Miként vigyük haza a karácsonyfát?

Minden fortély, amit a karácsonyfa szállításáról tudni érdemes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem új, ellenben minden évben visszatérő téma a karácsonyfa szállítása. Érdemes végiggondolni a mikéntjét, mielőtt elmegyünk megvenni a fát.

Hogyan vigyük haza a karácsonyfát? Nem ér a válasz, hogy lehetőleg ne autóval, hiszen a fenyő nedvedző, gyantát eresztő és letakaríthatatlan ragacsot hagyó, sőt, legtöbbször tűleveleit is hullajtja. Nem mindenki lakik ugyanis kellően közel egy-egy eladóhelyhez. Aki olyan szerencsés, hogy csak néhány száz métert kell vállán vigye a fát, az persze valóban jobban jár, ha nem is viszi azt autója közelébe. Aki viszont szállítani kényszerül, az nem árt, ha már az indulás, illetve a vásárlás előtt végiggondolja a szállítás mikéntjét.
Hirdetés

Szükséges hozzá ugyanis néhány kellék. Erősen ajánlott egy akkora lepedő, illetve inkább pokróc, amibe belefér a fa, kell egy heveder, s az igazán tapasztalt szállítók azt is tudják, hogy egy kesztyű is erősen javallott. A fa ugyanis - nem először és nem utoljára említve - gyantát ereszt. Ha ahhoz akár csak kezünkkel érünk, utána jó eséllyel fogunk belőle hagyni autónk kilincsén, kormánykerekén és minden egyéb elemén, amihez csak nyúlunk. Indulás előtt tehát lepedő/pléd, kesztyű és heveder mindenképp kell, meg persze sapka, sál!

A vásárlás előtt pedig még azt érdemes tisztázni, hogy mekkora fát fogunk tudni hazavinni. Autónkban akkorát szállíthatunk, amelyet bele tudunk tenni, nyitott ajtóval ugyanis a KRESZ szerint nem közlekedhetünk, s az ablakon sem lógathatjuk ki a túlméretes fát. Ha az autónk belterébe, rakterébe férőnél nagyobb fát kívánunk venni, akkor tetőcsomagtartóra, vagy speciális, vonóhorogra szerelhető tartóra lesz szükségünk. Utóbbi kevéssé esélyes, hogy lesz bárkinél is, ha mégis, fontos tudni, hogy oldalra oldalanként 40 cm-t lóghat ki a „rakomány”, s annak szélessége nem lehet több 2,5 méternél. Így akár egy kerékpárszállítóra is rákötözhetjük a karácsonyfát. Amennyiben a tetőn szállítanánk, az oldalra nyúlási korlát ott is az előbb ismertetett, ám ott sanszosabb, hogy hosszában fog lelógni a fa. Előre és hátra is 40 cm-t nyúlhat ki a tetőre tett szállítmány, melynek végét piros kendővel kell jelölni.
A fát akkor is ajánlatos lepedőbe/plédbe csomagolni, ha azt nem az utastérben, hanem az autón szállítjuk. A fenyő gyantája ugyanis a lemezekről is a létező legnehezebben, szinte sehogy sem lemosható. Amennyiben az utastérbe tesszük a fát, ott különösen ajánlott a teljes bugyolálás. A legegyszerűbb az, ha első lépésben szépen kiterítjük a raktérben a csomagoláshoz szánt plédet, majd arra rakjuk a fát, s amint betettük azt, körbe is bugyoláljuk vele. Nem csak csomagolni, rögzíteni is kell – leginkább erős hevederrel, hogy komolyabb fékezésnél a fa ne szaladjon előre.
A lepedővel/pléddel való körbetekerés nem csak az autóban szállítás, hanem az otthoni becipelés miatt is ajánlott. A már becsomagolt fát ugyanis nyugodtan dobhatjuk vállunkra, ölelhetjük magunkhoz, ruhánk nem lesz kimoshatatlanul gyantás. A teljes bugyolálásnak még egy óriási előnye van, így az előrehajtható utasüléses autókba akár 2 méternél magasabb fákat is behelyezhetünk az utastér összekenése, amortizálása nélkül, de még az is biztos, hogy gyerekeink előtt sem fogunk lebukni, hogy a fát mi visszük, nem pedig a Jézuska.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Miként vigyük haza a karácsonyfát?

Vélemény, hozzászólás?