Megnyirbálja kínálatát a BMW

Nemcsak kevesebb modellre, hanem szűkebb motorpalettára is lehet számítani a BMW-nél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók. Nem elég a globális pénzügyi válság, emellett akadozik az alkatrészellátás, csökken a kereslet, de még az emissziós elvárásoknak is eleget kell tenni.

Nehéz éven van túl az autóipar, de a 2021 sem ígérkezik jobbnak. Érzik ezt a BMW-nél is, ahol eljött a költségcsökkentés ideje. Válság idején az autóipar szokott az elsők között visszaesni, hiszen élelmiszerre minden körülmények között szükség van, de egy új autó vásárlása legtöbbször nem égető szükséglet, nincs ez másképp most sem. Ehhez még hozzájön az átmeneti gyárbezárásokat hozó alkatrészhiány, a kínai piac csökkenő kereslete és a Brexit. A szigorodó emissziós norma már csak a hab a tortán, aminek ugyancsak rengeteg a tőkeigénye.
Hirdetés
A nehéz idők nehéz döntéseket igényelnek, ami most a BMW-re is igaz. A német gyártó újratervezi a stratégiáját, aminek szerves része a költségcsökkentés. Az utóbbi években jócskán bővült a kínálat, számos olyan modell jelent meg a palettán, ami azelőtt sosem létezett, így azért van miből lefaragni. Tervek szerint az áldozatok között szerepel a 2-es sorozat egyterű változata (Gran Tourer), ami iránt kicsi a kereslet, de további rétegmodellek távozására is lehet számítani. Ilyen lehet a 4 Gran Coupe és a 6 GT. Ezen kívül kevesebb motor közül lehet majd választani és a vásárlók által kevésbé népszerű extrákat is eltüntetik, amivel a gyártás válik egyszerűbbé. Jelen állás szerint 8%-os profit tűnik reálisnak az első negyedévben, de a BMW-nél is reménykednek benne, hogy az oltásoknak köszönhetően februárban visszaáll az élet a normál kerékvágásba, ezáltal elérhető a tavalyi 10%-os működési nyereség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

8 thoughts on “Megnyirbálja kínálatát a BMW

  • 2021.01.25. at 16:53
    Permalink

    „Ehhez még hozzájön az átmeneti gyárbezárásokat hozó alkatrészhiány, a kínai piac csökkenő kereslete és a Brexit.”

    Belgium már megint lemaradt 😀

    • 2021.01.26. at 00:49
      Permalink

      Öcsém te olyan sötét vagy hogy az már fáj…
      Az ugye megmaradt, hogy pl Belgiumban több autót ad el a BMW mint az általad valamiért imádott Oroszországban…

      „Vagy megint bealudtál földrajz órán?” 😛

      • 2021.01.26. at 08:19
        Permalink

        Sokáig európáztál, mostanában belgiumozol, szerintem nem kell sokat várni a „charleroi-zásra” vagy az „antwerpenezésre” 😀 Aztán majd valamiféle belga dűlők jönnek, mint az autós világ mozgatórugói? 😀 Kínára meg legyintesz? Mi lesz majd veled, ha India a világ 2. legnagyobb gazdaságává növi ki magát, és a direkt oda fejlesztett autókat melegítik majd rá az európaiakra? Megüt a guta? Ideje lenne tájékozódni, nem érzelmektől túlfűtött ferdítéseket idetolni: a világgazdaság központja egyre inkább Ázsiába tevődik át, és ennek meglesz a hozadéka…

        • 2021.01.26. at 08:54
          Permalink

          Megint azt csinálod hogy hazudozol össze vissza és megpróbálod másoknak betudni?

          A tanyáról mondod meg hogy merre megy a „világ”?

          Hoztak már ide sok mindent Kínából, botrányos Shuanhuantól és Great Walltól, V60 Cross Countryn át 3er GT-ig, nem igazán maradtak meg.

          Ahhoz olyan divatot kellene teremteni Kínából ami máshol is tetszik. Tudsz egyet is? Jelenleg még nagyon fordítva mennek a folyamatok.

          Semmi garancia nincs arra hogy India milyen tempóban fog növekedni. A potenciál ott van de hogy mit hoz a jövő azt nehéz megmondani. India nem Kína.

          • 2021.01.26. at 09:16
            Permalink

            „A tanyáról mondod meg hogy merre megy a “világ”?”

            Szívből remélem, hogy az olvasóid – az a maroknyi – is itt vannak most, és látják, mekkora phaerget ruháznak fel „szakértelemmel”. Szégyelld magad. Nem tudsz már kínodban mit kitalálni, igaz? Mi jön ezután, a pénztárcámban turkálás?

            „Ahhoz olyan divatot kellene teremteni Kínából ami máshol is tetszik.”

            Ha eddig 500-szor nem írtam le, akkor egyszer sem. A grillnövekedés? Miért van, hogy szakértők a kínai vevők igényeinek tudják be ezt a folyamatot? Figyu, ahogy egyre inkább techcéggé kell válnia az autógyártóknak, a kis Európácskádnak nem lesz válasza a Google-re, a Microsoftra, a Tencentre, a Baidura, az Alibabára, stb., amikkel az amerikai és kínai gyártók remekül össze tudnak fogni. Európa mit fog csinálni? Nyomógombos telefonokat kapcsol össze „invázió” gyanánt? 😀

            Egy kis olvasnivaló – a normálisabbjának, neked csak bokszzsák:

            https://www.origo.hu/gazdasag/20190110-gazdasag-kina-usa-india-gdp.html

  • 2021.01.26. at 14:46
    Permalink

    Figyelj, most már azért kezd elegem lenni az ökörségeidből. Sötét vagy mint az éjszaka alapvető dolgokat nem vagy képes felfogni, józan ésszel értékelni. Dől belőled a sötétség, az hogy egyszerűen nem érted, amit olvasol.

    De igaz féregség az, hogy mások szájába adod azokat a korcs és kifordított gondolatokat, amit vagy nem értettél meg, vagy a környezetéből kifordítva tálalod.

    A „grillnövekedés” (először nem is értettem hogy a xaszt akarsz ezzel) tipikus baromság mert 1. a külsőt dekorelemeit elég szabadon lehet ekkora piacok igényeihez igazgatni, 2. egyszerűen nem igaz a legtöbb márkára (pl Volvo).

    Biztos találsz akkora marhát aki leírja hogy a kínai piac miatt rondítja el a kocsiját az alapvetően Európai piacon legsikeresebb BMW márka,
    én azért javasolnám, hogy mielőtt valamit kikiáltás szakértőnek, kicsit csekkold a józan ésszel szemben (persze ehhez kell is szerezned valahonnan). Meg persze a tényekkel szemben.

    A konkrét esetben a legegyszerűbb, ha megkeresed az eredeti interjút és megnézed, hogy mit mondott Hooydonk valójában. Persze vannak valóság morzsák abban amit írsz, csak feloldódnak egy elnagyolt hülyeségmaszlagban.

    És egy általános megjegyzés, a proliknak szánt bulvárlapok, mint a Sun vagy nálunk blikk, nem igazán a szakmaiságról híres. Előbbi kifejezetten pofátlanul fordítja ki a valóságot, és sajnos amióta bedarálták, a legtöbb kormánypárti ellenőrzés alatt álló médiára igaz, hogy szabadon lehet kifordítani a valóságot. Szóval nem biztos, hogy szekértő valaki, csak azért mert olvashatod a neten.

    Abban biztos vagyok, hogy engem senki sem tekinthet szakértőnek (én sem), mert a blogolás pont nem arról szól. Viszont olyan dolgokról írhatok, amit nem egy megrendelő kér (pl oldtimer-rendezvények, múzeumok). Ugyanakkor igyekszem tényszerű és pontos lenne, ami manapság az origónál pl nagyon nem feltétel.

    • 2021.01.27. at 15:43
      Permalink

      Akkor most befejezed, te xarkupac. Ami tetszik neked, azt meghallod és helyeselsz, ami meg nem, arra hőbörögsz és hazugsággal vádolod a forrását? A gödör alján vagy és tovább ásol lefelé?

      Szerinted 60-80 milliós országok megállítanak több száz milliósokat, ha azok gazdaságilag belendülnek? Van egy becsült lista 2030-ra, nem biztos, hogy majd bejön, de nehezen lehet rajta bármit is elferdíteni. Egyiptomban épp egy új fővárost húznak fel a semmiből, hogy tehermentesítsék Kairót, de nem traktállak, gőzöd nincs, hol van maga az ország…

      Akkor a kedvedért: grill = hűtőmaszk. Nyilván semmilyen autóipari CEO nem fogja nyíltan bevallani, hogy „ezentúl Kínának fogunk puncsolni, ti meg le vagytok ejtve”. De érdemes a nyilatkozataikba beleolvasni, hogy pl. a tavalyi évet Kínának köszönhetően bekkelték ki valahogy. Európa semmilyen divatot nem diktál. A kombik nem terjedtek el, a manuális váltó sem, a dízel sem személyautókban – ezzel szemben az USA SUV-kba ülteti a világot, elterjesztették a pick-upokat, az automata váltót…

      Nincs olyan, hogy „elrondítás”. Az európainak ronda, Kínának meg ez a szép. Már istent játszol, és egy kínai szemével is tudod nézni a dolgokat? Mondom én: egyszer leveri valaki a fejedet…

      • 2021.01.28. at 00:14
        Permalink

        Férgezel xarkupacozol, hazudozol mások bemártásával, a legostobább személyeskedéseket veted be, lehet hogy a macskáid elnézik, de ezen a szinten tényleg nincs értelme veled vitatkozni. Rengeteg magas labdát adsz, de mivel már a múltkor is beleuntak abba hogy itt xesszük el a fórumukat, kiszállok ebből, olvasd végig amit írtam és gondolkozz el rajta. Én is megtettem azzal amit te írtál.

Vélemény, hozzászólás?