Még egy Év Autója díjat húzott be a Mazda
Sorra nyeri az Év Autója díjakat a Mazda3
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Többszörös Év Autója díjnyertesnek is nevezhetjük mostantól a Mazda3-at, ám egy biztos, az európai díjra már nincs esélye.
Számunkra talán a legfontosabb Év Autója díjat nyilván az európai jelenti, a gyártók szempontjából azonban messze nem ez a legfontosabb. Választanak Év Autóját a világ számára, megválasztja Amerika, Japán és Kína, sőt, Magyarország is a mgáét, idén először. Jelentős piacnak számít a kínai, a legtöbb gyártó eladásának nagy részét köszönheti nekik, a Mazdánál pedig most duplán hálásak lehetnek, ugyanis a Mazda3 érdemelte ki a Kína Év Autója díjat.
A Mazda3 csak szedánként érhető el Kínában, amit ráadásul helyileg is gyártanak a Changan Mazda Automobile-nál. A 38 fős kínai zsűri 194 autóból szűkítette a finalistákat 10-re, közülük került ki győztesként a Mazda3. Idén ez már a harmadik Év Autója díja a Mazda3-nak, először Thaiföld választotta meg, majd Dubaiban bejelentették, hogy az Év Női Autójának is a Mazda3-at választották. Az európai díjra viszont már nincs esélye, ugyanis már bejelentették a hét finalistát. Az ECOTY díjat márciusban fogják átadni, addig kiderül, hogy a BMW 1-es, a Frod Puma, a Peugeot 208, a Porsche Taycan, a Renault Clio, a Tesla Model 3, vagy a Toyota Corolla kapja a díjat.