Megépítette a Škoda a tökéletes családi SUV-ot?
A konnektoros hibrid verzióval új ligába érkezhet meg az új Kodiaq
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Több hónapnyi információcsepegtetés után bemutatták a második generációs Skoda Kodiaqot. A családi SUV most először érhető el konnektoros hibridként, emellett marad a dízel hajtáslánc is, mindez pedig a korábbinál egy jóval nagyobb köntösben tálalva.
Maradt a jellegzetes orr, a lényegi változások a motortérben és az utastérben történtek
Az új modellel debütáló Bronx Metál Arany szín jól áll a SUV-nak, a króm díszítés pedig sokat dob a megjelenésen
4,8 méter hosszú, 1,9 méter széles, 1,7 méter magas, a tengelytávja pedig közel 3 méter
A felnik terén egész nagy a mozgástér, ugyanis 17 és 20 colos gumik között lehet választani
Szokatlan helyen a váltó
Az utastér tökéletesen illeszkedik a külsőhöz: letisztult és modern
Már a Kodiaqban is elérhető a Skoda Smart Dials funkciója, amely segítségével három tekerőgombra oszthatóak ki a legfontosabb funkciók, mint a klímavezérlés, vagy éppen a multimédia hangereje
A digitális óracsoport mellett már a HUD is elérhető
Elképesztő csomagteret kínál a Kodiaq: 910 literes, az üléseket lehajtva pedig 2105 literes tárolóegységgé bővül. A hétüléses értelemszerűen kisebb tárolóval rendelkezik, de kategóriájában ez is kiemelkedő: 340 literes, míg a harmadik üléssort lehajtva már 845, a maximális kapacitás pedig 2035 liter. A legkisebb csomagtérrel értelemszerűen a plug-in hibrid kivitel bír, 745 literes a csomagtere
Újdonság a töltőnyílás a Kodiaqon
A tervek szerint következő év elején kezdődhet a forgalmazása
Két észrevétel:
1. „Már a Kodiaqban is elérhető a Skoda Smart Dials funkciója…”
Szerintem nem „már” elérhető, hanem az első olyan Skoda modell, amelyet ezzel gyártanak.
2. Érdekes a szokásos króm ablakkeretek hiánya (nyilván nem az alapmodell szerepel a sajtóképeken) és a hűtőrács is mintha nem króm, hanem csiszolt alumínium (vagy utánzat) lenne.
Lehet, hogy már az EU-s krómbetiltás jegyében fogant az új Kodiaq?
1. Én sem láttam még másik autóban (ettől persze még lehet). Éppen múlt héten láttem egy külföldi videóban, ami az úk Kodiaqot mutatta be. Szerintem zseniális innováció. Nemhogy megszűnnének a fizikai klímavezérlő gombok, hanem még más funkciókat is társíthatunk hozzá, ráadásul mindezt egyedileg testre szabva. Apróság, de nagyszerű dolog, olyan igazi skodás. Őszintén szólva azon csodálkozom, hogy ez az újítás nem a cégcsoport egy magasabb polcon lévő autójába került, mondjuk egy Audiba vagy pl. az új Passatba.
2. Szerintem inkább arról van szó, hogy a króm egyszerűen kiment a divatból. Ma már egyes magasabb felszereltségű autókon fekete a hűtőrács és az ablakkeret is. Ez sportosabb megjelenést ad az autóknak. Az sem véletlen, hogy a fóliázó és tuning műhelyek is kínálnak olyan szolgáltatást, hogy „chrome delete” vagyis feketére lefóliázzák a króm díszítőelemeket. Szerintem a képen látható Kodaiq is jobban nézne ki, ha a hűtőrács teljesen fekete lenne. Persze lehet, hogy másnak meg a króm tetszett vagy tetszik jobban.
Skoda Superb a másik típus, amelyikben ezek az okos tekerők vannak, fényképeken már látható.
https://www.skoda-storyboard.com/en/skoda-world/innovation-and-technology/smart-dials-a-smart-solution-for-air-conditioning-and-more/