Már látható, milyen lesz a sportosított Toyota C-HR

Gyári képeken a Toyota C-HR GR Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre jön, jövő évtől már kapható lesz az alapból is vagány Toyota C-HR sportosított, GR Sport verziója.

Nem nagy titok, hogy a Corolla és a Yaris után a C-HR is megkapja a GR Sport csomagot, hiszen érkezéséről eddig is volt hír, most viszont már biztos: a crossover januártól Európában is kapható lesz sportosított verziójával, de mellé még egy szintén új, C-HIC verzió is jön.
Hirdetés
Ahogyan a Corolla esetén, a C-HR-nél is mindkét (1,8-as, 122 lóerős és 2,0 literes, 184 lóerős) hibrid verzióból is elérhető lesz a GR Sport, új színkombinációkkal, egyedi (19 colos) felnikkel és külső-belső formai kiegészítőkkel. A GR Sport sok más mellett kék helyett fekete hátterű emblémát kap, a fényszóróinak háza is fekete, a lökhárítók és a ködfényszórók háza pedig az oldalsó díszlécekhez hasonlóan (szintén fekete) zongoralakk fényezést kap.
Belül a GR Sport újfajta ezüstszürke betéteket, Alcantara-bőr vagy szövetkárpitot kap, mindkettő feltűnő, GR-ihletésű vörös és szürke varrással készül. Szintén egyedi a perforált bőrborítású kormány és váltókar, vagyis az automata előválasztójának vörös varrása is. A küszöbökre GR Sport feliratos betét kerül, de a GR indítógomb és a TFT kijelzőn futó GR indítási animáció is emlékezetet, hogy miben is ülünk. A GR Sport a sportosítás mellett gazdag felszereltséget is ad, sok más mellett a sötétített üvegezés, az okoskulcs, a LED fényszóró és az elektromosan behajtható külső visszapillantópár is megtalálható, a természetesen elektronikus és automatikus (álló benzinmotornál is járó) légkondicionáló mellett. Felárárért kérhető az elektromosan állítható és fűthető első üléspár, illetve a csúcsminőségű JBL audiorendszer is.

Hogy a GR Sport vezethetősége a változatlan teljesítmény ellenére is valóban sportos legyen, egyedi hangolású felfüggesztéseket és kormányművet is kapunk.

Az első felfüggesztés rugói 15, a hátsók 10%-kal feszesebbek az alapmodellénél, és a lengéscsillapítók is erősebbek lettek (a csillapítóerő főleg a kirugózás irányában nőtt). A GR Sport esetén az 1,8 literes hibrid modell is megkapja a 2,0 literes változat nagyobb átmérőjű első kanyarstabilizátorát, a gyári információk szerint ezek hatására jelentősen csökkent a karosszéria dőlése és billegése, és javult az irányíthatóság és a tapadás.
Hirdetés
A GR Sport mellett még egy új szériát is hoz a C-HR, ennek a neve pedig C-HIC (a ’chic’ angolul annyit tesz, mint sikkes, elegánsan divatos). Ez a verzió a nevének megfelelően az elegáns vonal felé mozdult: négy új kéttónusú külső fényezéssel, köztük a friss Patinás Bronz színben kapható. A kínálatban új, tíz dupla küllős 18 colos könnyűfém keréktárcsák is szerepelnek, az utastérbe pedig kéttónusú Orchidea/Fekete bőrkárpit, elektromosan állítható első ülések és szürke tetőkárpit is rendelhető. Míg a GR Sport csak jövő januárban indul, a C-HIC már idén novembertől megjelenik az egyes piacokon, ráadásul a C-HR számára a Toyota Safety Sense rendszer is frissült: a sávtartó immár sávközép-tartásra is képes lesz, a távolságtartós tempomat pedig a táblafelismerővel is együttműködik, az általa olvasott értékekre lassít, vagy gyorsít.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?