Milyen ember Michelisz Norbert?

Az autópályán éppen hazafelé (Pécsre) tartott Michelisz Norbert, amikor telefonon sikerült őt elérnem. Az autósportban szokásos módon tegeztem őt, bár még előtte nem beszéltünk. Ő udvariasan visszamagázott, majd amikor az idősebb jogán (és az egyszerűség kedvéért) felajánlottam neki a tegeződést, örömmel vette és megköszönte. Készséggel állt az interjú elé, mindössze azért kért előre elnézést, hogy ha esetleg az autópályán elmegy a térereje.
„Szerencsére még soha nem volt ilyen jó a médiaszereplésünk” – válaszolta arra a kérdésemre, hogy sok interjút adott-e mostanában. „Pécsi vagyok, de az elmúlt héten végig Pesten voltam. Ez nagyon jó dolog, mert így még nagyobb lehet a célközönségünk. Főleg a tévés szereplések segítenek, hogy olyanokhoz is eljussunk, akik az autóversenyeket nem követik.”
Akárcsak egy marketing vezetőt hallanánk. Kevés olyan magyar autóversenyzővel találkoztam, aki ilyen szakszerűen tudna nyilatkozni, anélkül, hogy betanult szöveget érezne az ember mögötte. De ne tessék megijedni, nem egy géppel állunk szemben.
„Egyre többen ismernek meg az utcán, kérnek autogramot és szurkolnak nekem, ami fantasztikus érzés, nagyon jól esik.”
Aztán egy kicsit elsztorizgattunk arról, hogy ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy magyar versenyzőért szurkolhatunk a túraautó vb-n, aki ráadásul még futamot is képes nyerni, akkor biztos megveregetem a vállát, hogy szép álom.
„2005-ben még én is a tévében néztem a túraautó vb-t, és annyira elérhetetlennek tűnt, hogy még álmodni sem mertem róla. Még most is felfoghatatlannak tűnik, hogy ötödik éve versenyzem, és ott vagyok a vb-n. Nem is nagyon tudok olyan pályafutást mondani, ami ilyen gyors lett volna. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok tehetséges versenyző van Magyarországon, akik nem kapják meg a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. Nekem szerencsém volt, hogy minden évben előre tudtam lépni. Nagyon sokat segített a csapatom, a szüleim, a barátaim, de nem tudom, hogy rajtuk kívül még kinek kell megköszönnöm, hogy ilyen kivételes lehetőséget kaptam.”
Itt egy pillanatra elment a térerő, pedig Norbi még nem érte el a magyar autópálya alagutat. Amikor újra beszélni tudtunk, már az ellenfelekre terelődött a szó.
„Lehet, hogy furcsán hangzik, da nagy megtiszteltetés azok ellen versenyezni, akiket öt évvel ezelőtt a tévében néztem. Az év elején volt pár koccanásom, amit részben a rutintalanságom számlájára lehet írni, részben pedig arra, hogy még nem tudtak hova tenni, és úgy voltak vele, hogy nekem úgy sem számít, ha meglöknek. Mostanra vívtam ki egy kis tiszteletet. És képzeld el, amikor Tarquini, egy világbajnok, odajön hozzám Makaóban a verseny után, és szívből gratulál. Azt mondta, hogy végig próbált nyomás alatt tartani, de nem tudott megelőzni. Kell ennél nagyobb elismerés?”
Talán a csapaté, a Zengő Dension Teamé, akik Norbival együtt sokat dolgoztak az idei évért, és azért, hogy Magyarországnak is legyen vb-futam győztese. De az ő elismerésüket Michelisz már réges-régen kivívta.
Csak most már azon tessék dolgozni, hogy Norbit jövőre is láthassuk a vb-n, hogy legyen miért hajnalban kelnünk, és ha hétfő reggel munkába menet lerágott körmű emberekkel találkozunk, akkor tudjuk, ők is túraautó vb-t néztek és ők is Michelisznek szurkoltak vasárnap.