Miből maradtunk ki… – Ford Mustang Bullitt 2008

Döbbent arcokkal találkoztam az elmúlt hetekben, amikor megemlítettem, hogy egy 2008-as Bullitthoz lesz szerencsém. Szakmabeliek is sűrűn tekerték az emlékeik fogaskerekeit, még nekünk is, akik a híreket böngésszük minden nap, teljesen kimaradnak néha modellek. Persze, az európai, de leginkább a hazai piacra koncentrálunk, és olyan, mint Amerika, csak az érdekesség kedvéért csusszan be néha. Ilyenkor döbbenünk rá, mennyire más világ, és mennyi mindenből maradunk ki. Ez nagyot változott, mióta a 2015-ös Mustang már a magyar piacon is elérhető, a Bullitt nevet pedig nagyjából tavaly hallotta először a legtöbb érdeklődő itthon. Épp az 50. évfordulón, ugyanis a 2018-as Mustang Bullitt a klasszikus 1968-as Bullitt című film emlékére készült el, és továbbra is tartom a véleményem, hogy ez az egyik legjobb döntésük volt. Ám nem ez az első Bullitt, nem is a második, mert már harmadik generációját éli.

Először 2001-ben tűnt fel a különkiadás, majd 2008-ban, és most az utóbbihoz volt szerencsém egy olvasónk jóvoltából.

A 2005-ben megjelent Mustanggal nagyot ugrott a modell imidzse, a múltidéző forma, az újragondolt klasszikus vonások pont úgy kerültek a rajongók elé, ahogy azt kívánták.

Az elsőt és ezt tekintik az igazi Mustang rajongók a két legmeghatározóbb modellnek, és ezt cáfolni semmiképp sem tudnám.

A magyarul San Fransisco-i zsaru című film is kicsit többet mond az óceánon túl, mint itt, de ha a teljes filmet nem is, azért a történelem egyik leghosszabb, több mint hét perces legendás autós üldözését azért a legtöbben láttuk, legalábbis remélem. Ha nem, akkor van pótolni való. A filmben használt 1968-as GT390 mintájára készült 2008-as modellt a Ford Racing vette kezelésbe és végzett el rajta apró átalakításokat, amik külön-külön nem tűnnek lényegesnek, mégis alaposan megváltoztatták vele a GT karakterét. Kezdjük a külsővel, mert talán az itt a legfontosabb, elölről rápillantva azonnal fel kell ismernünk, hogy ez egy Bullitt. A ’68-as autót is azzal tették különlegessé, hogy letisztították, érdekes, hogy a 2001-es újragondoláson még nem, de a 2008-ason már eltüntették a lovacskát az orráról. Selyemfényű vékony keretet kapott a hűtőmaszk, a lökhárítóba nem került ködlámpa, ennél az autónál viszont érdekesség, hogy az első sárvédőkbe megrendelték a plusz oldalindexeket. A felnik szintén a klasszikus ötküllős, polírozott peremes darabok, mögöttük szürkére fényezték a Bullitt féknyergeit. A kerekek csak 18 colosak, látványban és futásban is nagyon jót tesz neki, hogy nem annyira peremesek az abroncsok.

Hátul már megjelenik a GT embléma helyén díszelgő Bullitt korong, ami ennél az autónál igazi különlegesség, hogy az 1607 darab elkészült fekete egyike.

A klasszikus, csak a Bullitthoz elérhető Dark Highland Green volt a másik választható, és egyébként ennek a szériának is jól áll, abból rendeltek egyébként többet, 4975 darabot. Érdekesség, hogy 7700 példányt, még 2008-ban terveztek legyártani, végül csak 6582 készült el, ebből 810 már 2009-ben. Csak Észak-Amerika és Kanada kapott belőle az újautó piacra, ez a példány először Németországban, Hamburgban került forgalomba Európában, majd Ausztriában. Még most sincs benne túl sok kilométer, 11 évesen még nem érte el a 60 ezret sem, ez egyébként nem csak kívül, de belül is látszik. Az állapota nagyon meggyőző, nagy becsben van tartva második autóként. A Ford korabeli anyaghasználata nem épp a tartósságáról híres, de itt alig látni karcokat a kemény műanyagokon.

A Bullitt egyik fontos része az alumínium műszerfalborítás, ami itt valóban fém, akárcsak a váltógomb, ezen a téren csak a 2018-as modellnél tértek vissza a klasszikus fehér golyóhoz.

A váltó természetesen kézi kapcsolású lehetett csak, az ötfokozatú szerkezet olyan precizitással kapcsolható, amit még az újat ismerve is megkönnyeztem. Tűpontos, rövid úton jár, és érezni rajta a nyers vasat, mint egy MX-5, csak itt kicsit nagyobb a motor, amire rákötötték. A 4,6 literes, hengerenként háromszelepes V8-as szívó motort a Ford Racing tuningolta, épp csak egy kicsit, ez volt az első olyan sorozatgyártású Ford, ami nyitott légszűrőházat kapott. 315 lóerőre növelték a motor teljesítményét, és egy akkor új megoldással lehetővé tették, hogy 85-ös oktánszámú benzintől 100-ig bármilyennel erőveszteség nélkül tudjon működni a V8-as, valamint 6250-ről 6500-ra emelték a leszabályozást. A differenciálművet 3,73-as áttételezésűre cserélték, ezzel fürgébb lett a Bullitt, mint az alap GT. A motor hangja alapesetben csöndes és forgatva, csúcsteljesítmény közelében 6000-nél sem bántóan hangos, sportosan szól, de hosszú távon is elviselhető hangerővel. A kipufogórendszer is más, valamint a Bullitt fél centivel nagyobb átmérőjű króm végeket is kapott, nincs az a klasszikus bugyborékolás, csak egy selymesen járó motor és erőteljes hang. Vezetni egészen természetes, a kormányzás rásegítése már itt sem az a túlszervózott, mint a régebbi modelleken, a kuplung is az átlagnál keményebb, ahogy a váltó kapcsolásához is erőt kell kifejteni, igazából nagyon szép összhangban van az egész. Érezni a merevtengely hátrányát, nem mernék vele lendületeset kanyarodni, de kényelmetlennek azért nem mondanám, ami a józan méretű kerekek javára is írható.

Érezni rajta az amerikás egyszerűséget, ami az európai autók tekintetében nem feltétlenül pozitív, de megvan a saját bája, amitől azonnal bele lehet zúgni.

Az ülések kényelmesek és még hátul is akad láb-, és fejtér is, szóval 2+2-es kupéként akár felnőttek is élvezhetik. Tény, hogy rengeteget fejlődött a Mustang, aminek nagyon jót tett, hogy az európai igényeknek is meg kell felelnie. Ugyanakkor messze nem mondható erről a szériáról az, hogy rossz lenne vezetni, mert nagyon is élvezhető. Persze itt a krúzolás és a hang élménye dominál, valamint a forma, amit a Bullitt kis hozzáadott és elvett értékeivel finomhangoltak.