Az éves pályamatricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség, idén sincs ez másként. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. mind az országos, mind pedig a vármegyei úthasználati jogosultságok esetében elindítja az előértékesítést, amelynek köszönhetően a közlekedőknek több idő áll a rendelkezésükre az éves vignettájuk megvételére, azoknak pedig, akik most először vesznek éves matricát, nem kell a számos újévi teendő között még a pályamatrica vásárlását is fejben tartaniuk. Autópálya-matricát nemcsak saját részre, hanem más járművére is lehet vásárolni, így egy országos vagy vármegyei vignetta a közelgő ünnepekre is hasznos ajándék lehet - ez esetben az ellenőrző szelvényt célszerű átadni a jármű üzembentartójának.
Azonban fontos tudni, hogy az elővásárlással megváltott 2025. évre érvényes éves autópálya-matricák is 2025. január 1-én 0 órától használhatóak, azaz akkortól biztosítanak úthasználati jogosultságot 2026. január 31-én éjfélig. Ennek megfelelően – bár a vásárlás 2024-ben történik – ezek az e-matricák 2024. december 31-ig még nem használhatóak a hazai díjköteles autópályákon és autóutakon.
A NÚSZ Zrt. a 2025-re érvényes autópálya-matricák elővásárlásához is a társaság hivatalos honlapját, a nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol egyéb költségek, kényelmi díj nélkül beszerezhető online az úthasználati jogosultság. Bár az oldalon regisztráció nélkül is lehet vásárolni, cégünk mégis a regisztrációt javasolja, mert így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések (pl. rendszámelírás, díjkategória-tévesztés) lehetősége lényegében megszűnik, és ez esetben a vásárlást igazoló ellenőrző szelvényt sem kell 3 évig megőrizni.
A NÚSZ Zrt. fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetiutdij.hu oldalon történő e-matrica vásárlásnál az ügyfelek ügyeljenek az érvényesség évének beállítására, azaz a 2025-ös év kiválasztására, mert a kiválasztott év korrigálására utólag nincs lehetőség! Továbbá minden esetben – a vásárlás helyétől és módjától függetlenül – még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matricához rögzített adatokat, a rendszámot, a felségjelzést, a díjkategóriát, és vármegyei matricánál a vármegye nevét.
Évről-évre nagyon sok közlekedő él a decemberi elővásárlás lehetőségével, 2022-re 162 ezer, 2023-ra 187 ezer, a 2024-es évre pedig 183 ezer éves e-matrica talált gazdára a megelőző év decemberében. Az elővásárlási időszakban elkelt vignettáknak nagyjából 40 százaléka országos és 60 százaléka vármegyei érvényességű. A vármegyei matricák közül a Pest (2023. december: 57 ezer db), a Fejér (2023. december: 10 ezer db) és a Győr-Moson-Sopron (2023. december: 9 ezer db) vármegyére érvényesből fogy a legtöbb az elővásárlási időszakban.
A 2024. évre váltott éves (országos és vármegyei) matricák 2025. január 31-én éjfélig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.
Forrás: NÚSZ Zrt.