Megtriplázza villanyautó-kapacitását a Volvo
A belgiumi Gent városban lévő Volvo gyár a jelenleginél kétszer több elektromos autót készít majd
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyre nagyobb a kereslet a Volvo Recharge modellek iránt, így indokoltnak találta a svéd márka a genti gyárának kapacitásbővítését.
A Volvo első villanyautója, az elektromos XC40 Gentben készül - mint ahogy a második is itt fog
A stratégiai jelentőségű gyár tavaszi leállása után jelentős bővítést kap
Nem csak a genti, hanem a skövdei gyár is bővülni fog
2025-re a Volvo csak villanymotorral szerelt modelleket szeretne értékesíteni, melyek nagyjából fele teljesen elektromos, másik fele pedig hibrid hajtású autó lesz a tervek szerint.
Ennek fényében nem is csoda, hogy bővítik a villanyautó-gyártási kapacitásukat, bár talán a megháromszorozás is kevés lehet: 2020-ra ugyan több mint duplájára nőtt a villanyosított autóik részesedése az összes eladásból az előző évhez képest, még mindig csak kevesebb, mint 20%-ot tettek ki a Recharge modellek. A genti gyár bővítése mellett (ahol egyébként az idén bemutatkozó, második villanymodell is készülni fog) a svédországi Skövdében lévő hajtáslánc-gyártó üzemet is átalakítják villanymotorok termelésére, néhány éven belül a prémium elektromos autókról ismertté válni kívánó Volvo ugyanis villanymotorjait teljesen házon belül szeretné majd készíteni.