Mennyivel tud többet a kínai négyajtós Passat a Superbnél?

A Passat kilencedik nemzedékét már csak kombiként vehetjük meg, de nem úgy a kínai vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öröm, de egyben csalódás is az új Passat, a B9 létezése önmagában jó hír, viszont a perifériára szorulás egy újabb szög a hagyományos középkategóriások koporsójába.

Jelen állás szerint utoljára mutatott be új Passatot a Volkswagen, az egykori megkerülhetetlen modell egyre üresebb szegmensbe érkezett, a konkurencia java már elhalálozott. A VW két éve még erősen hitt a villanyautókban, így a B9 egy amolyan áthidaló megoldásként született, nem akarták elbukni a céges vásárlókat addig, amíg nem sikerül őket átszoktatni az ID családra. A friss generáció óriási újítást nem hozott, az autós sajtó inkább a szedán megszűntetésétől volt hangos.
Hirdetés
Ez viszont csak Európára igaz, Kínában továbbra is népszerűek a lépcsőshátú modellek, így nekik készül a Passat Pro. Ez a modell is az MQB Evo platformra épül (ahogyan a kombi és Superb is), a hossza kereken öt méter, ami kilenccel múlja felül a Skodát. A szélesség és a magasság lényegében egyezik, a 30 milliméter tengelytáv előny a Passaté. A beltérben is látszik, hogy ugyanazon ízlés mentén készült a két típus, az egyetlen lényeges különbség a Volkswagen anyósülés előtti képernyője.
A motorkínálat terén Európáé az előny, már ami a választékot illeti. Kínában nem igazán van létjogosultsága a dízel személyautóknak, így a Passat Pro sem kínál ilyet. Jelenleg az egyetlen lehetőség a kétliteres TSI 220 lóerővel. A Superb itthoni kínálata a másfél literes TSI-vel indul (150 LE), a kombi esetén akár konnektoros töltési lehetőséggel (204 LE). A nagyobb benzines kétliteres és 265 lóerős, a kétliteres gázolajos 150 vagy 193 lóerővel kérhető, manuális váltós kivitel nem készül. A kínai Passat olcsóbb, az ottani indulóár 9,5 millió forint, a Superb idehaza (az árkedvezményt bepipálva) 13,1 milliót kóstál.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?