Csak az embléma változott? Megvizsgáltuk közelebbről a Mitsubishinek álcázott francia idegenlégióst
Vajon jó dolog a házasság? Mit hoz a konyhára, amikor az ÉN-ből MI lesz? Jómagam még nem tudom, ám azt látom, hogy az autóiparban köttetett frigyekből érdekes dolgok születnek. Például az új Mitsubishi ASX. Ami a japán márkának valószínűleg jó húzás, hiszen költséghatékonyan villantott egy generációváltást. De mit lát ebből a vásárló? Hát azt, hogy a lehetőségekhez mérten ügyesen ültették át Dynamic Shieldnek nevezett hűtőmaszkot a "társmárka" modelljére, illetve kicsit átszabták az első lökhárítót. A fényszórókról viszont egyértelműen elárulják a "tudjukkit". Hátul pedig középen hatalmas betűk hirdetik, hogy Mitsubishibe fogsz beülni, a a bal alsó sarokban pedig az ASX logó is feltűnik, hogy véletlenül se gondolj másra.
Elöl a Dynamic Shield jólfelismerhető
Elöl, hátul LED-es fényszórókat kap az ASX
Oldalról is egyértelmű, honnan származik a DNS
Az ASX - vagy becsületes nevén Active Sport X-over – egyébként rendkívül fontos modell a Mitsubishi háza táján, hiszen az előző generációból közel 350 ezer darabot értékesítettek. A második nemzedék hasonló ambíciókkal indul neki hódító körútjának, viszont méreteiben kisebb lett. A CMF-B padlólemezre épülő modell 4,23 méter hosszú, 1,8 méter széles, 1,58 méter magas, a tengelytávja pedig 2,64 méter.
Kisebb lett az elődjénél, de még így is bőven használható kiscsaládosok számára
Az utastérbenaz Instyle felszereltségi szintnek köszönhetően a kormány mögött már a 10 colos, teljesen digitális kijelző felel az információk megjelenítéséért, míg a műszerfal közepén egy 9,3 colos multimédiás képernyő csücsül. Külön öröm, hogy már az alapáras modellekben sem kell a vezetékkel vacakolni, ha Android Autót, vagy Apple CarPlayt akar futtatni a sofőr, mindkettőt kábel nélkül támogatja a szoftver, ami ebben a kategóriában most kezd csak elterjedni. Az anyaghasználatra sem lehet panasz, kartávolságban minden kellemes tapintású, jól elbújtatták az olcsó hatású, kopogós műanyagokat.
A műszerfal szépen kidolgozott, jó megérkezni az ASX-be
Szerintem nem illik ehhez a típushoz a fa hatású műanyag, de az tény, hogy szépen kidolgozott és igényes díszburkolat
A kormányon csak a legszükségesebb gombok kaptak helyet, észszerűen kiosztva, a baloldalon a vezetéstámogatók, a jobb térfélen a multimédia vezérlése
Továbbra is fizikai gombokkal vezérelhető a klíma, a nagy tekerőgombok megkönnyítik a kezelését
A középkonzolon a váltókar mellett két pohártartó, a kézifék és az visszagurulás-gátló rendszer kapcsolója, valamint a kulcskártya tárolója kapott helyet, amelyért hatalmas plusz pont, így ez sem foglal helyet máshonnan
A csomagtér alapból 442 liter az elválasztó alatti tárolókkal együtt, a hátsó ülések lehajtásával pedig további 114 liter nyerhető
Motorfronton akad benzines, hibrid és konnektoros hibrid is. A tesztpéldány az 1,3 literes, négyhengeres lágy hibridhajtáslánccal érkezett. Ez 156 lóerős teljesítményre, és 270 newtonméteres nyomatékra képes, a végsebessége 204 km/óra, álló helyzetből pedig 8,5 másodperc alatt futja a százat. Ekkora erő teljes mértékben elegendő a mindennapi közlekedéshez. Az ASX könnyedén tartja úgy a városi, mint az autópályás tempót, igaz a hétfokozatú, duplakuplungos automataváltó dönthetne kicsit gyorsabban is az indulásról. Viszont, ha eldöntötte, utána már gyorsan pakolgatja a fokozatokat, a futómű pedig becsülettel próbálja kisimítani a szörnyű állapotban lévő hazai utakat. A kormányt könnyű tekerni, ez parkolásnál áldás, nagy tempónál talán egy kicsit túl könnyű is, de összességében kellemes vezetni a kis crossovert, avagy SUV-ot, ki, hogy szereti. A a gyári adatok szerinti 5,7 literes átlagfogyasztást sem nehéz megközelíteni, nálam 6,4 litert kért százon, ami elfogadható érték.
Szépen duruzsol az 1,3-as, négyhengeres motor, a váltó és a stop & start rendszer viszont hajlamos hosszabban gondolkodni... és nem az élet nagy dolgairól
Az ASX a célcsoportjának minden igényét maradéktalanul kielégíti, bár tény, hogy a legmagasabb felszereltségi szinttel már borsos az ára. Az Instyle felszereltséghez a kéttónusú fényezés jelenti az egyetlen extrát (ráadásul csak ezzel választható a fekete tető), szóval mindent belepakoltak, amit illik. A típushoz elérhető összes vezetőtámogatót megkapja, sőt a napfénytető sem hiányzik belőle, így 12 599 000 forint az alapára, de a készlet erejéig 1 000 000 forintos kedvezményt is adnak.
A "japánság" presztízse kicsit drágább, mint franciának lenni, de hát ez az ára, ha valaki ki szeretne lógni a tömegből
Árak
Tesztmodell alapára
12 599 000 Ft (2023.11.10.)
Tesztautó ára
12 809 000 Ft (2023.11.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1333 cm3
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Nyomaték:
270 Nm 1800-3750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Méretek
Motor és váltó
Motor:
lágy hibrid (benzin)
Hengerűrtartalom:
1333 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú automata (DCT)
Nyomaték:
270 Nm 1800-3750 1/min-nél
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
13 millióért egyzónás klíma? Nagy vétel!
Aki az autóiparban jártas, tudja, hogy ez az ASX egy kényszermegoldás volt. A valóban japán ASX már majdnem kész volt, ki volt tűzve a bemutatója, viszont az egyik mérnök hamis súlyadatokat szivárogtatott ki róla a gyárban, ebből botrány lett, és az egészet kukázni kellett. Gyorsan kellett egy B-terv, minimális ráfordítással(hiszen annak nagy részét már felemésztette a kukázott ASX), ezért született meg a Captur-ASX, kizárólag az európai piacra.
Aki képes egy kicsit is használni az eszét(Zöld, te most ne figyelj ide), az arra is rájön, hogy az előző generációs ASX jelen volt globálisan mindenhol, sikeres is volt, tehát az utóddal is globális jelenlétet terveztek, emiatt nem lehetett tudatos, hogy Renault-modellre építkezzenek. Mert Renault-alapú autót a Mitsu egyik legfontosabb piacán, Észak-Amerikában nem lehetne forgalmazni.
Nem példa nélküli, hogy egy modellt nem sokkal a piacra dobás előtt kompletten kukázzanak, a legújabb Jaguar XJ bemutatója is már be volt harangozva, de egyszer csak puff: közölték, hogy mégse lesz új XJ, kidobták a kukába az egészet. Az okokra nem derült fény, nyilván egy ilyen blama nem tenne jót a cég megítélésének.
Ha a kormányon vannak a média vezérlők, akkor ez jobb mint a Renault megoldása.
Szerintem full ilyen a Captur megoldása is: https://www.autonavigator.hu/cikkek/osztatlan-siker-renault-captur-tce-130-edc-tartos-teszt/
Igen, a képeket átvizsgálva sajnos nem változtattak, maradt a kormány alatti nagy médiavezérlő pöcök.
Ha logikátlan kezelést szeretnél, ne keress tovább a franciáknál 🙂 (bár a Mercedes is ott van a szeren, lásd indexkarok tömkelege és hiánya a másik oldalon).
Ez az autó az utolsó csavarig egy Renault Captur, csak a logók különböznek, és a hűtőrács. Ezt hívják úgy, hogy badge engineering. A Renault Clio is megjelent Mitsubishi Colt néven.
A rádió vezérlése egyébként megszokás kérdése. Sok éve volt egy Citroenem, ami ugyanúgy a jobb kéznél az ablaktörlő alatt volt a rádió vezérlése. Könnyű volt megszokni. Utána a céges autómban a kormányról működött a vezérlés. Majdnem hülyét kaptam, mert amikor nem egyenesen állt a kormány, fogalmam sem volt, hol kell hangosítani, halkítani. A mostani Kia-ban sem szeretem, ahogy a kormányról működik, ellenben a Capturban jó. Lehet, hogy másnak jobb a kormányról, nekem nem. Ez mindenkinek más. Annyit hozzá kell tenni, hogy a Renault változtatott egy kicsit ezen a vezérlő karon. Nekem a régi (Clio II, Citroen Xsara stb.) praktikusabb volt.
Captur RSLine 160LE EDC 10.6 millió, ennyibe kerül a Techno 145 lovas full hybrid is.
Ezek az árak alku előtti „listaárak”.
A különbözetből pár évig tankolható a rönyó..
De ezek az árak csak a készleten levő akciós Renault modellekre vonatkoznak, amikből lehet, hogy csak olyan színű van, ami nem nyerő. Megnéztem a készletet és nem nyert egyik sem, hát így jár aki válogatós.
Ugyanezzel az 1,33-as TCe motorral a Nissan Qashqai 7,99 millióról indul. A hét elején 2 napig 6,99 millióért is hozzá lehetett jutni annak, aki időben lecsapott a készleten lévő modellekre. És a Qashqai egy mérettel nagyobb autó. Ráadásul a lízingre 0% a THM. Igaz, hogy ez csak a legalacsonyabb Visia felszereltség, de minden Nissanra 4 milliós kedvezmény van jelenleg.
Ez érdekes, mert a Nissan Qashqai volt a legdrágább, amikor tavasszal nézegettem a célba jövő autókat.
Kedvezmény az van, de legolcsóbban ezt találtam
ÚJ NISSAN QASHQAI
Listaár: 13 649 000 Ft
Kedvezmény: 4 000 000 Ft
Kedvezményes ár: 9 649 000 Ft
FIX 0-0,2% THM
Itt érhető el a jelenlegi árlista:
https://www-europe.nissan-cdn.net/content/dam/Nissan/hu/brochures/Pricelists/New-Qashqai-Pricelist_HU_2022-unnepi.pdf
Kedden voltam az egyik kereskedésben, akkorra elfogytak a készleten lévő autók. Ez az árlista a rendelésre vonatkozik. Várható beérkezés 2024. március-április. 30%-ot kell kifizetni egy összegben a maradék 70%-ot pedig 60 hónap alatt egyenlő részletekben.
@talicska
Még annyit, hogy amit te találtál, az egy eléggé tipikus összeállítás a készleten lévő autóknál. A Tekna felszereltség 9.149.000 Ft, ehhez van egy téli csomag 300 ezerért (fűthető ülés, kormány, szélvédő + LED ködlámpa) és a metálfény 200 ezer. Így jön ki a 9.649.000.