Már nem csak egy párhuzamos univerzumban menő a Dacia Sandero?

Komolyan sokkoló számomra, hogy mennyire menő lett egy közepesen extrázott Dacia Sandero. Egyrészt ez már nem az a béna vonalvezetés, ami egy-két generációval ezelőtt volt jellemző a márkára, ebbe igenis tettek fantáziát, már kinéz valahogy. Főleg ezzel az új logóval és arculattal. Nagyon érdekes jelenségre lettünk figyelmesek: amíg nem derült ki, hogy milyen márkájú autó, addig mindenki teljesen egyforma véleménnyel volt róla, ugyanis nem ismerik fel a meggyőzhetetlen ellenzői a sörnyitó nélkül. Ám még mielőtt rátérünk a fiatalok szemszögére, kezdjük az alapokkal. A Sandero még mindig a Renault Clio platformjáról támadja az eggyel nagyobb méretosztályt. Teljes hosszra ugyan rövidebb a kompaktoknál, ám az ügyes utastér elrendezés és a megfelelő belmagasság miatt ez legfeljebb a hátsó lábtérben tűnhet fel. Logikusan megnézve a dolgot aligha lehet szükség ennél nagyobb autóra, hacsak nem rendszeresen 4-5 főt szeretnél vele hosszabb utakon szállítani, csomagokkal. Ha azonban megnézzük azt a bizonyos hátsó lábteret a képeken, akkor jól látszik, hogy akad azért hely bőven ott is, számomra sokkal zavaróbb a középső kartámasz és a szellőzők hiánya a második sorban. Ide ráadásul USB csatlakozó sem járt, de szerencsére egy 12 voltos áramcsatlakozó jutott, amelybe könnyedén kerülhet akár egy három USB kábel befogadására képes átalakító. Az első sorban egy teljesen korrekt dizájn fogad, az ülések pedig inkább puhára párnázottak. Telefontükrözéses érintőképernyő és két USB csatlakozó is jutott a műszerfalra, ám a telefontartót az óracsoport és az infotainment közé már nem kérték ebbe a konkrét autóba, ami szerintem egy nagyon fontos extra lenne. A gyári infotainment sem rossz ugyanis, de én jobban szerettem a többi Daciában a telefonomat egy időben használni a gyári rendszerrel. A hívások és a zene bluetooth kapcsolata így is zökkenőmentesen üzemelt, és így egyszerre lehet a kívánt térképszolgáltatót nézni és az autó egyéb funkcióit használni, bármilyen kézben tartós szabálytalanság és a szélvédős-tapadókorongos szenvedés nélkül. A csomagtartó papíron 328 literes, ám nem érződik látványosan kisebbnek a Fabia vagy a Golf 380 literjénél, csak a nyílás tűnik valamelyest szűkebbnek. Feláras lenne az állítható magasságú padló a pótkerék fölé, amellyel extra tárolóhelyet nem lehet nyerni, a 60:40 arányban dönthető ülések lehajtásakor viszont csak így lehet sík padlós rakteret kialakítani. A 999 köbcentis erőforrás három teljesítményszinten létezik a Sanderóban, ez a konkrét autó pedig a teljesen felesleges, 90 lóerős, középső opciót kapta. Félreértés ne essék, műszaki téren a probléma nem a 90 lóerővel van, az ugyanis mindösszesen 1050 kilót mozgatva hasonló arány lenne, mint mondjuk a már említett Golf 110 lóerős alapmotorja a 130 kilóval nehezebb karosszéria esetében. Még csak nem is az a baj, hogy mindösszesen 160 newtonmétert préseltek ki a motorból alacsonyabb fordulaton.

A probléma forrása ehelyett az ötfokozatú, egyértelműen a szívómotorhoz tervezett kézi váltó, amelynek a fokozatkiosztása nem vág egybe az autó teljesítmény- és nyomatékgörbéjével.

Hogy érthető legyen mindez: 30 km/órás sebességnél vagy 2100 felett forgatod az 1700 környékétől már könnyedén húzó motort másodikban, vagy 1400-as fordulaton erőlteted harmadikban, ugyanígy 50-55 km/óránál is szokatlan, hogy még a negyedik is kevés, az ötödik sebességi fokozat pedig egyenesen alapjárati fordulatszám. Ráadásul 130 km/óránál alig forog többet a motor ötödikben, mint a hatos váltóval hatodikban tenné. A csúcs az egészben mégis, hogy a hatfokozatú váltóhoz is bőven elég erős a motor, ez pedig nem csak elmélet. A Stepway szinthez ugyanis jár az extra fogaskerék, amely még a Joggerben, hét személlyel a fedélzeten sem bizonyult problémásnak, sőt, minden fontos sebességtartományban ideális fordulatszámokat eredményezett, így összességében erősebbnek és kiegyensúlyozottabbnak hatott. Sokkal meghökkentőbb viszont, hogy a frissítés előtt ebből a konkrét modellből sem spórolták ki a hatodik fokozatot.

Mindez azonban aligha valós probléma, mert ettől eltekintve sincs értelme a 90 lóerős változatot venni.

Aki ugyanis full extrát akar, az mindenképp a hatost kapja 110 lóerőhöz, aki pedig nem igényli az erőt, annak bőven elég a 65 lóerős SCe szívó is, ami ráadásul egyszerűbb és olcsóbb is, illetve az ötös váltóval vannak "a helyén" a fokozatai. Igen, ez a váltó dolog tényleg zavar, mert semmi más értelmes magyarázatot nem tudok rá találni, minthogy ez is egy módja a drágább Stepway magasabbra pozicionálásának, de az összképet még ez sem tudta elrontani. A nem megemelt Sandero tehát rengeteg téren egy teljesen korrekt autó, többnyire ésszerű spórolásokkal és egy érthetetlen, de megszokható ötfokozatú váltóval. Ráadásul 5,35 milliós alapáron, ezekkel a méretekkel aligha lehet elmenni szó nélkül az anyagiak mellett. Még ennek a jól extrázott, menő színű tesztautónak a pontos másolata is megáll 6,5 millió alatt, ami konkrétan a rakparton tanyázó fiatalok 10 év körüli német prémiumautóinak a ligája. Persze, ez nem is feltétlenül meglepő, hiszen csak össze kell nézni az árakat, ám az már sokkal inkább érdekes kérdés, hogy egyáltalán nem nézték ki a sorból a Sanderót. Pedig egy új Dacia rengeteg olyan extrát tud adni éppen ennek a korosztálynak, amelyekkel a 10 éves autók egyszerűen nem rendelkeznek. Persze, lehet mondani, hogy a LED lámpa helyett a halogén vagy a Xenon is megteszi, a gyári USB-portok helyett az első sorba is megfelel a szivargyújtós átalakító, a telefontükrözéses érintőképernyő helyett pedig ott az utólagos AliExpress 2din, ám ezeket a funkciókat a Dacia a gyárból tudja. Tagadhatatlan viszont, hogy nincs 3,0 literes dízelmotor, vagy mondjuk V6 benzin duplakuplungos automatával, de van helyette 6 literes fogyasztás, garantálhatóan minimális és kiszámítható szervizköltség, és még a városi és országúti dinamikával sincs probléma a csekély tömeg miatt. Mindezek mellett a hifije az árához képest korrektül szól és bármilyen eszközhöz hiba nélkül csatlakozik, jól mutat kívül-belül, és

az utóbbi évek tendenciái alapján Hans bácsi levetett négykarikásával ellentétben valószínűleg néhány év múlva sem zuhan be az értéke a föld alá.

Akár tetszik, akár nem, itt az idő felhívni a fiatalabb vásárlók figyelmét is a tényre, hogy érdemes körülnézni a legközelebbi Dacia szalonban. Saját tapasztalatból tudom ugyanis, hogy senki nem fogja lenézni az új Daciát még a helyi autós gyülekezőponton sem. Aki ugyanis még 2023-ban is köpködni kezdene, annak ez leginkább valami régről beragadt fixáció a sörnyitós logóra, olyat pedig ezeken az autókon már nem fog találni.