusában. Szóval idén már betölti harmincadik életévét a típus, amelynek nyugdíjazása még akkor is szomorú tény, ha tudjuk, hogy az eladásai már nem alakultak valami jól.
Na, de kezdjük az elején, hiszen a Mondeót már akkor elkezdték fejleszteni, amikor elődje, a Sierra egy nagyobb ráncfelvarrást kapott. Szóval 1986-ban indult a projekt, ami végül a történelem egyik legdrágább fejlesztése lett, hiszen 6 milliárd dollárt költöttek rá! A tervezési feladatokat pedig megosztották a Ford amerikai és európai központja között, hogy egy valódi világautó születhessen, amely több kontinensen is sikert arathat. Pontosan ezt jelezte az autó gyári kódneve, a CDW27, amelyből a C és a D jelöli azt ,hogy két kategória közé szánták, tehát a kompakt és a középkategória közötti űrt hivatott betölteni, a W pedig a World, tehát a világautóra való utalás.
Hirdetés
De miért szaladtak el ennyire a fejlesztési költségek? Nos, a Mondeo az alapoktól új konstrukcióként született, semmit nem örökölt a Sierrától. Új sebességváltókat és teljesen új futóművet terveztek a számára, szakítottak a hátsókerék-meghajtással, a Mondeo már fronthajtással érkezett, habár az első generációból létezett összkerékhajtású változat is, de az igencsak ritka szerzet. Ráadásul a padlólemezét úgy tervezték, hogy mindenféle hajtásláncot befogadhasson az autó a soros négyhengeres, keresztben beépített motortól, a V8-as hosszmotorig. Világautó, ugye? A Ford 1989-ben árulta el hivatalosan, hogy négy éven belül elkészül a Sierra fronthajtású utódja, bár a névadással kapcsolatban akkor még egyáltalán nem dőlt el, maradnak-e a Sierránál. Sőt, még a Cortina név visszatérése is felmerült. Végül egy eléggé viharos időszakban debütált az autó, a Ford Europe több százmillió dolláros veszteséget "termelt" az 1990-es évek elején. Akkoriban azzal csúfolódtak a Ford ellenében, hogy az autóikat könyvelők tervezik, nem pedig mérnökök. Az ügyfelek kezdtek a rivális európai és japán márkák felé Fordulni, úgyhogy a Ford európai részlegének a jövője volt a tét. Szóval a Mondeo vállát óriási teher nyomta, árgus szemekkel figyelték az 1992. november 23-ra időzített bemutatót úgy a Ford szakemberei, mint a világsajtó és az autóvásárlók. A siker pedig nem maradt el, az 1994-es Év Autója címet is kiérdemelte az első generációs Mondeo, többek között a biztonsági felszereltségének is köszönhetően. Ez volt az első olyan autó, amelynek minden modellváltozatát alapáron vezetőoldali légzsákkal kínálták, de a kényelemre is ugyanilyen nagy hangsúlyt helyeztek. Ugyanis olyan extrákkal is rendelhető volt, mint például a fűthető szélvédő.
Hirdetés
Az első generáció 1996-ban kapott ráncfelvarrást, amely után jóval karakteresebbé vált a forma, de javítottak a sokat kritizált fényszórók működésén. Viszont akkoriban néhány piacon érezhetően spórolni próbált a Ford a felszereltségi szintek kialakításával, például bizonyos helyeken extraként kínálták a légkondit és a könnyűfém felniket még a Ghia szinthez is. Aztán később ezen is változtattak körülbelül 1998 tájékán, de ekkor már rohamtempóval közeledett a második generáció, amelyet 2000 októberében mutattak be. Hivatalosan a Mondeo második generációja már nem a New Edge formanyelvet követte, hiszen az még az első generáció ráncfelvarrásakor volt érvényben. Ám ennek ellenére valójában mégis azt vitte tovább, arra hasonlít a legjobban trapéz hűtőmaszkjával és éles vonalaival. Sőt, lényegében még a platformja is azonos maradt azzal, amelyre az elődje épült. Ebben változást csak a harmadik generáció hozott.
Hirdetés
A 3. generáció (Mk4) ugyanis már a Volvóval közösen fejlesztett EUCD platformra épült. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanezt használták a nagy egyterűekhez az S-Maxhoz és a Galaxyhoz is, szóval igen, a Mondeo is nagyot nőtt. A 2006-ban bemutatott generáció már inkább európai modell volt (hasonlóan az Mk3 kóddal illetett 2. generációhoz), hiszen az USA piacán ebben a kategóriában a Fusion néven futó középkategóriás modellt vezették be, ami nem összetévesztendő az ugyanezzel a névvel forgalmazott európai modellel, hiszen az amerikai Fusion egy Mazda padlólemezre épülő szedán. Viszont a kis elkalandozás után vissza a Mondeo 3. generációjához, amely egy új formanyelv, a Kinetic Design vonalait követte. Az első generáció 8 éves pályafutása után a második hat évet élt, a harmadik szintén hatot, majd érkezett a negyedik generáció 2012-ben, bár Európába csak 2014-ben jutott el. Az Mk5 sikerét jól mutatja, hogy egészen napjainkig húzták az életben tartását. Visszatértek vele a globális szemlélethez, sőt az USA-ban egy kicsit előbb debütált, bár ott az addigra már jól bejáratott Fusion nevet tartotta meg. Orrában már az új EcoBoost motorok dolgoztak, és kikoptak az öt-, illetve a hathengeres egységek. Napjainkra azonban "megfojtották" a kategóriát a mindenféle és fajta SUV-ok, legalábbis Európában. Ugyanis a név tovább él majd, Kínában mindenképp, néhány kémfotó tanulsága szerint az USA-ban is megjelenhet majd, de kékoválos logóval valószínűleg más néven, viszont Lincoln emblémával már hivatalosan is megérkezik az óceánon túlra. Az új Mondeo képeit nézegetve azért egy kicsit irigykedhetünk, mit gondolsz?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Minden idők egyik legdrágábban kifejlesztett típusa 30 éves lesz

  • 2022.07.07. at 19:52
    Permalink

    Zöldike, ugye felfogtad már, hogy miért kellett kivezetni az Avensist? Vagy még mindig vöröslő fejjel puffogsz emiatt? Bizony, bizony, ezek a japánok nem értik az európai piacot, szégyelljék magukat 😀

    • 2022.07.08. at 00:09
      Permalink

      Nem tudom mire gondolsz, amikor a Ford eladta a Volvót akkor lehetett tudni hogy ennek a modellnek meg vannak számolva a napjai (ahhoz képest még elvegetált bő 10 évet).
      A cikk nem részletezi, de a Mk1 és a Mk2 ugyanaz a kocsi, a Mk3 kifejlesztésének gazdaságosságát azzal próbálták javítani hogy a Jaguar épített rá egy X type-ot-

      A Mk4 viszont gyakorlatilag egy svéd fejlesztés és a Volvo eladásával kb elvesztették a lehetőséget hogy egy új modellt kihozzanak. A 2012-e Mk5 gyakorlatilag ugyanaz a modell, mint a 2007-es mk4.
      Ez nagyjából az eladásokon is meglátszott, tavaly a Polestar 2-ből több fogyott. És nagyjából az összes prémiumközepesből is. A helyzet az hogy az emberek inkább kifizetnek egy kcisit többet egy modernebb V60-asért vagy jóval többet egy C klasséért, mint ezért az őskövületért.

  • 2022.07.08. at 09:58
    Permalink

    Ne felejtsük el azt sem, hogy a negyedik generációt (Mk. fene tudja mennyinek hazudott) évekkel előbb elkezdték forgalmazni USA-ban. Az EU gyártás beindítására nem volt pénzze a Fordnak.

  • 2022.07.12. at 14:22
    Permalink

    Jó autók voltak ezek, és még most is jók. Egyik haverom ilyet használ cégesként, sokat megyek vele. Ami a legjobb emlék, hogy a 90-es évek végén egy külföldi tengerparti nyaralásra egyik haverom kölcsönkérte a bátyjától az első generációs Mondeóját. Sima 1,6-os benzines volt, ha jól emlékszem 90 lóerős, akkoriban ez egy nagyon jó autónak számított. Szinte végig autópályán mentünk, 5 személlyel, tele csomagokkal. Egy tankolás után kiszámoltuk a fogyasztást, és újra kellett számolnunk, mert azt hittük elhibáztuk, de nem, valahogy minden különösebb odafigyelés nélkül 6-6,5 liter között maradtunk. De nem is ez volt a lényeg, inkább azért szép emlék, mert rég volt, gondtalan, kötöttségek nélküli fiatalok voltunk, sütött a nap és mentünk a tengerhez 🙂

Vélemény, hozzászólás?