Milyen egy Scénic ötödik, hatodik éve?

10 ezer együtt töltött kilométer után is bőven szerethető a 2007-es Renault Grand Scénic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly ötévesen vettem, idén pedig élete hatodik évét szolgálja nálam a 2007-es Renault Grand Scénic 1.5 dCi. Eddig 10 ezer kilométert töltöttünk együtt. Lássuk, miként, lássuk, mibe került!

Francia autó? Renault? Sokan viszolyognak tőle, pedig gondoljunk csak a legfrissebb ADAC hibastatisztikára, mely szerint egyáltalán nem rosszak a franciak, nem rossz a Scénic sem. Például az Scénic, amit vakon vettem meg, bízva a lekérdezett előéletében és persze a szerencsében, valamint értékelve azt, hogy újkorában kortársaival, az Opel Zafira B-vel és a Volkswagen Tourannal összevetve a legjobb egyterű volt, s bizony ma is az a használtak között. Én 5 évesen, jól láthatóan alsó hangon két korábbi használó után, lízingből visszavett autóként vettem meg. Viszonylag olcsón, azzal kalkulálva, hogy itt bizony még el fog férni, ha kell rá költeni. A vásárlás óta mostanra 10 ezer kilométert tettem meg vele, itt az idő tehát megnézi az eltett számlákat, s megnézni az összegeket, hogy miért és mennyit kellett ezen idő alatt az átlagosan 6 litert fogyasztó, tehát a 10 ezer kilométer alatt - a legolcsóbb kutakon tankolva is - uszkve 250 ezer forintnyi gázolajat elégető Scénicre.
Hirdetés

Rögtön az elején nyitottunk a 160 ezres szervizzel, mikor is ajánlott a hajtókarcsapágy cseréje, továbbá a hátsó lengéscsillapítókat is cserélni kellett. Munkadíjjal, szűrőkkel, olajjal (ami nem olcsó, hiszen részecskeszűrőhöz való 5W-30-as, fullszintetikus kell hozzá) nagyjából 170 ezer forint volt a revízió. Márkaszervizben, ugyanis abból is van jó és tűrhető árú, pláne, hogy a Renault kedvezményt ad az 5 évnél idősebb autókhoz. Egy tömítéscserét és töltést igényelt a légkondi is, ha pedig már klímajavítás, érdemes volt szétszedetni és kimosatni a hűtőket, hogy ne rozsdásodjanak szét a közéjük jutó sótól - újabb 30 ezer forinttal lett karcsúbb a tárcám bankszámlám. Kellett továbbá vegyek gumikat, ősszel téligumi-tesztünk eredményén felbátorodva elsőként Kléber Quadraxer négyévszakosakat vettem (205/55 R16 méretben), ami ugyan nem a gyári /60-as, de még engedélyezett váltóméret. Télen csak hóban volt gyenge, zömében jól szolgált, tavaszi nyárigumi-tesztünk aztán újabb gumivásárlásra sarkallt, bevásároltam az ott legjobb Bridgestone abroncsokból is egy garnitúrát - csak gumira is 160 ezer ment el tehát. Vettem továbbá első-hátsó parkolóradart és rablásgátlót, autóelektronikára tehát 80 ezer forintot költöttem. Kapott autókozmetikát is rendesen a kocsi, polírozást, kárpittisztítást, de még kerámiabevonatot is, a nagyjából havonta megejtett mosásokkal ennek az értéke is bőven 100 ezer forint feletti, de ezt nem írtam az alábbi táblázatba, ugyanis mindezt - az ingyenes prémium külső-belső mosást 60 szerencsés olvasónk számára is nyújtó - mosópartnerünktől, az EZWash-tól némi reklámért cserébe sikerült megkapni.

Bekerülési és futásköltségek az első 9 hónapban/10 000 kilométeren
Vételár ideiglenes rendszámmal 1 445 000 Ft
Regisztrációs adó 110 500 Ft
Műszaki vizsga (egyedi forgalomba helyezési engedéllyel) 39 090 Ft
Okmányirodai költségek (törzskönyv, rendszám, érvényesítő címke) 21 085 Ft
160 ezer kilométeres szerviz hajtókar-csapágy és hátsó lengéscsillapító cserével 170 000 Ft
Klímajavítás 30 000 Ft
Négyévszakos, majd nyári gumi 160 000 Ft
Parkolóradar és rablásgátló 80 000 Ft
Fóliázás 32 000 Ft
Felnijavítás + 1 új gumi 30 000 Ft
Kártyajavítás 8 500 Ft
10 ezer kilométer üzemanyagköltsége 250 000 Ft
Casco 1 évre 81 420 Ft
Kötelező biztosítás 1 évre 22 896 Ft
Parkolás biztosítás 1 évre 3 650 Ft
Gumiabroncs és kátyúkár biztosítás 1 évre 1 825 Ft
Éves autópályamatrica 42 980 Ft
Összesen 2 528 946 Ft

Hiba szerencsére nem sok volt, ami igen, az bizony elektronikai. Az egyik zsebben hordható, Renault-nyelven "szabadkezes" kártya először a zsebből nyitást és zárást, majd a bedugás nélküli indítást "felejtette el". Végül egyáltalán nem indított. Becsületére legyen mondva, hogy ez utóbbit épp a felni- és gumisérüléssel is tarkított nyaralás után, otthon tette. Nem kellett messzire mennem a pótkártyáért, de azonnal orvosolni kívántam a problémát, hiszen akkor tényleg nagy bajban lennék, ha a pót is megadná magát. A márkaszerviz kártyacserével és 50 ezer forint körüli árral riogatott. Még szép, hogy túrtam inkább egy keveset az internetet, s találtam egy záras műhelyt, ahol az intelligens autózárra is specializálódtak már, s a kártya szétszerelésével, újraforrasztásával 8500 forintért orvosolták a problémát, a javított kártya azóta is hibátlanul működik, a beavatkozás mondjuk kicsikét látható rajta, de ennyi szépséghibát hajlandó elnézni az ember uszkve 40 ezer forintért.
Hibaként említhető, hogy néhányszor, néhány percig kigyulladt a sárga SERVICE figyelmeztetés, s a "Check Injection" felirat, ezt egyelőre egy 1745 forintos Liqui Moly befecskendezőrendszer tisztító üzemanyag-adalék orvosolta, az egyelőre meg nem látogatott szerelő szerint EGR-szelep lehet a háttérben. Elektronikai, de nem Renault problémaként említhető, hogy az utólag beépített Steel Mate parkolóradart igencsak megviselte a kánikula. A nem túl bölcsen kapcsoló nélkül beépített első radar előbb időnként folyamatos, indokolatlan jelzésbe kezdett, majd a négyből három szenzor megadta magát - háromnegyed év alatt. Garanciában javította a problémát a beszerelést végző Deák Autóelektronika, s bekerült a kapcsoló is, hogy legközelebb véletlenül se kelljen percekig hallgatni a sípolást, ha ismét meghibásodna a radar.
Persze reméljük, hogy nem fog, ahogyan továbbra is bízom a Scénicben, amit az egész család kedvel lágy, kényelmes, persze dülöngélős futóművével, remek kilátást adó - nyár elején B-oszloptól hátrafelé 32 ezer forintért lefóliáztatott - üvegeivel, temérdek pakolóhelyével, (az idősebbeknek saját tapasztalat és immár az ADAC véleménye szerint is remek) magas üléspozíciójával, s egészen baráti fogyasztásával, valamint kielégítő menetdinamikájával. Jól szolgál a hétköznapokon, nem egész 4,5 méteres hosszával és működő radarokkal könnyű vele parkolni, jó vele hosszabb távú túrákat tenni, hiszen városon kívül fixen 6 liter alatt fogyaszt, csomagtere temérdek cuccot elnyel, s ha úgy jön ki, akár heten is beleülhetünk. Eddig mondjuk mindösszesen kétszer hajtogattuk ki a harmadik sori üléseket, egyszer azonban egy szegedi nagyszülő-látogatáskor, s a gyerekek bizony élvezték az ott utazást, mögöttük pedig mindenkinek elfért a hétvégi cucca, hiszen még hét ülés mögé is tehető két fedélzeti bőrönd. Mi így szeretjük, mondhatni rajongunk érte, lehet mondani, hogy milyen sokba került és kerül, de egy dolgot kérünk, csakis hasonlóan összeírt költségekkel tegye bárki! Legalább látni fogja, hogy bizony az autózás igencsak drága dolog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

48 thoughts on “Milyen egy Scénic ötödik, hatodik éve?

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Nem teszek bele olajat, legfeljebb adalékot. Dízelspecifikus probléma pedig nem volt, a Check Injecton felirat csak hideg motornál, emelkedőn, alacsony fordulatnál tud előjönni.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    „Német autókon ilyesmi nem történik meg.” ezt légy szíves magyarázd meg édesapának is, hogy hogyan pukkanhatott le a 11 éves (anno újonnan vett) 160.000 km-t futott 1.6-os G-asrájában a motorvezérlő számítógép!? Segítek z16xe a kód ami gyárilag konstrukciós hibás, s mint kiderült ilyen futásteljesítménynél már tönkremegy. Mert mint az Opel márkaszervizesek felvilágosítottak, a motor és a tűzfal között található az ECU s nincs biztosítva se a védelme a hőtől, se a hűtése. Vazze ez került nekünk 1.5 hónapja 200.000 huf + munkadíjba, elvégre „Német autókon ilyesmi nem történik meg” . A vicc az, hogy bontott alkatrész is alig van, s az fele az új árának, de arra nincs garancia. Erről ennyit, úgyhogy légy szíves ne légy ilyen közhelyes! Egyébként köszi a saját tapasztalataidat, az Espace-ről. Benzines vagy dízel az Espaced?

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Na ez nem semmi 160000 km és már generál javítás? Csapágycsere ??!!!
    Német autókon ilyesmi nem történik meg.
    És a bosszantó elektronika….nekem is van Espacem de a soha nem tudom
    mennyi üzemanyag van..hol tele de inkább azt jelzi hogy üres !!
    Kicserélték a tartályba a jeladót /73.000,- csak az alkatrész !!!!/ a tartályt
    meg csak hidegvágóval tudták leszerelni mert elforogtak a rögzítő csavarok !
    A franciák telerakták elektomos kütyükkel amik csak romlanak és bosszan-
    tóak ! Az ajtókat is csak elektromossan lehet zárni így azzal is volt gond,
    És hogy ne soroljam pedig ez is csak 6 éves autó de megbántam és sajni el-
    sem tudom adni mert drága autó vagy talán másoknak is már van tapaszta-
    lata a „franciákkal”.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Szeretem a dízel nyomatékát és azt is, hogy egy tankolás 900-1000 kilométerre elég. A klímajavítás a rendszer teljes tisztítását, a hűtők szétszedését és mosását, egy tömítés cseréjét, valamint a rendszer töltését tartalmazta.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    „… lehet mondani, hogy milyen sokba került és kerül, de egy dolgot kérünk, csakis hasonlóan összeírt költségekkel tegye bárki!”

    Mátyás!
    Én is ezt kérem. Ha legközelebb lesz összehasonlítás, autó, busz, vonat, repülő, kerékpár, gyalogos, stb. között!

    Mert rosszul vagyok, hogy még az autósok is csak az üzemanyaggal számolnak és azzal hasonlítják egy pl. egy Miskolc-Budapest vonatjegy árát.

    Egyébként sok örömöt az autóhoz! 🙂

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Nekem egy Picassom van, két éve vettem, de tized ennyi gond nincs vele, igaz benzines és fele ennyi km van benn. Azt nem értem, hogy évi 10 ezer km-hez miért kell dízel autó? Bár lehet, hogy többet is fog majd futni a jövőben. 30 ezerbe került a hűtők kimosatása? Nekem a Picassoban nemrég kellett klímhűtőt, majd vízhűtőt cseréltetnem, a klímahűtő 35 ezer volt, a vízhűtő 15 ezer. Ez összesen 50 ezer, és zsír új minden. Jó volt még plusz a munkadíj, de az nem volt vészes.
    Ezt a parkolóradar mániát sem értem. Elfelejtünk parkolni? Lassan tényleg a gépek vezetnek helyettünk? Mi a francnak parkolóradar, aki nem érzi a kocsiját, az csak akkor álljon be egy helyre, ha biztos benn, hogy odafér. A céges kocsiban nálunk is van parkolóradar, ráadásul az egy sedan, de nem érzem, hogy sok szükség lenne rá. És akkor nem is beszélve arról, hogy mindenféle kínai sz.rt beszereltetnek a kocsikba, ami jellemzően össze-vissza csipog.
    Amúgy az összes költség nem olyan vészes, ha a casco, üzemanyag, autópálya költségeit nem számoljuk.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Shell, OMV esetleg Agip,lehetőleg nagy forgalmú kutak. Amíg volt Tesco kút, ismerős egyszer betankolt ott..
    Egyharmad tanknál már fulladt a kocsi, le-leállt,ha teletankoltak ment újra amíg ki nem fogyott egyharmadra.
    A végén le kellett venni a tankot és kiönteni azt a 20 lityi „valamit”,amit benne volt. Nemtom mi volt, de benzinre nemigen hasonlított.Ennyit az olcsó kutakról..

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Katona Úr helyében én elvinném a kocsit egy diagnosztikára, ahol a rail nyomás esetleges ingadozásából és a befecskendezők korrekcióiból következtetni lehetne a befecskendező rendszer állapotára.Szerencsére ez a kocsi Nyugaton futott, jó minőségű gázolajjal. Én tartózkodnék tőle, hogy a MOL szutykát beletöltsem.Itt a nyugati határnál vagy kint tankolják a gázolajat, vagy OMV-nél, mert az is Schwechat-ról jön. Rengetegen járnak Heizöl-el is (fűtőolaj), nagy értékű autókkal, az is jobb a magyarnál. Schwechat-on északi tengeri Brent olajat finomítanak ,mint nyugat európában általában, a CR rendszereket ennek a kenőképességére tervezik, nem a MOL által finomított Ural olajéra,aminek jóval kisebb a kenőképessége.Ez az anyag kimegy tartálykocsin Százhalombattáról,ellop belőle a sofőr, kipótolja valamivel.A kúton ellop belőle a kutas, kipótolja valamivel.A magyar honpolgár ezt tankolja drágábban, mint nyugaton egy-két helyen a jó gázolajat és csodálkozik, hogy tönkremegy a CR dízel, ami nyugaton problémamentesen fut többszázezret. 🙂

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Ez brutál! Nem kapok szikrát 160-170ezernél hajtókar csapágy csere?! Na ne máááár!Idézet az egyik hozzászólótól:
    (Az 1.5 ösök azért lesznek csapágyasok,mert nem a 20-30 ezres olajcserére vannak kitalálva,10-15 ezrenként olajcsere és nem lesz gond vele.igaz jobb időben kicserélni,mint hogy meglegyen a baj!) Na ezért SEM szabad 1 szervíz könyves kocsira hagyatkozni. Mint itt is bebizonyosodik jobb ha 10-15ezer km-ként olajat cserélünk és nem hagyjuk 20000-re.Az adalékra visszatérve meg érdemes rakni 60liter gázolajhoz 1-2dl sthil 2-t. Sajnos a mi jó magyar gázolajunkból kispórolják a belevaló adalékot, de ugyanez vonatkozik a benzinünkre is. Abban sincs benne sokszor a megfelelő adalék mennyiség. Ezek miatt sokszor kidobja az autó a motor hiba kódot. Érdekes a szomszéd országunkba osztrákoknál ha tankol az ember én jó magam gázolajat akkor repül a kocsi a bécsi emelkedőn felfelé.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Egyetlen dolog említhető: a check injection felirat, ami az adaléknak köszönhetően eltűnt. Mivel 2-3 tankolásonként ajánlanak egy ilyen adalékot, városi használathoz lehet, hogy érdemes és fogok is még tölteni, mert nem komoly tétel.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Volt egyszer egy újonnan vett Renault Scenic 1.5dci 107Le, 6sebesség és Kaleido felszereltség, 2008.05 havi. Sajnos egyhamar 6eKm után elváltak útjaink.
    Már néhány km után furcsa volt hogy az ülése nagyon besüpped, mintha ki lenne ülve. Pedig nem vagyok több 80kgnál. Szervizben elismerték és garanciában cserélték az ülőlap szivacsát 2hét alatt. 1-2 hónapig jó volt majd megint a „kiült ülés” formáját hozta.
    A vezető melletti ülés sem volt makulátlan, az csak a bosszúságot okozta. A műanyag pereme folyton nyomta az ember oldalát.

    A kuplung pedálja városi használat közben olyan volt mintha ólomsúlyokat akasztottak volna rá. Szervizben tanácstalanok voltak, és csak annyit tudtak mondani hogy ez ilyen. Mutattak egy másik új Scenicet hasonlítás képen és abban még használatlanul is tök nehéz volt a kuplung kinyomása. Pedig ezek már nem bovdenesek, de még azok sem voltak ilyenek új korukban.
    Érdekes hogy vásárlás előtti próbaúton a teszt autóban ilyen probléma nem volt, sem az üléssel sem a kuplunggal. Pedig az is 107Le dci motorral szerelt, csak egy kicsit korábbi gyártású.
    Fél év múlva eladtuk, mert hosszabb úton már gyötrelmes volt az autót vezetni és kényelmetlen is volt.
    Egyébként a fogyasztása szuper, 5.5l városban, azon kívül 4L, pályán 6L.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Nem kötekedés képen,az asszonynak is 1.5 dci scenicje van 140ezer körül jár,7 éves szinte csak város,és elővárosi használat,igaz fűtött garázsban áll,semmi baja nem volt még,az általad fikázott kártya,még elemet sem cseréltünk benne,annyira jó.Az 1.5 ösök azért lesznek csapágyasok,mert nem a 20-30 ezres olajcserére vannak kitalálva,10-15 ezrenként olajcsere és nem lesz gond vele.igaz jobb időben kicserélni,mint hogy meglegyen a baj!kocsikat amiket felsoroltál,inkább hagyjuk,a zafira,és a prmacy nem említhető 1 katagóriában a sceniccel,se kényelem se hely se praktikum terén nem tudják megközelíteni a scenicet,és legyünk őszinték ez a kategória pont erről szól!!!

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Nem kívánom túlreagálni, de nem lízingből visszavett, hanem Nyugat-Európában lízingből visszaadott autó. Az előírt karbantartásokat mindig elvégezték rajta, a 160 ezerre előírt vezérműszíjat 155-nél cserélték. Nem tudom hány használója volt, de az alapján, hogy élete utolsó 2 évében többet futott, mint addig, vélhetően kettő. Igazából nem érdekelt, hanem az, hogy mit kaptam.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Pistván: belátom egy két dologban igazad lehet:
    1.attól, hogy francia még lehet jó, de az én tapasztalatom szerint ebben a kategóriában a franciák egy hajszálnyival le vannak maradva a németek és a japánok mögött megbízhatóság, strapabírás terén.

    2 a kis motor nagy autó párosítást nem úgy értettem , hogy nem elég dinamikus az autó mozgása, hanem szerintem egy ilyen relatíve kis motor nem fog 500 ezer km-t futni bontás nélkül egy ilyen viszonylag nehéz autóban. Ez már be is igazolódott.
    3.Az a tény, hogy használt pedig mindig rizikófaktor. Ford óta tudjuk, hogy legjobb autó az új autó.
    A többi dologban igazad van.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Ha a korábòl jól sejtem ez már 30e km-es csereperiódúsú.
    Hivatalosan volt 5 olajcseréje 150e alatt…

    Egyre hangosabb lesz a motor rossz csapággyal. Láttam 140e km futott
    csapágyat mindenféle hang,gond nélkül, hosszirányú berágódásokkal..
    Cserélni kell és ennyi.. azt az 50e nem szabad sajnálni 100-150e km ként..

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    fonema:

    Ne haragudj de hülyeségeket írtál!

    1. Attól hogy franci ugyan olyan jó mint a német! Német autó nem romlik el???
    2. 1,5dci nagyon is nyomatékos,és megfelelő erővel bir hogy mozgassa a kasznit! Vezettél már ilyet? Én már igen,és nem éreztem azt hogy gyenge lenne!
    3.És ha használt akkor már rossz? (kaphatott hideget,meleget,de lehet hogy supermen kocsija volt,és 100kmenként 8X cseréltek benne olajat)
    4.Az ország siralmas gazdasági helyzete,és a sok bamba ember miatt nem csoda hogy valaki megveszi aztán rájön hogy még is csak egy 1.0 suzuki amit fenn tud tartani.
    5. A 4. pontban leirtam a válaszom.

    Nagyon is jó kocsi ez a rönyó tágas,kényelmes,komfortos,nagyon kellemes rugózású jól felszerelt kocsi. Használja sokáig balesetmentesen!

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Szerintem ennek az autónak a motorja (sőt, az egész autó) egy időzített bomba a költségek szempontjából, mert:
    1. francia
    2. kisméretű dízel (nagy test ,kis motor nem épp örök élet)
    3. használt (kaphatott eddig hideget meleget)
    4. Katona úr a 3. tulaj 6 év alatt (az első kettő gyanúsan rövid ideig birtokolta)
    5. lízingből visszavett

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Ilyen alacsony futásteljesítményre -évi 10.000 km- nem is igazán értem hogy miért dízelt vett? Ha ilyen keveset megy, akkor bőven jó lett volna a benzines is!?

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Hát…2-ért nem ez volt az év vétele. Lesz ezzel még gond az elkövetkező 50-100e alatt bőven.
    Az évi 81e-s casco döbbenetesen sok egy ilyen filléres autóért.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Pontosan ez a vegyes használat az, ami a reális képet nyújtja egy használt autóról. Mellesleg a külföldről, nálunk jobb utakkal bíró országokból származó autók jelentősen tovább bírják a gyűrődést. Nekem is volt egy Vectrám, ami élete első évtizedét a sómentes svájci utakon töltötte, és hála a gondos karbantartásnak, még 23 évesen is korrekt állapotban van.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    🙂
    A dieselhez: 10 év és 150e km felett dieselt nem veszünk..
    A delphi rendszer nem a tartósságáról híres. Ford diesel is azóta
    megbizható amikor bosch rendszerre cserélték a delphit.

    Egyébként a francia autó mindig is a cikizés tárgya lesz. A nagy beltérrel
    sok extrával palàstolják a műszaki hiányosságokat megfizethető áron,
    ezért sokan belevágnak.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Természetesen! Bár erősen vallom, hogy nem a kilométer számít, ha autópályán futnék vele mostantól 30 ezret, ami akár fél év komolyabb ingázással is könnyedén kivitelezhető lenne, akkor nem hiszem, hogy komolyabb problémák adódnának. Én viszont fele részben városban, a maradék felét autópályán és pocsék magyar országutakon teszem meg. Azon pedig nem csak a Renault, bármi más futóműve is széthullik. Érdemes megjegyezni, hogy 160 ezernél a hazai futóművesek azt mondták, hogy kb. úgy néz ki az autó (alulról), mint egy itthon 40 ezret futott.

    A dízelek gyűlölőinek pedig egy gondolat: egyelőre nemigen volt dízelspecifikus probléma.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Azért elgondolkodtatóak ezek a számok, ezek a „hibák” egy benzineshez képest. Lehet hogy gyengébb, többet is eszik egy benzines de kevesebb pénzből fent tartható, és kevesebb kellemetlenséget okoz a tulajdonosnak. A kényelem pedig relatív, mert számomra kényelmes a Corolla Verso például.
    Jó a cikk egyébként, és ha mindenki igy „gondozná” az autóját akkor nem tartana itt a magyar használt autópiac.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Kérhetünk mondjuk 200 ezernél is egy ilyen költségkimutatást? Csak hogy igazolva lássuk a főszerkesztő úr optimista jövendölését. Esetleg hozzá lehetne csapni az Eurotax által kalkulált értékvesztést is? Esetleg egy Toyota Verso hasonló életúttal nincs a közelben összehasonlítási alapként?
    Köszi!

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Viszont érdemes arra gondolni – és itt pont a megelőző karbantartásokra gondolok, hogy az elkövetkezendő 50-100 ezer kilométer alatt jó eséllyel nem kell komolyabb tételekre gondolok. (csapágycsere, hűtőtisztítás). Amúgy pedig lehetséges, hogy szervizelési költségekben ez egy picit drágább autó, de sokkal komfortosabb, több kényelmet kínáló, mint az átlag, ugyanakkor fogyasztásával igen takarékos.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Egyetértek Vidi 500-al. Hogy a frászba lehet alulméretezett egy csapágy. Nem tesztelik mielőtt szériában kezdik gyártani? Amúgy baromira sokat kellett erre az autóra költeni, ahhoz képest, hogy 10 ezret mentek vele a vásárlása óta. Ilyen óraállásnál ez nem normális.

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    Az 1,9 dci is hajlamos a csapágy elhalásra. Ezzel nincs is gond, ismert
    probléma, 100-150e km-ként csere. Az viszont baj ,hogy a tulajok
    nagyrésze nem ismeri a megelöző karbantartás fogalmát.
    Addig mennek amig nem kopog,csörög,kattog…villog…a kocsi.
    Ha egy ilyen nagyobb odafigyelést igénylő autó korosabb lesz,
    a használt piacon könnyebben lehet a vékony jégre menni…

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    [i]„A hajtókar-csapágy alulméretezett az 1,5 dci motoroknál, ezért a csere.”[/i]
    O.K. Viszont kérdezem akkor, miért van a tervezőmérnök gárda, a futópróbák, a kísérleti műhely, mielőtt széria éretté válik valami? Hamis eredményekkel kezdenek el olyan nagy szériában gyártani olyan drága terméket, mint az 1,5-ös dci motor? Ez esetben a műszaki-fejlesztőgárda selejtes, hanyag munkát végzett…

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    A hajtókar-csapágy alulméretezett az 1,5 dci motoroknál, ezért a csere. Ez típushiba. Amúgy már rég nem „csak” a Német autó a megbízható, sőt. Ennek ellenére hogy én is óckodok a Francia autóktól, elsősorban az elektronika miatt…

  • 2017.10.30. at 00:02
    Permalink

    „160 ezer kilométeres szerviz hajtókar-csapágy és hátsó lengéscsillapító cserével 170 000 Ft”
    „Kártyajavítás 8500 Ft”
    „Négyévszakos,majd nyári gumi” 160000Ft

    Vegyük sorba:-Az hogy százhatvanezernél csapágycserés egy motor,az nagyon durva………,egy Zafiránál,Premacynál,Corolla Versónál ez elképzelhetetlen ha normálisan használják.

    -A Renault kártya még a mai új kocsiknál sem sokáig megbízható,amúgy nagyon jó ötlet csak nem franciáknak kellett volna kitalálni…,szóval éljen soká a régi gyújtáskulcs:-)

    -Az új Quadraxerek mellé a nyári garnitúra szerintem felesleges volt.Ilyen önsúllyal+több utassal nem lehetne gondja a kocsinak a tapadással négyévszakossal sem.

    Amúgy a képek alapján meglepően egyben van a járgány,sok örömet a használatához!

Vélemény, hozzászólás?