Miért ez lett az Év Autója?

Jeep Avenger teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Így az év végén ideje feltenni a kérdést, hogy 2023-ban miért a Jeep Avenger lett az Év Autója. Gyere, keressük meg a választ!

Egy Jeep Európának és azoknak, akik nem igazán akarnak keménykedni a terepen? Röviden igen, ráadásul az Év Autója lett a bosszúálló Jeep. Korábban is létezett már egy Avenger házon belül, akkor Dodge néven, bár nem tudjuk miért állnak bosszút, mindenesetre majdnem jókor érkezett, hiszen a Marvel filmes univerzumának köszönhetően tombolt egy kisebbfajta Avengers láz, bár ez most már lecsengőben, ahogy a villanyautók iránti lelkesedés is, miután kiürülnek az állami támogatásos kasszák. Szerencsére Jeep Avengerből nem csak villanyhajtású létezik, ám nálunk még csak az járt. Nézzük meg közelebbről!
Hirdetés

Formailag rendben?
Elsőre nem feltétlenül vágná rá az ember, hogy ez egy Jeep, azonban a sok apró kis geg helyrebillenti az egyensúlyt. A Stellantis CMP2-es platformjára épül a jelenlegi legkisebb Jeep, amelynek 2,56 méteres tengelytávolsága kisautós, a 4,08 méteres hosszúsága, az 1,73 méteres szélessége és az 1,53 méteres magassága is mutatja, hogy a B-SUV kategóriában vadászik vásárlókra az Avenger. Nem nagyon lehet tehát belekötni a formába. Ott díszeleg az orrán a tipikus Jeep hűtőmaszk, ami itt tényleg csak maszk és nem rács, a villanyhajtásról a kék e-betűcske is árulkodik, ám a lökhárítón látható tényleges hűtőrács méhsejtmintáiba is odacsempészték a klasszikus Jeep arcot, ahogy egyébként a látványos, 18 colos felnikre is. Aztán a szélvédő sarkába is belefestettek egy csillagokat fürkésző kölköt, és még lehet, hogy akadnak hasonló turpisságok, de a néhány napos teszt során nem volt idő nagyítóval végigböngészni az autót, így a leendő tulajdonosok remélem megosztják majd a felfedezéseiket.
A kerékjárati ívek is szépen domborodnak, a fényezetlen műanyag elemek hozzák a terepjárós hangulatot, a C-oszlopban elrejtett hátsó kilincset is sokan szeretik, emellett a kéttónusú fényezés is jól áll az autónak, ahogy a visszafogott légterelőben végződő tető is. Hátul a lámpatestek bár egyszerű formájúak, bennük a fények formája ugyancsak figyelemfelkeltő. Szóval a formatervezők ügyesen szabták a Stellantis platformra a Jeep identitást.
A külső megfog, a belső megtart?
Bent már egy kicsit mintha megcsappant volna a fantázia, de azért többfelé ott a Jeep felirat, nehogy elfelejtsük, miben ülünk. A sok sötét felületbe a karosszéria színére fényezett díszbetét hoz egy kis színt, és egy kicsit arról is elvonja a figyelmet, hogy az anyaghasználaton is spóroltak. Legalábbis a műanyagokon, amelyek sokfelé olcsó hatásúak, viszont a nagyon kényelmes első ülések műbőr kárpitozása igényes, kellemes tapintású. Mivel nem bonyolították túl a műszerfal formáját, könnyű kiigazodni rajta, a klíma is kapott szerencsére fizikai gombokat, felette pedig 10 colos érintőképernyőről vezérelhető a multimédiás rendszer, ami gyors és logikus a menürendszere. A vezető pedig szintén digitális műszeregységnek örülhet, már ha szereti ezt a fajta megoldást az analóggal szemben. További érdekesség még elöl a mágneses fedéllel eltakarható középkonzoli rekesz, ami 15 liternyi cuccot képes elnyelni. A csomagtér pedig alapból 355 litert, ami egy B-SUV-tól átlagos érték, ahogy az sem meglepő, hogy a hátsó sorban nincs hely táncolni, de gyerekeknek megfelelő méretű.
Mi hajtja?
A villanyos-Avenger csupán egyetlen hajtáslánccal vihető. Ebben az autó orrába helyezett, 156 lóerős villanymotor mozgatja az első kerekeket. Ez pedig 51 kilowattórás akkumulátorból nyeri az energiát, ami a gyári adat szerint 400 kilométerre elegendő, ám ez valós használat során inkább csak 300 kilométer. Nálam vegyesben 17,6 kWh/100 kilométeres fogyasztást produkált, mindezt úgy, hogy nem figyeltem minden idegszálammal a lehető legkisebb fogyasztásra. Szóval ment a hőszivattyús fűtés és néha még egy kis földutazás is befigyelt, ha már Jeep felirat feszül az autón. Persze az elsőkerék-hajtás miatt csak ésszel. Tud egyébként 100 kilowattos villámtöltést, szóval fél óra alatt 80 százalékosra tölthető, amúgy utcai oszlopról 11 kilowattot vesz fel óránként, amivel 5 óra a teljes töltés, otthoni konnektorról viszont több, mint egy nap.
Hogyan viselkedik menet közben?
Szerencsére a könnyebbvillanyautók közé tartozik, ami 1,5 tonnás üres tömeget jelent. Emellé szélesen terpeszt, úgyhogy az Avengerrel még tempósan kanyarodni sem kellemetlen élmény, de amúgy körülbelül olyan, mint minden más villanyautó. Mókás az azonnal érkező 260 Nm nyomaték, kevés a visszajelzés a kormány felől, de a futómű legalább szépen elnyeli az úthibákat, annak ellenére, hogy inkább feszesebb irányba hangolták a lengéscsillapítást. A különböző üzemmódok között sincs igazán jól érezhető különbség a gyorsulást kivéve, magyarán nem hoz ezen a téren semmi kiemelkedőt, de ez pont elég ahhoz, hogy kedvelhető legyen vele a közlekedés.
Mennyibe fáj?
Sokba. Hamarosan érkeznek a 2024-es modellév árai, ám a villanymotoros Avengerről egyelőre csak a 2023-as árakat tudom mondani. Ezek alapján 15 990 000 forintról indul a csúcsfelszereltségű változat pedig 17 990 000 forintról. Érdekességképp elárulom, hogy az háromhengeres benzinmotorral 8 399 000 forintról indul (és ez már 2024-es ár).
Magánvélemény
A Jeep Avenger valójában nem tudja egykönnyen eltitkolni, hogy Stellantis termék. Természetesen a külseje egyedi, telis-tele Jeep jellegzetességekkel, így tökéletes belépő a Jeep világába, ha az ügyfél nem akar komolyabb terepre menni. A villanyautók között is a kellemesebbek közé tartozik, nem túl nehéz, nem fogyaszt túl sokat és jó vele tekeregni, viszont villanymotorral brutálisan drága. De halvány lila gőzöm sincs, hogy mitől lett Év Autója! Kíváncsian várom, hogy kipróbálhassam egy „világpusztító” háromhengeres benzinmotorral.
Értékelés
Pozitív
Egyedi dizájn, zöld rendszám előnyei
Negatív
Nagyon drága
Árak
Tesztmodell alapára
15 990 000 Ft (2023.12.29.)
Tesztautó ára
17 990 000 Ft (2023.12.29.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Nyomaték:
260 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.0 s
Végsebesség:
150 km/h
Méretek
Hosszúság:
4080 mm
Szélesség:
1778 mm
Magasság:
1528 mm
Saját tömeg:
1536 kg
Össztömeg:
2025 kg
Tengelytáv:
2562 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
355 l
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Nyomaték:
260 Nm
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
150 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.0 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Miért ez lett az Év Autója?

Vélemény, hozzászólás?