Megkímélt McLarent csakis Dubajból

Alig adták el, máris gazdát cserél az egzotikus McLaren P1 sportkocsi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A McLaren P1 első példányát még csak másfél hónapja adták át boldog tulajdonosának, ám van, aki máris megvált a befektetésnek sem utolsó csodajárgánytól.

Látszólag nullkilométeres a dubaji Al Ain Class Motors által eladásra kínált McLaren P1. Árat persze nem tűntetek fel a honlapjukon, „kalandorok kíméljenek” alapon. Az egész történetben az az arcpirító, hogy a 375 példányban készült, limitált szériás hibrid szupersport nagyjából egy hónap alatt elfogyott egyenként 866 ezer fontos, azaz körülbelül 312 millió forintos árért.
Hirdetés

Egzotikus sportkocsi lévén nyilván több példányt le fognak nullázni a milliárdos tulajdonosok, ezért jó befektetés néhányat készletre venni a nehezebb időkre. Az érdeklődő szultánoknak azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha a képeken szereplő, elvileg vadonatúj autó tulajdonosai szeretnének lenni, mert az újonnan már nem kapható McLaren használtpiaci ára valószínűleg magasabb az amúgy sem alacsony eredeti vételárnál.
Ez a történet is sajnos annyira távoli a kis magyar valóságtól, hogy a hasznaltauto.hu[/url] oldalon felbukkanó ritka darabok között McLaren-t hiába is keresne az érdeklődő. Egy megkímélt P1-esért úgy néz ki, ma tényleg Dubajig kell menni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Megkímélt McLarent csakis Dubajból

  • 2017.10.29. at 16:03
    Permalink

    A magyarnak jó lesz majd 10-12 évesen negyed áron.
    Bérelni nem lehet? Legalább ki lenne használva, és nem a szalonban (vagy a garázsban a többi 12 autó mellet) porosodna.

Vélemény, hozzászólás?