Még több részletfotó a Swift Sportról
Idő előtt fotózták le az új Suzuki hot hatch brosúráját
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem kell a Frankfurti Autószalonig várni, hogy bekukkanthassunk az első turbós Swift Sport utasterébe. Twitteren buktatták le a részleteket.
Végre utasteret és kipufogókat is villantott a Suzuki Vitara S 1,4 literes, 140 lovas, négyhengeres turbós benzinesével érkező Swift Sport
Mindössze pár napja közöltek először hivatalos fotót az első turbómotoros Suzuki Swift Sportról. Már akkor egyértelművé vált, hogy az alapmodellnél is jobb kiállású hot hatchre számíthatunk. A vadabb kiállást fordított hatszög lökhárítóval, határozottabbra húzott vonalakkal, agresszívabb légbeömlőkkel, valamint extra kötényekkel érték el. Továbbá becsülendő a vidámabb színválasztás is a kanári sárga érkezésével. A szívós korszaknak búcsút intő, 140 lovas Swift Sportról most újabb részletfotók láttak napvilágot, bár vélhetően ennek most kevésbé örülnek a gyáriak. A hivatalos brosúrát fotózta le valaki idő előtt és töltötte fel a Twitterre, így végre az utastérbe is beláthatunk.
Kagylóülés és vörös műszerek, reméljük, a turbós Swift Sport teljesítménye is passzolni fog a vadított utastérhez
Nem sokat változik az utastér, tulajdonképpen a piros díszlécek és varrások, valamint a vörös fordulatszámmérő jelenti a legszembetűnőbb különbséget. A kormányon nem változtattak, az alapból is elég sportos volt, ellenben az ülések újak lesznek, még jobb oldaltartásúak, Sport feliratúak. A hattagú színpaletta egyetlen új tagja, úgy látszik, hogy tényleg csak a kanári sárga lesz. Végre hátulról is láthatunk részletfotókat, a hátsó lámpa változatlan, azonban a lökhárító már érdekesebb darab. Ahogy sejtettük, duplakipufogós lesz a Swift Sport, méghozzá két aranyos, krómozott kidörgőt kapott. A diffúzor - nevezzük annak - rajzolata kissé a beltér vonalait idézi, egy percig sem vehető komolyan, és lehet, hogy teljesen bekattantam, de nekem a Kia Rio klímavezérlője ugrott be első ránézésre. Egy biztos, egyetlen Swiftet sem vártunk még ennyire.
Duplakipufogós lesz a Swift Sport, és mintha finom szénszál feszülne azon a lökhárítóelemen. Bár kétlem, hogy valóban karbon betétet kapna
Attól te nem fogsz jobban látni.
te meg szerintem keresd fel anyádat, h ne maradjon ki a mai nyalás sem. kretén.
Én a helyedben felkeresnék egy szemész szakorvost.
jópofa, de igazán a sziluett nem változott 2005 swift sport óta, csak az első meg hátsó lökő / lámpák, viszont azok jóval rondábbak lettek. na mind1, ők tudják vagy nem…..