Milyen a Dacia Duster alapmotorral? Kipróbáltuk!
Dacia Duster 1.6 SCe 115 Comfort teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Magasan a Dacia legnépszerűbb modellje a Duster, aminek egyetlen benzinese jelenleg az alap, turbó nélküli 1,6-os. Ez is abszolút vállalható.
Kétszer is járt már nálunk az új Dacia Duster, először dízel, "full kivéve bőr" verzióként, majd nem sokkal később benzines csúcsverzióként. A WLTP átállásnak "köszönhetően" utóbbi a cikkünk megjelenésére már pont kikerült az árlistából. Ma a Duster egyetlen benzinese az 1,6-os alapverzió, 114 lóerővel, 156 Nm nyomatékkal és 5 fokozatú kézi váltóval, valamint természetesen már Euro6d-TEMP normával.
A Dacia ma is ügyesen hozza azt, hogy egy néhány éves használt autó áráért vállalható újat ad.
Persze a Duster eleve a Dacia csúcsmodellje, méretben persze nagyobb nála a hétülésesként is kapható és persze hosszabb Lodgy, de alapárban vele egyező, s a Duster a magasabbra pozicionált, nem mellesleg frissebb modell. A formát nagyon ügyesen frissítették, a generációváltás ellenére önmaga maradt a Duster, de szélesebb arcával jól mutatja, hogy új. Belül szembetűnőbb a frissítés, bár a műanyagok továbbra is kivétel nélkül kemények, már egy fokkal jobb minőségűek. Ma egy Duster belseje nem bántó, jobb az üléspozíció is, már amennyiben az elődből ülünk át. A legtöbb autóból, vagy nem is autóból átülve pedig egyszerűen csak azt mondjuk: ez már teljesen korrekt.
Nyilván annak tükrében, hogy ma is olyan áron kapható az alap Duster, amennyiért más nem ad SUV-t. A Lada 4x4 ugyanis nem SUV, és nem is mai autó. A Duster egy teljes értékű családi járgány, divatos karosszériával, 2,99 millió forinttól. Persze meg kell jegyezni, tesztautónk sem az alapgép, ez már a harmadik, Comfort felszereltség, s még ebbe is került egy-két extra. Igaz, a legfontosabbakat a 3,79 millió forintos Comfort már megadja. ESP, 6 légzsák, első elektromos ablak, távirányítós központi zár minden mai Dusterhez jár, de itt már van légkondicionáló, kihangosítós audiorendszer, tempomat és bőr borítású kormány/váltógomb is.
Igazán viszont két komoly ütőkártyát tud a Duster 3, jelen esetben 3,8 millió forintért: az egyik, hogy új, pukimentes autó, alapból 3 év/100 000 km, de kvázi fillérekért 5 év/80 ezer kilométerre "toldható", ugyanennyi időre fix díjas karbantartással is kiegészíthető garanciával. Magyarán akár 5 évig nem fog meglepetésösszeget okozni. Ez bizony kényelem, ami nem mellesleg a Duster másik legfőbb erénye.
Olyan könnyedséggel megy át bármilyen úthibán, fekvőrendőrön, sínen, hogy az valami hihetetlen.
Nem kell vele aggódni, ha épp csak járdára felállva marad parkolóhely, netán ha le kellene térni az útról, sőt. A Duster fronthajtással (mert benzinmotorral jelenleg csakis úgy kapható) is többet tud, mint egy átlagos szabadidő-autó, hasmagassága (21 cm) és terepszögei (első 30, hátsó 34, áthaladási 21 fok) miatt amíg száraz, nem csúszós úton kell haladni, meglepően sokat tud, s a karosszéria adottságai miatt a terepjárós legjobb barátjának számító lendület is egészen bátran használható vele.Némi kompromisszumot persze igényel a Duster, a 3 milliós alapverzióban még nemhogy klíma, osztottan dönthető hátsó ülés sincs, klímával legolcsóbban 3,55 millióért kaphatjuk meg, így józan választás belőle a már klímás, tempomatos, bőrkormányos, 3,8 milliós Comfort szint. A motor azonban ebben sem acélos, pontosan ugyanaz az 1,6-os, ami a 3 milliós bázisnál. A Dustert - a már WLTP-s Euro6 norma teljesítése mellett 11,9 másodperc alatt képes 100-ra mozdítani a Renault-Nissan szövetség egysége. Városban az elindulási hajlam meglepően jó, s az említett 100 km/órás tempóig valóban nincs gond a menetdinamikával, olyan dusteres, "egész jó". Felette már vannak gondok, de sík úton azért egészen jól eléri a 130 km/órás utazótempót is, ahol stabilan, de azért az átlagosnál zajosabban, 8-9 l/100 km közötti fogyasztással fut. Érdemesebb kicsit lassabban, mondjuk 110-120 közötti autózni, ott ugyanis halkabb, s a fogyasztásból is rögtön leugrik 1-1,5 liter. Városban, sűrű forgalomban a stop-start ellenére is szintén 8 liter körüli fogyasztás adódik, de higgadtabb körülmények között és pláne országúton a benzines Duster étvágya is tartható 7-7,5 liter környékén.
A tesztátlag gyorshajtásmentes autópályázással és városi használattal tankolás szerint 7 l/100 km lett, ami egyrészt nem rossz, másrészt igencsak közel van a gyári 6,8-as értékhez.
Persze meg kell jegyezni, nem téli és nem is kánikulai időben, a klímát nem mindig használva. A dízel persze legalább egy literrel kevesebbet fogyaszt, de ha két literrel számolunk, akkor is kell közel 90 ezer kilométer, mire kitermeli a 700 ezer forintos felárát.A benzines persze nem csak fogyasztásával, erejével, pontosabban nyomatékával is gyengébb. Komolyabb autópályás emelkedőkön (például az érdin) a 130 km/órás tempót sem tudja tartani, a 120-at is csak visszaváltással, negyedik fokozatban. Aki ezzel meg tud barátkozni, vagy zömében amúgy sem autópályán, hanem inkább városi, elővárosi, vagy országúti körülmények között autózik, annak tudom ajánlani az alap Dustert. Bár megjelenése robusztus, vezethetősége könnyed, kuplungja, alapáron elektromos szervós kormánya könnyű, futása stabil, kanyarodási oldaldőlése a korábbinál jóval szerényebb, a mai konkurenciához mérten sem túlzó. Lehet, hogy sokan megrökönyödnek, de a Duster még szerethető is, azzal, hogy nem kell agyonfélteni, mégis egészen jól kiszolgál, van benne például komfortindex is, kihangosítója hibátlanul működik. Ha egy autótól nem várunk többet, hogy tegye a dolgát, a Duster a mai mezőnyben is jó választás, így, alapmotorral is.
Árak
Tesztmodell alapára
3 799 000 Ft (2018.09.17.)
Tesztautó ára
3 913 000 Ft (2018.09.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
156 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
Végsebesség:
172 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4341 mm
Szélesség:
1804 mm
Magasság:
1682 mm
Saját tömeg:
1179 kg
Össztömeg:
1712 kg
Tengelytáv:
2674 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
445-1478 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1400 mm
Belmagasság elöl:
925-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
156 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
172 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
CO2-kibocsátás:
145 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Én valahol azt olvastam, hogy Nissan eredetű az 1,6-os motorja. Mi az igazság?
„ma a Duster egyetlen benzinese az 1,6-os alapverzió, ami alapjaiban ugyanaz a motor, ami az elődben is az alap volt, vagy ha úgy tetszik, a Renault immár 20 éve elérhető egysége”
Ez sajnos nagyon nem igaz. Az előző Duster ráncfelvarrásakor a K motor kikerült belőle, ez egy Renault-Nissan eredetű tök új motor. Semmi köze a régi K4-hez.
Ha jól emlékszem az EURO6-os váltással történt meg a csere. A K4-esből csak EURO5-ös létezett, nem tudta már teljesíteni az új szabványt. A Fluence-nál is ugyanígy lecserélték.
Bocsánat, valóban. Megvezetett az azonos lökettérfogat, de valóban mások.
Igen, az alapján becsapós mert pont megegyezik mindkettőé.
Pontosan…
Jól néz ki fehérben is.
Ha jól gondolom, akkor átmeneti az a helyzet, hogy csak ez az egy benzines motor létezik. Jelenleg már nem kapható az 1.2TCe motorral, de gondolom hamarosan jön az 1,33 TCe-vel. Azt gondolom, hogy azzal egész jó lesz a Duster.
… ja és megnéztem a hahu-n és sok kereskedés hirdeti, hogy az 1.6-ois benzinessel újra kapható 4×4 hajtással, vagyis aki ezzel a motorral rendeli, annak sem kell lemondania a kapcsolható 4 kerékről (amennyiben szüksége van rá).
Túl szép hogy igaz legyen…sajnos nem lehet a főcím ellenére sem olyan új autót találni ami néhány éves használt árában lenne! Azonos kategóriában. Ez sem az a kocsi mivel ha fel van szerelve kb klímával tempomattal tolaókamerával már 4 m Ft korul van. Annyért meg lehet normális nem teherautó alapú no RoMan kocsit is venni. Ezek még mindig nem ütik meg a használt meghibásodás kozép szintjét sem. http://www.automotor.hu/hirek/whatcar-megbizhatosagi-felmeres-a-suzuki-es-a-toyota-az-elen/
A whatcar tesztjén kozel azonos árban de minőségibb a magyar suzuki sx4scross pl. Legjobb lett a meghibásodási felmérésben. A dacia a szerencsétlen 13. Számot kapta…csak, tehá nem elég csak a teszt első néhány órájában jól működnie a kocsinak.
Miért nem ajánlható ez az autó alufelnivel? Mi a baj vele?
Nekünk nagyon bevált. Én szkeptikus voltam de utánanéztem, kiprobáltam és visszaköszönt benne a régebbi renaultok ergonomiája és mivelhogy Renault mániás vagyok igy a feleségem nem kellett nagyon sokáig győzőködjön ,hogy olcsón a román, Nissan eredetű motoros „rokont” válasszuk . De nem bántam meg. Igazán őszinte autó nem flancól, nincs csicsa-micsa ,csendben szerényen teszi a dolgát hiba nélkül. Iszonyat stresszmentes , csendes ,nyugis gép csak ajánlani tudom . A nem magamutogató és hitel mentesen vasárolni akaró józan racionális ebereknek való. Aki tudja meddig ér a takarója.
Ja! És nem utolsósorban annyiért lehet leadni 3 évesen amennyiért vettük. De marad.?