Még nagyobb hatótávot ígér az Audi e-Tron

25 kilométerrel növelték az Audi e-Tron hatótávolságát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Belepiszkáltak a mérnökök az Audi e-tronba, hogy messzebbre jusson egy feltöltéssel.

Dicséretes, hogy a beavatkozás után nem nőtt meg az autó ára, viszont a hatótávolsága igen. Egészen pontosan 25 kilométerrel, ami most már 436 kilométert jelent. A módosítást csak az európai piacokra szánt e-tron 55 quattrón végezték el, de mit is műveltek, hogy nagyobb legyen a hatótáv?
Először is új fékeket kapott az e-tron, amelyekkel még tovább csökkenthető az az energiaveszteség, amit a féktárcsa és a féknyereg egymáshoz mért közelsége okoz. Másodsorban pedig az első tengelyen lévő villanymotoron változtattak oly módon, hogy az normál használat esetén nem kapcsolódik be a hajtásba, szintén energiát spórolva ezzel. Továbbá növelték az akkupakk nettó kihasználhatóságát 86,5 kWh-ra és a hűtést is optimalizálták, az energiavisszanyerő rendszerről nem is beszélve. Az Audi szakemberei szerint most már a teljes hatótáv 30 százalékát képes a rekuperációból „intézni” a hajtáslánc.
Hirdetés
Újdonság még az S line csomag is, amely sportosabb első lökhárítót, látványosabb hátsó diffúzor betétet, S-logókat és sport légrugókat ad a 20 colos könnyűfém felnik mellett. Németországban már rendelhető a hatékonyabbá alakított e-tron 80 900 euróért, ami körülbelül 27 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?