A Peugeot a reneszánszát élő WEC-ben (World Endurance Championship) 2022 óta képviselteti magát a Hiperautó (hypercar) kategóriában a 9X8 néven futó prototípusával. Az autó jellegzetességét eleinte a hátsó szárny hiánya adta, ám később ezt a koncepciót elvetették, viszont a kriptonit sárga matricák ma is könnyedén beazonosíthatóvá teszik a versenypályán. Emellett a versenyjármű másik jellegzetes ismertetőjele az egyedi szürke árnyalat. Ezt a két színt pakolta rá a Peugeot angol forgalmazója az Expertre. Ráadásul nem érték be ennyivel, az áruszállító egy ugyancsak kriptonit sárga árnyalatú hátsó légterelőt is kapott, de a különleges felnik is sokat dobnak az összképen.
A látványosabb külső mellett az Expert Sport belül is megújult kissé. Az élénksárga díszvarrás az üléseket dobja fel, a háttámlákba pedig belenyomták a Sport feliratot. A kárpit színe maradt a korábbi változatokban megismert szürke-fekete kombinációjú „aszfalt” árnyalat. A felszereltség minden fontos tétele továbbra is megtalálható az Expert Sportban: többek között a 10 colos érintőképernyő és a ChatGPT mesterséges intelligencia alapú fedélzeti asszisztens.
Az áruszállító továbbra is egy- és (bizonyos piacokon) két üléssoros kivitelben rendelhető, a különböző változatok raktereinek mérete nem változott: előbbi dobozába 5,3-6,6 köbméternyi rakomány pakolható. Az Expert Sporthoz is megrendelhető a Moduwork, azaz a szélső ülés síkba dönthető támlája, aminek segítségével az utaskabin egyik része összenyitható a raktérrel, hogy
extra hosszú tárgyak is szállíthatóvá váljanak. Motorfronton a 2,0 literes,180 lóerős HDI erőforrás, illetve a városi forgalomba és rövidebb távokra a tisztán elektromos változat érhető el, utóbbi 136 lóerővel, 75 kilowattórás akkumulátorral és akár 350 km-es hatótávval.