Minden, amit az új Skoda Octaviáról tudni kell!

Az első dinamikus tesztek előtt körbejárjuk az új Octaviát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Először a kombi érkezik a piacra a negyedik generációs Skoda Octaviából, majd áprilisban követi őt a limuzin. Egyelőre csak álltában láttuk őket, ám most megosztjuk a fontosabb részleteket az autóról.

Kezdjük néhány szóval a formatervet, amelyről persze nem szeretnék túl sokat fecsegni, hiszen a képek magukért beszélnek. A merészség helyett visszatértek a konzervatívabb filozófiához a dizájnerek, hiszen a harmadik generáció ráncfelvarrása után eléggé sokan felhördültek az osztott fényszórók láttán. Kár értük, de azért nem lehet ok panaszra, a negyedik generáció is hűen követi a cseh üvegművesség ihlette formanyelvet. Így a kristályüveg motívumok nem hiányoznak az új Octaviáról sem.

A keskeny első fényszórók (természetesen LED technikával, 22 darab diódával), a szélesebb és szintén keskenyebb hűtőmaszk, illetve az első lökhárítóban látható betét a rácsozással vizuálisan szélesebbnek láttatja az autót, amely egyébként tényleg megnyúlt széltében.

Egészen pontosan 15 milliméterrel, így 1829 mm széles. A tengelytávolság és a hosszúság is növekedett. Előbbi szintén 15 milliméterrel nyúlt 2686 milliméteresre, míg utóbbi a kombi esetében 22 milliméterrel gyarapodott 4689 mm-re, a limuzin pedig 19 millimétert nőtt, ugyanolyan hosszúra, mint a kombi. Hátul szintén LED-fények találhatók, emellett érdemes megemlíteni, hogy a légellenállási együttható értéke is kiváló. A kombi 0,26-os cW értéket mutathat fel, míg a limuzin 0,24-et.
A méretnövekedés természetesen az utastérben is érezteti áldásos hatását. A hátsó lábtér 5 milliméterrel gyarapodott, míg a csomagtér 30 liternyit bővült, így alaphelyzetben már 640 literes a kombi poggyásztere. A limuzinnak sincs oka szégyenkezni, hiszen 600 litert nyel el, ami 10 literrel több az elődnél. De szemünket előre vessük, hiszen a műszerfal nagyot változott, jóval izgalmasabb formákkal találkozunk. A vezető új, kétküllős, akár fűthető, multifunkciós kormánykeréknek örülhet, illetve a digitális műszeregységnek. A kormánykerékről egyébként 14 funkció vezérelhető, és már első pillantásra is igényesnek tűnnek a küllőkön a kis króm tekerőgombok.

A középkonzol tetején a 10 colos érintőképernyő trónol, amelyről az új fejlesztésű infotainment rendszer vezérelhető. Alatta fut végig keresztben egy díszbetét, amely a hűtőmaszk vonalát mintázza és egy LED-csíkot is kapott, ami 30 különféle színben pompázhat.

Színes megvilágítást persze az ajtóburkolatok és a lábtér is kapott, ráadásul ezek a műszerfali csíktól eltérő színben is világíthatnak ízlés szerint. A műszerfal díszbetétje és alatta a szellőzőnyílások elég erőteljesen emlékeztetnek az autó hűtőmaszkjára, ami igazán értékelendő kis formai geg. Tovább haladva lefelé jön az újabb meglepetés. Az automata modellekben nincs választókar. Csak egy billenőkapcsoló, ami a shift-by-wire technikának köszönhető. Magyarán nincs mechanikus kapcsolat a kapcsoló és a sebességváltó között, amellyel helyet takarítottak meg a tervezők. Motorfronton megjelentek a hibrid hajtásláncok, de a dízelekről sem mondott le a Skoda. A TDI EVO motorok 115, 150 és 200 lóerővel választhatók, hatfokozatú manuális, vagy 7 fokozatú DSG váltóval. A továbbfejlesztett dízelek nitrogén-oxid kibocsátása 80 százalékkal csökkent többek között a kétkatalizátoros SCR-rendszernek köszönhetően. A benzinmotorok palettáján szintén három egység található. Ezek az egyliteres TSI EVO 115 lóerővel, hatfokozatú manuális váltóval, az 1.5 TSI 150 lóerővel, szintén hatfokozatú manuális váltóval és a 2.0 TSI 190 pacival és 7 fokozatú DSG váltóval. Az 1.0 TSI érdekessége, hogy a háromhengeres motor turbófeltöltője változó geometriájú, de a négyhengeres 1.5-ös is tartogat finomságot a hengerlekapcsolás képében. Kis terhelésnél képes automatikusan lekapcsolni két hengerét, így üzemanyagot spórolva meg és csökkentve a károsanyag-kibocsátást. Mielőtt a hibridekre térnék, érdemes megemlíteni a TSI G-TEC motort is, amely földgázzal is üzemelhet. Ezzel a megoldással 25 százalékkal kevesebb szén-dioxidot ereget a levegőbe a 130 lóerős 1.5 TSI, mint benzint használva, és jelentősen csökken a nitrogén-oxid kibocsátása is a koromrészecskékről nem is beszélve. A három CNG tartályában 530 kilométerre elegendő sűrített földgáz fér el. Na, de jöjjenek a hibridek. Először is a lágy fajták, amelyek lényegében az 1.0 és az 1.5 TSI hajtásláncok kiegészítve egy 48 voltos rendszerrel. Tehát egy indítógenerátor segíti a benzinmotor munkáját, a rendszer képes visszatermelni a fékenergiát és a 48 voltos akksiban eltárolni, hogy szükség esetén támogatást kapjon a belsőégésű motor. Ám ezzel nem képes tisztán elektromos üzemre az autó. Ezt csak a konnektoros hibrid, az 1.4 TSI iV tudja. A 204 lóerős rendszerteljesítményű hajtáslánc akár 60 kilométert is képes megtenni tisztán villanyhajtással. Ennek a modellnek a 37 amperórás, 13 kilowattóra kapacitású, 135 kilogrammos lítium-ion akkumulátora a hátsó ülések alatt kapott helyet, de átnyúlik a csomagtér alá is. Ez sajnos a csomagtér 150 literes csökkenéséhez vezet a kombi és a limuzin esetében is.
Hirdetés
Nem említettem még a futóművet és az asszisztens-rendszereket. A vásárlók többféle futómű közül is választhatnak. Rendelhető sportos változat 15 milliméteres ültetéssel, de rossz utakra szánt változat is 15 milliméteres emeléssel. Opcióként adaptív futómű is rendelkezésre áll, amely most először lehetővé teszi az Octavia vezetőjének, hogy egyedileg állítson be néhány paramétert. Többek között a lengéscsillapítókat, a kormányzási jellemzőket és a DSG viselkedését. A plug-in hibrid hasmagassága azonban nem változtatható. Az asszisztens-rendszerek között ott található a fáradásfigyelő, a jelzőtábla-felismerés, a 210 km/h-ig működő adaptív sebességtartó automatika, amely a torlódásról kapott valós idejű közlekedési információkat is figyelembe veszi, valamint a sebességkorlátozó táblákat és a navigációs rendszer segítségével a kanyarokról is tud. Továbbá képes állóra fékezni az autót, majd újra elindulni, még a manuális váltóval is, ám ebben az esetben a sofőrnek is van dolga vele. A sort az ütközés-megelőző rendszerrel lehet folytatni, de van még vészfékasszisztens, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, sávtartóval együtt, illetve sávváltó segéd hátsó radarral. És ezzel még nincs vége a listának, hiszen a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és a parkolássegítő is szerepel rajta. Először jelenik meg a típusban a felülnézeti kamerakép szintén a parkolás megkönnyítésére. Végül a kiszállásnál is segít egy asszisztens, amely figyelmeztet, ha kerékpáros, vagy gyalogos érkezik 70 méteren belül, nehogy rányissuk az ajtót. Az új Skoda Octavia Combi már a hazai kalkulátorban is megjelent.

8 179 980 forintról indul Ambition felszereltséggel az árlista az 1.5 TSI motorral. Dízelfronton pedig 8 459 850 forint az indulóár szintén Ambition felszereltséggel.

Skoda Octavia alapárak (Ft)
1.5 TSI Ambition MT 8 179 980
1.5 TSI Style MT 8 882 290
2.0 TDI Ambition MT 8 459 850
2.0 TDI Style MT 9 160 890
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

21 thoughts on “Minden, amit az új Skoda Octaviáról tudni kell!

  • 2020.03.28. at 20:23
    Permalink

    Tudom , hogy más kategória de azért a toyota rav 4 2000 benzinest is megkapod ennyiért. Ez az ár szerintem már húzós. Ezért a pénzért már van mit nézegetni.

    • 2020.03.28. at 21:50
      Permalink

      A Toyota szépen levitte az előirányzott szintre a CO2 kibocsátását, s ezért nem kell a büntetést beépítenie a vételárba, a VW meg a többi gyártó közül is elég szarul áll (lobbiznak is keményen, hogy a koronavírus miatt ne kelljen fizetni). Ráadásul a konszernen belül is pikkelnek a Skodára, mert az ária német mérnökök féltik a saját márkájuk dicsőségét a csehek azonos platformra épült minőségibb portékájával szemben, így rövidebb pórázra fogták őket, nem adhatnak már olyan jó árajánlatot. Most a Seatnak engednek kicsit nagyobb életteret, miután a menedzseri Condor légió 0-val tette egyenlővé a spanyol brand presztízsértékét az elmúlt évtizedben.

    • 2020.03.29. at 07:56
      Permalink

      Ez az alapár valóban, viszont a VW konszernes kalkulátorokban előszeretettel alkalmazzá az óriási „árkedvezmény” extrát, ami igazából leviszi az alapárat, és elhiteti a vásárlóval, hogy mennyire nagylelkű volt a kereskedő… 😀
      Én egy Style felszereltségű Octavia-t rendeltem 1.5 TSi motorral, rádobáltam még pár extrát, és végül 8.2 millióért megkaptam. Lehet nem kevész pénz, viszont összességében ezért egy szétextrázott kocsit kaptam.
      Ami „árengedmény” ebben van, az a következő:
      – A már említett -900ezer ft „árengedmény” (igen 900ezer ft.)
      – 300ezer ft, mert a Porsche Hungaria-nál lízingelem
      – 300ezer ft, egy nagy rakás extrát, amit alapból is kértem volna hozzám vágtak ingyen.
      Összességében így már nem is olyan rossz ajánlat szerintem. 🙂 Főleg ha azt nézzük, hogy az Octavia „sosem” volt egy olcsó autó.

    • 2020.03.29. at 08:04
      Permalink

      Ekkora bódéhoz képest meglepően kicsi a súlya. Az 1.5 TSi-s változat 1300 kg, az 1.0-s valamivel kevesebb. Igazából a lóerő megvan a bódé mozgatásához, a gáz inkább az, hogy ezt egy 1.0 turbós benzines motorból hozták ki. Ugyan ennyi lóerőt tud a Renault 1.5 dCi motorja, ami turbó dízel.

  • 2020.03.28. at 22:48
    Permalink

    A Skodákról szóló cikkeknél valahogy mindig elfelejtik a szerzők, hogy a felszereltségek között általában szerepel az „Árkedvezmény” is, ami jelen esetben minden új Octavianal -899.999 Ft. Amúgy sem tudom, hogy honnan vannak ezek az adatok, de biztosan nem a Skoda weboldaláról. Az új Octavia 7.923.440 Ft, ha ebből levonjuk az árkedvezményt, akkor 7.023.441 Ft. És ami a lényeg, hogy ez az 1.5 TSI motorral szerelt verzió. És ez így már nagyon-nagyon baráti ár, főleg úgy, hogy már az Ambition változat is elég jól felszerelt. Vagyis metáfénnyel és egy-két aprósággal 7,5 körül elhozható. A céges árak pedig 6,5 körül lesznek, és mint tudjuk 5 Skodából 4 céges beszerzés. Persze ha nagyon felszereltet akar valaki, akkor elmegy az ár, de máshol is.
    Így már nagyon más a leányzó fekvése. Én jelenleg egy 1.4 TSi-t hajtok céges autóként, éppen egy éve (kb. 35-40 ezer km/év). Nyugodtan mondhatom, hogy le a kalappal előtte. Parádés a helykínálat, a csomagtér, szerintem senkinek nem kell több ennél a motornál és bár nem én fizetem, a fogyasztásával is tökéletesen elégedett vagyok. Nyáron 7, télen 7,5-8 körül fogyaszt, pedig csak két üzemmódja van, vagy a pesti dugó, vagy autópálya nagy sebességgel. Ha nagy ritkán országúton 90-110-es tempóban megyek 6 alatt fogyaszt. Ez az új meg sokat fejlődött, sok újdonságot tartalmaz, főleg digitális technika és sofőrsegédek terén.

    • 2020.03.29. at 03:30
      Permalink

      Mondjuk az elég ciki lenne, ha egy autós oldal nem listaárakkal dolgozna. Majd ha az importőrök nem szégyellik megadni a valós árakat, akkor nem kell konstans árkedvezménnyel kalkulálni.

      • 2020.03.29. at 08:11
        Permalink

        Mindenkinek igaza van. A listaárat kell feltűntetni, viszont meg kell említeni azt a nem elhanyagolható árengedményt. Nem tudom, hogy ez a magas listaár a nagy árkedvezménnyel a kereskedők jó színben való feltűntetését szolgálják, vagy a VW konszern erőlteti ezt rá a Skoda-ra, mert túl olcsók.

      • 2020.03.29. at 21:05
        Permalink

        Később láttam, hogy a cikkben azt írják, hogy csak a kombi árai vannak fenn az oldalon, ezért ők a kombi listaárat tüntették fel. Ezek az árak jók, de ebből van 900 ezer Ft (-1 Ft) kedvezmény. Másrészt az 5 ajtós ára is fenn van a Skoda oldalán elég régóta. Végül, ha írnék egy ilyen cikket, az a minimum, hogy legalább próbából végignyomok egy konfigurációt, esetleg elmegyek egy kereskedésbe és érdeklődöm, oké, nem pont most a vírus idején, de amúgy simán belefér az időbe.

Vélemény, hozzászólás?