Mercedes villanyautók 20 évvel ezelőttről

Korabeli villanyautóit mutatja az utókornak a Mercedes-Benz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem valami háztáji átépítésekről van szó, a Mercedes gyári múzeumából hozatták elő a vattaúj, ám már húszéves villanyosított 190-est és az első C-osztály elektromos változatát. Mindez előrevetíti, az új C-ből is lesz hasonló.

Az új C-osztály érkezésével a stuttgartiak igyekeznek pozícióba hozni a legújabb modellt, a rajongókat az újdonságról közölt fotók, a szakmai köröket a technikai újítások tartják lázban. És ha ez nem lenne elég, a Mercedes-Benznél természetesen nagyban játszik a PR gépezet is; nem álltak meg az elődök számbavételénél, rögtön a több tíz évvel ezelőtti alternatív hajtású változatokat hozzák rivaldafénybe.
Hirdetés

Ha egy márkának olyan gazdag a történelme, mint a Mercedesnek, adja magát az ötlet, hogy elővegyenek néhány korábban igazából hamvába holt projekteket, amelyek mai szemmel mégis nagyon fontosnak és menőnek tűnhetnek. Már a C-osztály ősének számító, W201 gyári kódú, „baby Benz”-nek csúfolt 190-esből is létezett elektromos változat. Az 1991-es Genfi Autószalonon lehetett látni az amúgy már koros, kifutó sorozat két darab 22 lóerős villanymotorral hajtott változatát. A korabeli akkutechnológia és az 1400 kilogramm körüli önsúly sok jót nem ígért a menettulajdonságok terén, a gyár 110 kilométeres hatótávot adott meg akkor.

A képeken látszik a második generáció, az 1993-ban bemutatott, már C-osztály néven futott W202 gyári kódú szedán villanyautója is. Ebből rögtön bemutatkozásakor elkészítették az elektromos hajtásút is. Ez már egyetlen motorral tudta a nagyon szerény 48 lóerőt és ZEBRA akkumulátoraival ez is elment 110 kilométert. Az első C-osztályt sem elektromos változatáról jegyeztük meg, hanem arról, hogy egyik utolsóként kínált előkamrás dízeleket, és bár korrózióra hajlamos, hangulatában még hozza az „ebben még volt anyag” érzést.
Bár a Toyota és a Lexus után nyomában eddig kínált hibrid autóival inkább a követőbolyban volt a Mercedes, a most felemlegetett régi elektromos és hibrid próbálkozásokkal talán biztosan arra utalnak a stuttgartiak, hogy nagyobb szeletet kívánnak kihasítani az alternatív hajtású autók piacából, az pedig már nem titok, hogy a legújabb C az E és az S-osztály után hibridként is kapható lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?