Még ma is kapsz 4 és fél millió forintért itthon új autót

Körbenéztünk a piacon, ezek most itthon a legolcsóbb autók, amiket a szalonból vihetsz haza!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvizsgáltuk a magyar autópiacot, hogy mely autókat lehet a legolcsóbban elhozni az autókereskedésekből. A lista élén lévő járműért 4 és fél milliót sem kell fizetni, míg a legdrágább modell már 6 millió fölül indul.

Sajnos régen elmúlt már az az idő, amikor egy egész jól felszerelt Swiftet újonnan kb. 3 millió forintért haza lehetett vinni, de talán ezen már senki sem lepődik meg. Csak az elmúlt két évtizedben legalább 2 jelentős gazdasági válság is sújtotta a világot, így irreleváns is a 15-20 évvel ezelőtti árakat várni. Jelenleg a magyar kereskedésekbe betérve a Mitsubishi lesz a nyerő, ha mindenféle komolyabb igény nélkül, a legolcsóbb autót szeretné valaki megvásárolni. A Space Star indulóára 4 440 000 forint Entry felszereltséggel, fehér színben. Itt sajnos még a rádióról is le kell mondani, mert csupán az aljzat kerül az autóba, fejegység nem. A motorháztető alatt ennyi pénzért 1,2 literes benzinmotor lapul, a maga 71 lóerős teljesítményével.
Hirdetés
A lista második helyén holtversenyben 4 999 000 forintos árral a Hyundai i10, és a Kia Picanto szerepel. A két koreai modellben találni alapáron manuális klímát, viszont multimédiás kijelző egyikben sincs. Mindkét modellbe ugyanaz a háromhengeres benzinmotor kerül 66 lóerős teljesítménnyel. Az i10 is árából engednek 300 ezret ezért kerülhetett fel a lista ezüstérmesei közé, a Piacanto viszont alapesetben is ennyi. A harmadik helyre szintén a kedvezménnyel kínált Dacia Sandero fért oda, amelyet 5 099 000 forintért lehet hazavinni, 350 ezerrel olcsóbban mint alapesetben. Nagy csodát itt sem érdemes várni, hiszen nemhogy multimédia, de még csak manuális klíma sem jár ennyi pénzért. A motortérben egy 66 lóerős, 1,0 literes, háromhengeres benzinmotor teljesít szolgálatot.
Hirdetés
A dobogóról éppen csak lecsúszott a Citroën C3, amelynek listaára 5 490 000 forint. Ennyiért egy 83 lóerős PureTech benzinmotor kerül az autóba, a korábbiakhoz hasonlóan manuális klímával és rádióval, bluetooth kihangosítóval. Az ötödik helyen a Fiat 500, amely a hatalmas árengedménynek köszönhetően fért be a top 10-be, hiszen az alapesetben 7 005 000 forintos autót most 5 500 500 forintért lehet hazavinni. A manuális klíma már itt is adott, viszont multimédiás kijelző még ebben az autóban sincs alapáron. A legolcsóbb felszereltségi szinten egy 1,0 literes, 70 lóerős benzinmotor hajtja a kisautót.
Hirdetés
Hatodikként a már emlegetett Suzuki Swift szerepel, az éppen kifutó széria, amely ennek is köszönhetően most 6 880 000 forintos ára helyett 5 830 000 forinttól vihető haza. A nála olcsóbb modellekhez hasonlóan rádióegységgel, és manuális klímával érkezik alapáron, viszont itt már négyhengeres, benzines erőforrás kerül az autóba, ráadásul lágy hibrid hajtással, 82 lóerős teljesítménnyel. Két Suzuki közé beékelődve a Toyota Aygo X szerezte meg az olcsósági verseny hetedik helyét, hiszen az eredeti 6 040 000 forintos ára helyett most 5 930 000 forintért is hazavihető. A motortérbe ebben az esetben egy háromhengeres, egyliteres, 72 lovas benzines egység kerül. Az Aygo X-hez is manuális klíma jár alapáron, viszont itt már felár nélkül kap a vásárló egy 7 colos, érintésérzékeny multimédiás kijelzőt. Nyolcadikként a Suzuki Ignis futott be, amelyet most 7 160 000 forint helyett 5 970 000 forintért lehet megtalálni a márkakereskedésekben. Felszereltségében a belépő szint megegyezik a Swiftével, ugyanúgy manuális klíma és rádió kerül bele alapáron, és az erőforrás is tökéletesen ugyanaz. A kilencedik pozícióban a Hyundai i20 tanyázik, a modell belépő szintje 5 999 000 forintnál kezdődik. A manuális klíma mellé a félanalóg műszercsoporton megbújik egy 3,5 colos fekete-fehér kijelző, viszont a multimédia még itt sem képezi az indulóár részét. Motorfronton a felsorolt típusok közül az egyik legerősebb a maga 84 lóerős, 1,2 literes, négyhengeresével. A tizedik helyen a Skoda Fabia szerepel 6 060 476 forintos áron. A technika ebben az esetben már barátibb, hiszen a belépő szintű Tech csomagban már egy 8,25 colos érintésérzékeny kijelző is benn van a 8 colos digitális műszeregység mellett, a karosszéria mozgatásáról pedig egy 1,0 literes, 80 lóerős benzinmotor gondoskodik 5 fokozatú manuális váltóval.
Hirdetés

A legolcsóbb autók 2024 márciusában
Márka Modellnév Ár (Forint)
1. Mitsubishi Space Star 4 440 000
2. Kia Picanto 4 999 000
Hyundai i10 4 999 000
3. Dacia Sandero 5 099 000
4. Citroën C3 5 490 000
5. Fiat 500 5 500 500
6. Suzuki Swift 5 830 000
7. Toyota Aygo X 5 930 000
8. Suzuki Ignis 5 970 000
9. Hyundai i20 5 999 000
10. Skoda Fabia 6 060 476

Az elektromos autók esetében nem meglepő módon jóval magasabbról indulnak az árak. A legolcsóbb elektromos autó ma Magyarországon újonnan a Smart EQ Fortwo, amely 7 440 000 millió forintért 82 lóerős teljesítményt, és a 17,6 kilowattórás akkumulátorral 125-135 kilométeres hatótávot kínál.
Hirdetés
A második helyen a Nissan Leaf áll. A négymillió forintos árengedmény után az eredetileg 12 495 000 forintos autó szűk 8 és fél millió forintért vásárolható meg. A 40 kilowattórás akkumulátorral 285 kilométeres hatótávot ígér a márka, a villanymotor teljesítménye 150 lóerő. A Dacia az egyetlen márka, amely mindkét listán képviselteti magát, jelen esetben a frissítés előtti Springgel. 9 109 000 forintért 44 lóerős teljesítményt, illetve 230 kilométeres hatótávot ígér a 28,3 kilowattos akkumulátorral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Még ma is kapsz 4 és fél millió forintért itthon új autót

  • 2024.03.22. at 23:09
    Permalink

    Emlékezzünk már rá, h az akkumulátor kapacitása kilowattóra az elektromos autóknál. A teljesítményt pedig kilowattban mérjük.
    Tehát hibás kifejezés az, hogy “ XX kilowattos akkumulátor. Bővebben a középiskolás fizika könyvben.
    Persze ez itt csak elírás volt biztosan!

Vélemény, hozzászólás?