Már itthon az új Ford Kuga!

7 újdonság jön idén a Fordtól!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is megmutatták itthon a frissített Ford Kugát, ám a Ford még több újdonságot hoz idén a pacra. Például a villany-Explorert és a hetedik generációs Mustangot.

Alcsútdoboz mellett adott találkát egymásnak 12 Ford modell, amelyek között olyan várva várt modelleket is megtapogathattunk élőben, mint az új Mustang, amely idén a hatvanadik évfordulóját ünnepli, ráadásul továbbra is a világ egyik, ha nem a legkelendőbb sportautója, ahogy az elmúlt 10 év során mindvégig. Ráadásul a modell rajongóinak nem kell aggódniuk, jön a Dark Horse is.
Hirdetés
A Mustang 7. generációjának sikere is szinte garantált, ám az eladásokat tekintve idén a Kuga lehet az egyik legnagyobb ász a kékoválosoknál. Az új Kuga piaci bevezetése idén májusban indul, ami továbbfejlesztett hibrid hajtásláncokkal, karakteresebb új külső megjelenéssel, és a Ford új SYNC 4 fedélzeti rendszerével száll ringbe az oly népszerű SUV modellek piacán. Az új Kuga bevezetésével kapcsolatban jó hír a hagyományos hajtásláncot kedvelő ügyfelek számára, hogy a márka a benzines modelleket limitált értékesítési volumen erejéig, ajándék automata váltóval kínálja. Egy másik régóta várt újdonság a teljesen elektromos Explorer, amelynek előértékesítése március végén indult, az első példányok pedig augusztus végén érkeznek a szalonokba, Az akár 600 kilométeres hatótávval rendelkező villany-Explorert addig a május közepétől az országos Explorer Roadshow keretében ismerhetik meg az érdeklődők.
Hirdetés
Természetesen a Bronco sem maradhatott ki a sorból, igaz már nem újdonság a kőkemény terepjáró 6. generációja, de érdemes tudni, hogy továbbra is megvásárolható. Viszont hamarosan érkezik az új Puma, a magánvásárlók körében Európa legkelendőbb kisméretű SUV modellje. Várhatóan júniusban jut el legkorábban a szalonokba, továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerekkel és az új SYNC 4 fedélzeti interfésszel. Tovább szemezgetve az autók között a haszonjárművek is feltűnőek, illetve azok személyautó változata. Az első negyedévben bemutatott új Tourneo Courier a klasszikus egyterű szegmensbe hoz új színt vagány formavilágával és praktikus belső kialakításával, de már az új Transit Custom is elérhető, illetve a Ranger pickup szintén megvásárolható, akár Raptor változatban Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország Ügyvezető Igazgatója elmondta, hogy a 120 éves örökséggel rendelkező globális márka hazánkban is stabilan a piac vezető szereplőinek egyike. 2023-ban a haszongépjármű üzletágban, piaci részesedését tekintve a cég továbbra is első hellyel büszkélkedhet, immáron több, mint 10 éve töretlenül. A személygépjárművekkel összesített kategóriában, az éves eredmények alapján a Ford Magyarországon a 3. legnagyobb piaci szereplő. Ezt a helyzetét a Ford jelenleg is tartja 2024-ben. A vállalat ambíciója, hogy az idei évet is hasonlóan sikerrel zárja az összesített eredményekben, a három vezető hely egyikén.
Hirdetés
A Ford meghatározó szerepét demonstrálja a nemzetközi eredmények és elismerések sora, valamint a megújult modellpaletta, ami jelenleg a piac egyik leginnovatívabb termékeit kínálja” – emelte ki Lajtner Tamás, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője. Végül Bagyó Dávid, a Ford Pro üzletág igazgatója elmondta: "Kiemelt célunk, hogy márkakereskedéseinkben az ország legnagyobb azonnal elérhető haszongépjármű készletével várhassuk vásárlóinkat. Ez a második negyedév végével meg is valósul, ami további lehetőségeket biztosít az iparági részesedésünk növelésére."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

5 thoughts on “Már itthon az új Ford Kuga!

    • 2024.05.18. at 12:39
      Permalink

      Nem tudom, de ha eddig nem volt, akkor ezután sem gondolnám. Egyre kisebb rá az igény, gondolva arra, hogy a mai fiatalon már tudnak angolul. Szomszédomnak egy Jeepje van, nem is régi, 3-4 éves kb., de abban is csak angol menü van.
      Tegnap egy vidéki plázában voltam egy nemrég megnyílt hamburgerezőben, és minden csak angolul van kiírva. Az összes választható étel, ital neve, de még az is, hogy az ételek nem fagyasztott, hanem friss alapanyagokból készültek. Ennél is érdekesebb volt, amikor tavaly ősszel bementem egy budapesti sörözőbe. Nem kell semmi luxusra gondolni, átlag söröző. Kértem a pultos lánytól egy korsó sört. Aztán valamit kérdeztem tőle, de azt válaszolta, hogy ne haragudjak, ő nem beszél magyarul, csak angolul (a korsót még értette). Kicsit meglepődtem, de láttam, hogy ez nem okoz különösebb problémát a többi vendégnek, pedig nem külföldiek voltak, hanem magyarok. Sok 30-40 körüli csoport, akik munka után érkeztek a környező irodákból.

      • 2024.05.20. at 17:51
        Permalink

        Tudok annyit angolul, ami egy autó kezeléséhez szükséges, de ha a Fjord nem hajlandó magyarul kommunikálni, akkor továbbra sem leszek a vevőjük.
        Szerencsére van választék magyarul vakeráló autóból.

    • 2024.05.18. at 12:33
      Permalink

      Szerintem felfele sajnos már nem fognak lépni, szóval szinte kizárnak tartom, hogy lesz 4 hengeres változat. Esetleg valami olyan különleges modell lehet, mint a Focusnál az ST, amiben 2,3 literes motor van (ha még lehet kapni).
      De ez csak kicsit rontja a piaci esélyeit, mert sok versenytársnál sincs már 4 hengeres motor (pl. Peugeot 2008, Citroen C3 Aircross, Opel Mokka stb.)
      Ahol még van, az pl. VW csoportos autók, meg a Hyundai Kona.

Vélemény, hozzászólás?