Még több sofőrsegédet szeretne az EP
Az Európai Parlament kötelezővé tenné a vészfékrendszert az új autókban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kötelezővé tenné az Európai Parlament a vezetéstámogató rendszereket az új autókban: arról döntöttek, hogy minden modellben legyen gyalogosfelismerős vészfékrendszer.
Bár a guminyomás-szenzor (TPMS) és a menetstabilizáló elektronika (ESP) 2014 őszén került az új autók számára kötelező tételek listájára, az elmúlt években nem sok minden változott. Pedig az EU útjain tavaly is 26 ezer ember veszítette életét, ami hatalmas szám. Ráadásul a balesetek 90 százaléka emberi hibából ered. Ez alapján érthető, hogy keddi plenáris ülésén arról döntött az Európai parlament, hogy a sofőrsegédek közül elsőként a ma már széles körben és nem is vészes áron elérhető gyalogos- és kerékpárfelismerős vészfékrendszert tennék kötelezővé.
Ez ma már számos kompakt modellben is alaptartozék, nem csupán a luxusautók kiváltsága. Ugyanakkor az is tény, hogy az új rendszerek természetesen plusz költséget jelentenek, így az emberek többsége számára mégiscsak elérhetetlenek. Állásfoglalásában az EP éppen ezért csak azoknak az automatikus rendszereknek a beépítését tenné kötelezővé, amelyek már megfizethető áron elérhetőek a piacon a gyártók számára, és garantáltan életeket mentenek.
Dieter-Lebrecht Koch néppárti jelentéstevő kiemelte: "a volán mögött, gyalog vagy kerékpáron, de mindannyian követünk el hibákat, ilyen esetekben az automatikus segítőrendszerek csendes másodpilótaként segítenek elkerülni a baleseteket". "Mindenki számára elérhetővé kell tennünk az ilyen autókat. Éppen a széles körű alkalmazásuk biztosíthatja, hogy ezeknek a modelleknek az ára ne szökjön egekbe, csak egy kicsivel legyenek drágábbak" - tette hozzá a német képviselő.
Az 593 szavazattal, 39 ellenében elfogadott jelentésben az EP-képviselők emellett arra kérték az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként lehetne Európa-szerte bevezetni a zéró toleranciát a közúti közlekedésben, hogy egyetlen csepp alkoholt se lehessen fogyasztani vezetés előtt.
„Ráadásul a balesetek 90 százaléka emberi hibából ered”
gyalogosokra fókuszálva, egyértelmű jelzés, hogy mennek töknek máknak azok is, mint az állatok. nem ártana azt a rohadt kresz-t már iskolában elkezdeni tanítani. illetve, nyilván rengeteg sofőr is van abban a 90%-ban, akiknek nem igazán értem, h hogy a pcsába van jogosítványa??????? miért engedik az útra?
a másik pedig az utak,felfestés és kitáblázás minősége. A rengeteg balesethez, rengeteg trógerség társul. A hülyék ne kapjanak jogsit, kresz oktatást pedig mindenki kapjon, az utakat pedig normálisan karban kellene tartani.
A leggyakrabban előforduló balesetek formáit sokkal jobban BÜNTETNI, illetve sokkal jobban reklámozni, hogy figyeljenek rá az emberek.