Még egy esélyt kaphat a Ford Mondeo

Jövőre érkezhet a középkategóriás Ford Mondeo új generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kategória hanyatlásának is köszönhetően a Ford középkategóriás modellje nem most éli fénykorát, a tavalyi évben sem sikerült dobogós helyet megcsípnie a Mondeónak.

Nem indult zökkenőmentesen az ötödik generációs Mondeo karrierje. Az Egyesült Államokban Ford Fusion néven futó típus már 2012-ben bemutatkozott, de Európába csak 2014-ben érkezett meg, pedig az eladási számokat nézve az öreg kontinens várta a friss típust. A megjelenés évében még javarészt a negyedik generáció szerepelt, ez 45 ezres éves mennyiséget hozott, a friss kiadás első teljes évében viszont jócskán megugrottak a számok, 2015-ben 79 ezer Mondeo kelt el. Azóta azonban a kategória hanyatlásának is köszönhetően folyamatosan csökken a kereslet a Mondeo iránt, a tavalyi év első kilenc hónapjában csak 30 ezer példány kelt el, míg az aranyérmes Passatból 90 ezer talált gazdára.
Hirdetés
A középkategóriás modellek értékesítési rangsorában az ötödik helyen tanyázó Mondeo egy kiszivárgott szervizkatalógus szerint utódot kap, méghozzá 2021 második felében. A Ford kereskedőknek szóló dokumentum felsorolja a típus javításához szükséges célszerszámokat, amelyek között akad érdekesség. A katalógus egy olyan szerszámot is említ, ami a hátsó felfüggesztés laprugójának kiszereléséhez kell. Az ilyen típusú rugózás személyautókra nem jellemző (inkább a pickupok kiváltsága), ám egy modell mégis akad a piacon, aminek a hátsó fűtőművében laprugót használnak. A Volvo XC90 hibrid kivitelében hátul keresztben fekvő laprugót találni, amit helytakarékossági okokból építettek be, így könnyebben elférnek az akkumulátorok.
A kiszivárgott információk szerint valószínűsíthető, hogy a Mondeo következő generációja is kap hibrid hajtást, amire úgy tűnik, most jobban odafigyelnek a tervezők, mivel a jelenlegi hibrid modell csomagtartóját jócskán lecsökkentik az akkumulátorok. A villanymotorral is rendelkező modell esetében a benzines egység valószínűleg a 2,5 literes Atkinson ciklusú négyhengeres lesz 200 lóerős teljesítménnyel, ami a Kuga, a Galaxy és az S-MAX hibrid modelljét is mozgatja. Pletykák szerint szakíthatnak az eddigi felépítéssel, helyette terepjárósítják a Mondeót, ami így jobb eladási számokat hozhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?