Megjavítottam az elektromos Focust – némi segítséggel

Borongósan és szomorúan indult a péntek a mesebeli Kutná Horában. A csütörtökön tölthetetlenné vált Focus ugyanis nem javult meg. Így aztán, miután a mezőny elstartolt, én a legközelebbi Ford márkaszerviz, Kolín felé vettem az irányt, hiszen esélytelen volt, hogy bárhol töltsem az autót. Azt az autót, ami egyre inkább lenyűgöz hatótávjával. Csütörtökön még arra gyúrtunk, hogy elvigyen az aznapi célba, erre még 42 kilométer hatótáv volt benne reggel.
Töltés-visszajelző LED-jei folyamatosan villogtak, rendszeresen azt hitte, hogy töltőn van, amikor pedig csatlakoztattuk, a töltés nem indult el. Vicces volt amúgy a Csehországban nem forgalmazott modellel megjelenni a kereskedésnél. Alaposan megnézték a szervizkönyvét, mert ilyet még nem láttak. Aztán a műhelybe való beálláshoz is segítenem kellett. Naná, mert az amúgy remek kulcs nélküli indítás a hiba miatt külön figyelmet igényelt: Start gomb megnyom, kormánykeréken „húzd ki a töltőt” figyelmeztetés elfogadása, Start gomb újra, töltőn van-e az autó kérdés megválaszolása, ok, Start gomb, és ekkor már tényleg készenlétbe került az autó.
A műhely azonnal fogadott, de bizony volt egy kis fejtörés, hogy mi lehet a baja, több mint 3 munkaórát rászántak, de nem jutottunk előre. Dél körül megszületett a - várható - döntés: nincsenek kiképezve és felkészülve az elektromos Focus javítására, így náluk ez az autó nem lesz megjavítva. Maradt az autó hazatrélerezéséről döntés, nekem rendeltek egy bérautót, ami viszont igencsak lassan érkezett meg. Közben pedig a Ford hazai vevőszolgálati igazgatója faggatta a gyári (európai és amerikai) specialistákat, küldte nekem és a készséges, segítőkész szerviznek is az ötleteket, hogy miket nézzünk meg. Először voltak nyelvi nehézségek, hiszen angolul beszéltem, aztán az Autónavigátor.hu felirat segített, jött egy magyarul beszélő szerelő. Neki külön köszönet, délután kettőkor éhségem csillapítására egy nápolyival is megkínált, de nem fogadtam el, hasonlókkal fel voltam szerelkezve, egy meleg levesért viszont komoly összegeket adtam volna.

Közben lebontottuk a középkonzolt, hogy megnézzék, a töltőreteszelő kapcsoló nem szorult-e meg valamitől. Nem. 12 V-os akku levétele (több mint 10 percig). Vissza, semmi változás. Végül kaptunk egy videót, amit meg se néztem, de azt láttam, hogy melyik nagyfeszültségű csatlakozót kellene ellenőrizni. A szervizben senki sem vállalta szívesen. Pedig alaposan be van bugyolálva. Fogtam, összenyomkodtam, aztán jöhetett a következő tanács követése: nézzük meg, alulról nincs-e sérülés, netán valamelyik kábelnél nyest-rágcsálás nyoma. Odagurultak az emelőhöz, én pedig csak sasoltam a kocsiba. Hopppá, nincs hibaüzenet! Nézzük meg a töltőcsatlakozót, nem villog! Próbáljuk ki a töltést - megy! Megoldottuk, délután fél négyre.
Volt annyi hatótávom, hogy elhajtsak a legközelebbi Type2 töltőig, de azt nem tudtam működésre bírni. Pedig egy benzinkúton van, a hozzá való RFID állítólag a benzinkúton, ahol semmit sem tudtak róla. Volt egy elérhető B terv, további 20 kilométernyire, illetve részint visszafelé, nekem pedig volt 24 kilométer hatótávom. Próbáljuk meg- mondtam magamban, és bejött. A Typ2 töltőn el kellett tölteni bő 2,5 órát, hogy a legközelebbi, 93 kilométerrel odébb lévő CCS-hez biztonsággal indulhassak el (a Focus AC töltésből legfeljebb 6,6 kW-osat, DC-ből jóval komolyabbat 50 kW-osat fogad, így ha számít az idő, érdemesebb utóbbit választani). Közben ettem, pihentem, meg persze kicsit dolgoztam, miután tegnapra végre lett mobilnetem. Az első CCS töltőtől viszont egyenes úton, országonként egy-egy villámtöltéssel mehettem Budapestig. A hazai állapotokat jelzi, hogy a tatabányai töltő van a legmesszebb az autópályától, hiszen azt a Delphi üzemelteti, csupán jófejségből. Utóbbi viszont legalább ingyenes (ahogyan péntekenként érdekes módon a szlovák töltők is), míg a cseh E-on kúton csak teslás eTour-társunknak köszönhettem, hogy elindult az áram az autóba. Neki ugyanis van regisztrációja hozzá, azt mondta nem drága a töltés, meghív rá. Így tényleg könnyű villanyautózni. Az viszont kevésbé volt kellemes, hogy éjszaka, akarom mondani háromnegyed ötkor a budaörsi hotelba érve részleges áramszünet fogadott. Ismét kellett némi varia, a szervezők töltőmesterével kvázi kivártuk az áramszünet végét, utána pedig egy 16 kW-tal töltő mobil DC töltővel tudtuk feltölteni a Focust, hogy néhány órával később ismét útra kelhessünk vele - némi pihenés és egy friss váltótárs érkezése után.
Probléma bármelyik autóval adódhat, ezek orvoslása az elektromosoknál talán az átlagautóktól megszokottnál több időt jelent a szervizek számára. Ezt sajnos bele kell kalkulálni a villanyautózásba. Viszont milyen büszkén mesélhetjük majd ezeket a kalandokat unokáinknak. Ilyen volt a hőskor, amikor már örültünk a 200 kilométer feletti (valós) hatótávnak, és bizony szembe kellett nézzünk mind az autók, mind a töltők oldaláról egy-egy hibával. Viszont ezek megoldása az érdekes. Az assistance, ha nem is a leggyorsabb, de azért elintézte volna, hogy tárgynapon hazaérhessek, de még jobb, hogy a „saját” autóval mehettem tovább. Igaz, megint sikerült alaposan éjszakába nyúlóan villanyautózni. Ma pedig irány Zágráb, Ljubljana. Remélhetőleg kevesebb kalanddal.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].