Már lehet jelentkezni a Ford vezetéstechnikai tréningjére

Idén is tart ingyenes vezetéstechnikai tréninget a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford immár 43 országban tartja Driving Skills for Life (DSFL) vezetéstechnikai tréningjét, idén szeptemberben lesznek a hazai etapok.

Bár egyre több sofőrsegéd támogatja az autóvezetőket, a balesetek elkerüléséhez még mindig elsődleges fontosságú az autóvezetők képzése, amit a jogosítvány megszerzéséhez szükséges oktatás csak részlegesen tud megtenni, a vezetéstechnikai tréningek pedig nem mindenki számára elérhetők. Ezért is óriási szó a Ford Driving Skills for Life programja, amelyben a 18-26 éves korosztály számára ingyenesen tartanak rövid (4 órás), de annál tömörebb vezetéstechnikai tréningeket.
Hirdetés
Hogy miért épp ezt a korosztályt célozzák? Mert ebben a korosztályban sajnálatos módon vezető halálozási ok a közlekedési baleset, ráadásul a halálos közlekedési balesetek ötödét 18-24 évesek okozzák, ezáltal messze felülreprezentáltak. Ráadásul ebben az életkorban a lehető legjobb hatékonysággal oktathatók az autóvezetők. A tréningeken az autók műszaki, technikai ismertetésével és elrettentő példákkal hívják fel arra a figyelmet, miért lehet a legfőbb baleseti ok a sebességtúllépés, illetve általa az autó feletti kontroll elvesztése.
Hazánkban első ízben 2017-ben szervezte meg sofőrképzési programját a Ford, s közel ezer hazai fiatal autóvezetési rutinját csiszolta már, maga a DSFL azonban már 16. születésnapját ünnepelte idén, s immár több mint 1 millió fiatal sofőr vett részt a kurzusain. Nálunk ismét a budapesti Pólus Center parkolója ad majd helyet a Ford DSFL kurzusainak, amelyek szeptember 21-én és 22-én, délelőtt és délután lesznek. Jelentkezni már most lehet (a www.drivingskillsforlife.hu oldalon) és érdemes is, hiszen összesen 320 hely érhető el. A 2019-es Ford Driving Skils for Life program fókuszában a városi biciklistákkal közös, biztonságos közlekedés áll, ugyanis nem csak autóból, kerékpárosból is egyre több van az utakon, ezért létfontosságú megtanítani az autósokat arra, hogy figyeljenek a két keréken közlekedőkre, és tartsák őket tiszteletben. A biztonságos és a kevéssé annak mondható közlekedés szemléltetésére a Ford különféle eszközökkel, szimulátorokkal is készül, aki pedig nem jut be a kurzusokra, feltétlenül nézze meg az említett oldalon látható, bemelegítőnek, alapműnek szánt videókat, amelyek persze korosztálytól függetlenül, minden autóvezetőnek ajánlottak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?