Michelisz adott-kapott, nullázott
WTCC: elképesztő csatajelenetek Sanghajban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az utolsó előtti túraautó-világbajnoki hétvégén Michelisz kiforgatta Mullert, aki később Menut intézte el. Norbit pedig MacDowall. Jó eséllyel Huff az új világbajnok.
Norbinak csak szombaton volt oka az örömre, de Muller és Menu (a jobb oldali képen balra és középen) sem mosolyogtak a vasárnapi második futam után... Menut az élről lökte ki Muller, s ezzel szinte biztos, hogy Huffé lesz a világbajnoki cím. Fotók: fiawtcc.com
A WTCC utolsó előtti, sanghaji hétvégéje elképesztő csatajelenteket és drámákat hozott – minden szinten. A szombati időmérő után, ahol Michelisz meglepően erős teljesítményt nyújtva harmadik időt autózott (tehát gyári Chevyt is vert), az első, repülőrajtos verseny roncsderbibe ment át. Menu a pole-ból szépen eljött, mögötte viszont Michelisz megpöckölte Mullert, aki kiforgott, aztán még páran eltalálták, a Cruze-nak kitört a bal hátsó futóműve, Muller kiállt, nullázott. Norbi áthajtásos büntetést kapott meg jó pár pofont is a riválisoktól, visszacsúszott, de.
Az első verseny végeredménye (élcsoport)
[/keret]- 1. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T)
- 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T)
- 3. D’Aste (olasz, BMW 320 TC)
- ... 16. Michelisz (magyar, BMW 320 TC)