Melyik a jobb? A Nissan Leaf vagy a VW e-Golf? Megnéztük

Villanyautó összevetés: Nissan Leaf vs. Volkswagen e-Golf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén nagy számban vásárolt Nissan Leaf és Volkswagen e-Golf villanyautókat az állam, mi pedig egy-egy példányt egymás mellé tettünk, s megnéztük, mit tudnak.


Természetesen nem a nagy állami villanyautó-beszerzésből való villanyautókat tettünk egymás mellé, hanem két forgalmazói tesztautót, azokat is eléggé sebtiben, hiszen eredetileg csak a Groupama Tanpálya huszadik születésnapjára vittük ki őket, de ha már együtt volt a két elektromos modell, össze is fotóztuk és mértük őket, fogyasztásukat egy rövid autópályás szakaszon mértük össze.
Nissan Leaf vs. Volkswagen e-Golf - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Nissan Leaf 4490 1788 1540 2700 385
Volkswagen e-Golf 4270 1798 1450 2631 341-1233

Alapvető különbség a két modell között, hogy a Leaf eredetileg és kizárólag villanyautónak tervezett modell, annak is második generációja, illetve egyes nézetek szerint az első jelentős frissítése. Méretben a Golf kompaktabb, ugyanis csak 4,27 méter hosszú, míg a Leaf 4,49 méterével és 2,7 méteres tengelytávjával is nagyobb. Ugyanakkor belső méretben ez a 22 centis hosszkülönbség nem egyértelműen látható. Minimálisan nagyobb a hátsó lábtér a Leafben, ráadásul az ülőlapok hossza a Golfban nagyobb. Utóbbiból sem szabad persze komoly következtetéseket levonni, ugyanis tartásukkal a Leaf ülései a jobbak. Ahol egyértelmű a méretkülönbség, az a csomagtér. Ott sem óriási mértékben, hiszen a Leaf fara 44 literrel öblösebb csupán. Utóbbi hosszabb és főként mélyebb, de 8 centivel keskenyebb a Golfénál. Használhatóságban óriási különbség, hogy a Leafbe állítva is beférnek a szabvány fedélzeti bőröndök.

Nissan Leaf vs. Volkswagen e-Golf - belső méretek
Nissan Leaf Volkswagen e-Golf
Belső szélesség elöl [mm] 1440 1510
Belső szélesség hátul [mm] 1410 1440
Belmagasság elöl [mm] 980-1020 890-965
Belmagasság hátul [mm] 930 960
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] 270 265
Ülőlap hossza elöl [mm] 510 520
Ülőlap hossza hátul [mm] 480 500
Csomagtér maximális szélessége [mm] 1150 1270
Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] 980 1000
Csomagtér magassága [mm] 590-890 440-700
Csomagtér hossza [mm] 760 730
Csomagtér hossza üléshajtással [mm] 1520 1480
Raktérnyílás szélessége [mm] 1000 1080
Raktérnyílás magassága [mm] 770 700
Rakodóperem magassága [mm] 730 660

Ami az anyagminőséget illeti, a Golf hozza a márkától megszokottat, egy hajszálnyit igényesebbek a műanyagok, bár a Leafnek sincs oka panaszra. Az e-Golf alapvetően egyetlen felszereltséggel kaphatunk, s ebben már a 24 centis képátlójú, navigációs csúcs infotainment rendszer, valamint a távolságtartós tempomat és a LED fényszóró is benne van, viszont hozzá a hőszivattyús klíma például feláras. Igaz, utóbbi a Leaf alapváltozatához is, de az a második, a tesztautót is jelentő N-Connecta felszereltséggel is megvan már, s árban még így is 0,4 millió forinttal a Golf alatt vagyunk. Ha a Leafhez megvesszük a ProPilot rendszert, valamint a LED fényszórót, akkor már csak 130 ezer forint az árelőny, de ha a Golfhoz kérjük a Leafnél alapból meglévő kulcs nélküli nyitást és indítást, valamint a tolatókamerát és a parkolóradarokat, akkor rögtön több mint fél millió forintos árelőny láthatunk a Leafnél, ami így már egyértelműen olcsóbb.
Hirdetés

További plusz pont a Leafnél, hogy egyrészt nagyobb teljesítményű, 110 kW-os, 320 Nm nyomatékú motort kapunk hozzá, s 100 km/órára gyorsulása is jobb, nem is szerény 1,7 másodperccel, így a Leaffel 7,9 másodperc alatt is meglehet a 100-as sprint. Végsebességben az e-Golf 150, a Leaf 144 km/órát enged, mindkettő elektronikus korláttal. Ami viszont fontosabb, hogy a Leaf esetén van e-Pedal, amivel egy gombnyomásra kapunk egypedálos vezethetőséget, ami elsőre fura lehet, de nagyon megszokható, s praktikus, egyedül talán parkoláshoz érdemes kikapcsolni, hogy legyen kúszás. A motorfék, pontosabban a visszatáplálás amúgy az e-Golf esetén is állítható, ám túl sok fokozatban, s a leginkább intenzív sem olyan, mint amit a Leaf e-Peadalja ad. A Golfban a hagyományos automatáktól megszokott karral választható az irány és a visszatermelés mértéke, míg a Leafben elektromos kapcsolókkal. Összességében elmondható, hogy a Leaf villanyautósabb, az e-Golf pedig egy hagyományos autó villanymotoros változata.
Nissan Leaf vs. Volkswagen e-Golf - műszaki adatok, alapárak
Nissan Leaf 40 kWh Volkswagen e-Golf
Teljesítmény [kW] 110 100
Nyomaték [Nm] 320 290
Gyorsulás 0-100 km/h 7,9 9,6
Végsebesség [km/h] 144 150
Fogyasztás - vegyes (WLTP) [kWh/100 km] 20,6 13,2
Fogyasztás a tesztkörön [kWh/100 km] 18,5 16,7
Gumiméret a tesztautókon 215/50 R17 205/55 R16
Saját tömeg [kg] 1557 1615
Megengedett össztömeg [kg] 1995 2020
Hatótáv [km] 350 300
Akkumulátor kapacitása [kWh] 41 35,8
Töltési idő 230V/400V/villámtöltő [h] 21/7,5/1 13/5-8/0,7
Alapár [Ft] 11 130 000 12 043 410

A fogyasztás és a hatótáv külön mise. Bár a WLTP szabvány szerint mérve az e-Golf vegyes fogyasztási értéke is nőtt 0,5 kWh/100 km értékkel az NEDC normáshoz mérten, még így is jóval kedvezőbb a Leafhez mérten (13,2 vs. 20,6 kWh/100 km). Eddigi tapasztalatunk is az volt, hogy normál használatban hajszálnyit takarékosabb az e-Golf, ugyanakkor a Leaf is simán bevihető normál használatban 15 kWh/100 km alá. Az autópályás tesztkörön persze zordabb értékek adódtak, az e-Golf 16,7, a Leaf 18,5 kWh/100 km-t mutatott. Utóbbi még mindig kedvezőbb a WLTP adatnál, míg a Golf esetén annál nagyobb számot láttunk. Hatótávnak a Nissan 350, a VW 300 kilométert ad meg, előbbi 41, utóbbi 35,8 kWh kapacitású akkumulátorral. Normál üzemben egyikkel sem lehet számolni, de a közel 300 kilométeres hétköznapi hatótáv mindkettővel megvan. Fedélzeti AC töltőből a Nissan 6,6, a VW 7,2 kW-osat ad, így a Type2 csatlakozós publikus oszlopokról, illetve otthoni fali dobozból ennyit tudnak felvenni, a Nissan így 7,5, a VW a különféle források szerint 5-8 óra alatt tölthető fel, a konnektoros töltés mindkettő esetén több mint fél nap, már amennyiben teljesen lemerítettük az akkumulátort. DC, azaz egyenáramú villámtöltés mindkettejüknél van, akár 50 kW-tal, a Nissan esetén az Európában (egyelőre) hajszálnyit elterjedtebb CHAdeMO, a Golfnál a már egységesebb CCS csatlakozóval.
Összességében elmondható, hogy bár a Leaf több mint egy arasznyival hosszabb, mégis olcsóbb a Golfnál. Nagyobb csomagterével jobban használható, e-Pedaljával jobban vezethető, ugyanakkor elmondható az is, hogy hagyományos autó jellege miatt az e-Golf talán többek számára szimpatikus. Ami a garanciát illeti: a Nissan alapból 3 év/100 000 km, a villanyautós alkatrészekre 5 év (vagy 100 000 km) jótállást ad, az akkumulátorra mindkét gyártó 8 év/160 000 kilométert vállal. Villanyautóként egyértelműen a Leaf a nyerőbb, nem véletlenül a világ legnagyobb példányszámban eladott elektromos modellje, de persze vásárlás előtt érdemes lehet az e-Golfot, meg persze a Hyundai Ionoiqot és a vadonatúj, 39 kWh-ás akkumulátorral (állami támogatás nélkül) 10,9 millió forinttól kapható Kona Electricet is szemügyre venni. Hogy azok mit tudnak? Hamarosan megnézzük azt is!
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?