“Megláttam a bontóban és beleszerettem a hátsó szárnyba”

Minden használt autó egy történetet mesél el, valahol mélyen mindegyiknek lelke van. Legyen szó nyers munkakapcsolatról, vérrel és verejtékkel kivívott közös tiszteletről, vagy éppen első látásra igaz szerelemről a jármű és a tulaja között: ha megfelelő helyen kutakodsz, illetve elég türelmesen hallgatózol, megtudhatod a sorok között megbújó sztorit. Esetünkben a cselekmény egy igazi romantikus történet, az első találkozástól a boldogan élnek a mai napig típusú végkifejletig. De még mielőtt túlságosan belemerülnénk a kalandokba, nézzük meg közelebbről a szálak egyik főszereplőjét, ezt az ezredfordulón gyártott, japán kupét. A Honda Prelude már magában is egy egyéniség, legyen szó a bukólámpás, régebbi példányoktól az ötödik, utolsó generációig mindegyikről. A sportos utazókupék között kimondottan nagy és tágas, inkább kényelmes autó, minthogy igazi vadállat legyen. Külső dizájn tekintetében ez az utolsó változat számomra igazán vonzó, sokkal jobban beérett, mint a gömbölydedebb, ám műszakilag nagyon hasonló, 1992 és 1996 között forgalmazott elődje. A szögletes vonalakhoz visszatérő formavilág egyértelműen idősebbnek láttatja ugyan a modellt egyes futurisztikusnak szánt konkurenseinél, de az összhang ettől még tökéletes: ez az egyik utolsó alacsony, hosszú, hatalmas túlnyúlásokkal rendelkező, klasszikusnak kinéző kupé a piacon. A '90-es évek retro hangulata a beltérben is folytatódik: az egyszerűen kivitelezett, tipikusan japán autós kezelőszervektől kezdve a szögletesebb formavilágon át egészen az elmaradhatatlan, aprócska digitális óráig minden megvan, amit csak áhíthatnak a rajongók. Persze, ennek a stílusnak hátrányai is vannak. Az anyagminőség is olyan, mint amit a korabeli japán autóktól vártam, még akkor is, ha annak a spektrumnak inkább a teteje. Funkcióját tekintve minden hozza az elvárható szintet, a fűthető szövetülések jól tartanak és kellő mértékben állíthatók is, ám tapintásra maga a szövet nem a legkifinomultabb anyag. Ugyanez igaz a bőrözött ajtókárpitokra is: természetesen még mindig ezerszer jobb az összkép, mintha kemény műanyagokból öntötték volna, ám nem kell prémiumautós színvonalat várni tőle. Felszereltség terén azonban ott van a szeren: klíma, elektromos ablakok és tükrök, napfénytető, fűthető ülések, ez mind-mind megtalálható benne, annak ellenére, hogy egy 24 éves gépről van szó. Ráadásul minden működik is benne, ami szintén kiemelendő az autó korát elnézve. Helykínálat terén egy kimondottan széles kabint kapunk, és bármilyen meglepő, a fejtér is elégséges. Persze, ehhez a kimondottan alacsony üléspozíció is hozzátesz, SUV rajongóknak kevésbé ajánlható a modell. Ellenben akár két felnőttnek is megfelelhet a hátsó sor, a legkomolyabb kihívást a be- és kiszállás jelenti majd, hiszen háromajtós és még alacsony is a Prelude, de aki ilyet vesz, az jó eséllyel amúgy sem családi autót keres. Kellemes meglepetés lehet még a csomagtartó, ami a hivatalos adathoz képest váratlanul korrekt méretekkel, és a szedán-szerű kialakítás ellenére jó pakolhatósággal is büszkélkedhet. Motorizáltság terén is kellemesen ésszerű, a kizárólag Európának készített, alap, 2,0 literes és 133 lóerős erőforrás dorombol a Prelude alacsony, elnyújtott orrában. Tuningról itt szó sincs, a 16 szelepes erőforrást kulturált járásáért és szinte hihetetlen megbízhatóságáért szeretik. Éppen ezért nem is versenyautó, de a hétköznapokban bőven elegendő a 9,2 másodperces nullaszáz és a 201 km/órás végsebesség. Az előbbit szerintem most is tudja tartani az autó, az utóbbit igényem sem lenne próbálgatni vele. Persze, főként azért, mert ennek a gépnek az igazi élménye a hétköznapi tempóval krúzolás, nem pedig a száguldozás. De még véletlenül sem azért mert nem fogná jól az utat: a szolid futómű-módosításokkal és a 17 colos felnigarnitúrával kimondottan feszes és precíz az autó, ráadásul ezen a téren is egyértelmű a hibátlan állapot. Nincs lógás a kormányműben, sem pedig a váltókarban, a karosszéria pedig - idős japán autóhoz képest - egyenesen kiemelkedőnek tűnik. Ám ezt már aligha lehetne a típus javára írni, nézzük hát meg közelebbről a konkrét autó történetét. Ez a Prelude ugyanis már jó eséllyel nem lenne az utakon szerelem nélkül. Jelenlegi tulaja - huszonéves, egyetemista lány létére - jobb gazdája ennek a kupénak, mint amit a legtöbb hasonló autó esetében a tipikusabb küllemű benzinvérűektől tapasztaltam, és ez már a vásárlás előtt kiderült. Ezt az autót ugyanis egy bontós sráctól vették, amikor még nem dőlt el az eredetileg fekete Prelude sorsa, hogy egy darabban, vagy alkatrészenként legyen tovább értékesítve. Persze, jóval egyszerűbb meghozni ezt a döntést a bontósnak is, ha egy vevőjelölt meglátja az udvar végében, és azonnal beleszeret a hátsó szárnyba.

Ezzel az autóval konkrétan ez történt: szerelem volt első látásra

A rózsaszín ködöt pedig az érintettek meggyőzése, vásárlás, majd teljes családi összefogás követte. Az autót otthon állították talpra: a lakatolás, a karbantartás, a műszaki dolgok, de még a fóliázás is házilag készült. Mindez egyáltalán nem ordít a végeredményről, ám jelen esetben azért, mert az "otthon" is valódi szakembereket jelent. A tulaj édesapja és volt párja is autószerelő, maga a tulajdonos pedig a jövőben autófóliázással szeretne foglalkozni, ami látszik is az elvégzett munka színvonalán. Tipikus története tehát ez annak, amikor nem az autó műszaki alapjai adják az igazi szépségét a történetnek, hanem a rengeteg törődés és szeretet, az egyéniség illetve a márka iránti rajongás. Így lesz egy öreg Honda egyszerre munkába és találkozókra, kiállításokra járó autó. Mindig öröm ilyen tulajdonosokkal és ilyen járművekkel dolgozni, mert visszaadja a hétköznapi újságíró hitét: létezik még az a bizonyos autókultúra, az a járművek iránt érzett rajongás és szeretet, amiért annak idején belevágtunk ebbe a szakmába. Összességében nehéz ennek az autónak a nyomán kizárólag a típusról beszélni, hiszen itt a rengeteg törődés és az egyedi külső is szerepet játszik az élményben. De ha csak a Prelude életérzésre vágysz, akkor műszaki téren hibátlannak hirdetett példányokat már 1,2 millió forint környékén találni a Használtautó.hu kínálatában. Mindez egyáltalán nem sok, ha a vezetési élményt és a Prelude napi használatra is alkalmas mivoltát szintén számításba vesszük, ám fontos megjegyezni, hogy

egy igazán szép és egyedi autó még egy jó alapból kiindulva is rengeteg munkát és anyagi forrást igényel a vételáron felül, mire eléri a végleges formáját.

Ilyen autóknál persze méginkább érvényes az érzelmi faktor, ám szinte bármilyen sportosabb küllemű utazókupé helyett jó választás lehet, ha olcsóbb alternatívát keresel. Éppen ezért ezt a konkrét autót sem most láttátok utoljára az oldalon. Egy ízig-vérig német kihívóval is egymás mellé állítottam, hogy kiderüljön, merre érdemes keresgélni azoknak, akik korosodó, de még mindig vagány és megbízható, akár a hétköznapokban is hű társként használható kupét keresnek.