Még nem frissült a Honda HR-V, de megmutatjuk, milyen lesz

Japánban már megkapta a modellfrissítést a Honda HR-V ottani változata, a Vezel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szigorúbb megjelenést, új extrákat és halkabb motort fog kapni a Honda HR-V, ha frissül a közeljövőben.

A Honda HR-V SUV-ot a márka hazai piacán is lehet kapni, de valamiért ott Vezel néven árulják. A modell európai kivitele és a japán változat közötti további különbség, hogy a szigetországban már megtörtént a modellfrissítés. Ennek köszönhetően úgy tudunk beszámolni a modell újdonságairól, hogy azokat hivatalosan még be sem jelentették Európában, de jó esély van rá, hogy a Japánban látott részletek jelennek meg az itteni ráncfelvarráson is.
Hirdetés
A HR-V/Vezel frontrésze elsőre nem tűnik sokkal újabbnak, de néhány részleten azért tetten érhető a modellfrissítés. A középső hűtőrács új körvonalat kapott, a módosított, immár szögletesebb forma szigorúbb megjelenést kölcsönöz az autónak úgy, hogy a mai szokásokkal szemben igazából kisebb lett a légbeömlő. A lökhárító alsó része változatlan, a karosszéria ködlámpák fölötti domborulata kapott még új vonalvezetést. Hátul minden változatlan maradt egyetlen részletet leszámítva: a hátsó lámpák grafikáját átrajzolták, a széles felső csík mellé immár két rövidebb vonal is társul - ezzel egyébként vesztett is kicsit az egyediségéből a dizájn, az egyszerű csíklámpákat rengeteg autó használja már.
Odabent sok újdonságra ne számítsunk, viszont Japánban egy új "HuNT" csomagot tettek elérhetővé. A "vadászoknak" szánt felszereltség nem feltétlenül a leginkább vadászbarát, mert az egyik ismertetőjegye a narancssárga dekorbetét a lökhárítóban, ami ugye terepen nem nagyon segít az észrevétlenségben. Ugyanakkor jár egy új sötétzöld fényezés is a csomaghoz, odabent vízlepergető textilhuzatokat használnak, illetve tetősín is segíti az aszfaltos utakat elhagyó sofőröket. Erdőre azért nem árt az összkerékhajtás is, szerencsére ez rendelhető az új Vezelhez, de a motorpaletta nem újult meg, csak csökkentették kicsit a motorzajt. Kíváncsian várjuk, a HR-V frissülésével itt is elérhető lesz-e az új HuNT csomag.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?