Megérkezett a terepjárók új királya?

Elsők között láthattuk testközelből a Toyota Land Cruiser legújabb generációját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Land Cruiser immár több mint 70 éve megszakítás nélkül megtalálható a márka modellpalettáján, a nyolcadik generáció pedig az egyik legesztétikusabb a terepjáró történetében. Mutatjuk, mit tud az új Land Cruiser!

A varsói bemutatón rögtön két nyolcadik generációs Land Cruisert is prezentált a Toyota, hiszen a megjelenéskor kétféle kivitelben is elérhető a terepjáró. A két verzió között egyetlen jelentős különbség fedezhető fel első ránézésre, méghozzá az első fényszórók kialakítása. Az egyik szögletes, míg a bevezetéskor korlátozott példányszámban elérhető First Edition kereklámpás kialakítást kapott. Utóbbi az első Land Cruiser modellek formavilágát idézi meg.
Hirdetés
Az elmúlt három generációt a Land Cruiser életében a lekerekített formákkal megálmodott modellek jellemezték, azonban a Toyota a legújabb terepjáróval visszatért a szögletes, robosztus vonalakhoz. Az autóról első ránézésre süt, hogy ezt bizony a legextrémebb körülményekre tervezték: erről árulkodnak az óriási visszapillantó tükrök, a hatalmas hasmagasság, és természetesen a számtalan offroad funkció.
A mérnökök mellett a formatervezőket sem érheti panasz hiszen remekül eltalálták az arányokat az egyébként igencsak termetes járműnél. Az új Land Cruiser 4,9 méter hosszú, közel két méter széles, 1,9 méter magas, a tengelytávja pedig 2,9 méter hosszú.
Hirdetés
Az utastérben jelentős változáson esett át az elődhöz képest a Toyota terepjárója. Az analóg óracsoportot felváltotta a 12,3 colos digitális műszeregység, melyet egy méretes árnyékoló mögé „rejtettek”, így erős napsütésben is könnyedén leolvashatóak a fontosabb adatok a kormány mögött. Középre ugyancsak egy 12,3 colos kijelző került, amelyet a műszerfal tetejére ültettek a mérnökök. Így a két képernyő tökéletesen egymás mellett helyezkedik el, ezért a sofőr kisebb szemmozdulatokkal is leolvashatja a fontosabb adatokat mindkét kijelzőről, nem utolsó sorban pedig helyet spóroltak a rengeteg kapcsolónak. Terepjáró lévén a funkcionalitás előnyt élvez, így a legtöbb funkció fizikai gombbal érhető el – különös tekintettel a menettulajdonságokat befolyásolók – de a klíma is vezérelhető bármiféle képernyő taperolása nélkül. A kényelem miatt sem érheti szó a ház elejét. Nagyon kényelmesek az ülések az első és a második sorban, a hátsó sorba viszont már melósabb a bejutás, és nem csak az ötajtós kialakítás miatt. Egyedül itt érződik az utastérben a kompromisszum, hiszen a lábtér és a fejtér sem vetekedik az első, vagy éppen a középső ülések adta lehetőségekkel, de minden bizonnyal a legtöbben ezeket úgyis a padlóba süllyesztve használják majd, és a harmadik sort beáldozzák a csomagok szállítása miatt.
Hirdetés
Kár lenne tagadni, a Land Cruiserrel elsősorban nem az európai piacra fókuszál a Toyota, hiszen már régóta a Közel-Kelet számít az elsődleges felvevőpiacnak, az öreg kontinens pedig jócskán lemaradva követi az ázsiai országokat. Az emissziós normák sem könnyítik meg a terepjáró helyzetét, többek között ezzel is magyarázható, hogy mindössze egyetlen erőforrással kerül a kereskedésekbe a megjelenéskor az európai piacokon. A 2,8 literes, turbódízel erőforrás 204 lóerős teljesítménnyel, és nyolcfokozatú automata sebességváltóval hajtja a járművet, 2025-től pedig érkezik egy villanyosított hajtáslánc is, igaz csupán 48 voltos lágy hibrid rásegítéssel. A Toyota elmondása szerint a megjelenéskor elérhető erőforrás hatékonyabb működéssel büszkélkedhet, mint a korábbi motorok, ugyanis a finomhangolásoknak köszönhetően sokkal egyenletesebb gyorsulást biztosít, és a gázreakció is élénkebb. Újdonság a terepjáróban az úgynevezett SDM (Stabiliser with Disconnection Mechanism), magyarul a szétkapcsolható első stabilizátor is, mely az offroad menettulajdonságokat hivatott javítani. Emellett az elektromos szervokormány is most először jelenik meg, a korábbi hidraulikus megoldást felváltva. Természetesen a közutakra is gondoltak a Toyotánál, így a legújabb biztonsági funkciókat a Land Cruiserbe is belepakolták. Lényegében azokat, amelyek megtalálhatóak az új Priusban, C-HR-ben, vagy éppen a Corollában. First Edition A bevezetőben már említett First Edition tökéletesen megegyezik a hagyományos kivitellel, a főbb különbségeket esztétikai fronton kell keresni. A kéttónusú fényezés mellett a kerek lámpák is kizárólag a First Edition privilégiumai, ahogyan a 18 colos, különleges kiadáshoz készített felnik is. Az utastérben a barna bőrülések, valamint a karosszérián is feltűnő homokszínű fényezés szintén a mindössze bő 3000 példányszámban készülő exkluzív modellhez érhetőek el, amelyből szerencsére hazánkba is érkezik, előreláthatólag maximum 100 darab.
Hirdetés
Az alapkivitel és a limitált szériás változat árazását egyelőre nem közölte a Toyota, de a kifutó generáció 25 millió forintos vételáránál aligha lehet olcsóbb árcédulára számítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?