Már gyártja olcsó családi autóját a Skoda

Elindult a Skoda Rapid Spaceback gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Októberben lép az első piacokra, szeptemberben Frankfurtban debütál, első példányaival pedig már a héten elhagyta csehországi gyártósorát a Skoda Rapid Spaceback.

Júniusban kiszivárgott képeken, júliusban már gyári fotókon tűnt fel a Skoda Rapid Spaceback, azaz az ötajtós Rapid alapjaira épített kombi, mely a lejtőshátúnál rövidebb és literszámát tekintve kisebb, de talán jobban kihasználható csomagterű.

A Frankfurti Autószalonon, szeptember 10-én bemutatkozó Spaceback első piacain októberben fog megjelenni, de a gyártósort már most elhagyták az első példányok. Michael Oeljeklaus, a Skoda igazgatótanácsának termelés és logisztika területeiért felelős tagja nem is felejtette el üdvözölni az új modellt és persze a dolgozókat: „Köszönet az egész csapat számára, a termelés, a tervezés, a gyártás a logisztika és a minőségbiztosítás területein egyaránt, akik mindannyian óriási munkát végeztek annak érdekében, hogy a ŠKODA számára e rendkívül fontos modell gyártása a legjobb minőségben és a meghatározott időpontban biztonságosan megkezdődhessen."
Hirdetés
Az új modell gyártásához a nyári szabadságolások ideje alatt szerelték fel új hegesztő robotokkal a Skoda csehországi gyárát. Mláda Boleslavban a Spaceback egy gyártósoron készül a Rapid, az Octavia és az Octavia Combi is.

A Rapid Spaceback által a Skoda negyedik kombija mutatkozik be, a Fabia és az Octavia közötti résbe küldött modell kombiként (a lejtőshátúnál 13 cm-rel rövidebb karosszériájával) mindössze 5 centivel hosszabb a Fabia Combinál. Utastere ugyanakkor sokkal tágasabbnak ígérkezik, feláráról pedig egyelőre semmilyen információ sincs. A gyáriak a megszokott „Simply Clever” ötletek sokaságával, csúcsszínvonalú biztonsággal, kedvező üzemanyag-fogyasztással és kiváló ár/érték-aránnyal ígérik a piacra. Vélekedésük szerint a Rapid Spaceback elsősorban a fiatalabb vásárlóközönséget szólítja majd meg.
Miként azt korábban írtuk, motorpalettáján a Rapid kínálatából már ismert négy benzines és két dízel szerepel majd. Az alap 1.2 MPI (75 LE) motor kivételével az összes turbós, az 1.2 TSI 86 és 105 lóerővel, erősebbik szintjével már 6 fokozatú váltóval szerepelhet, az 1.4 TSI (122 LE) pedig (6 fokozatú kézije helyett) 7 sebességes DSG-vel is rendelhető lesz. Az 1.6 CR TDI 105 lóerőse mellett itt debütál a 90 lóerős, szupertakarékos verzió is; stop-startos Greenline verziója esetén 3,8 l/100 km vegyes fogyasztással. Így a Rapid Spaceback nem csak a fiatalok, akár még Gerhard Plattner kedvence is lehet majd, talán nem tévedünk sokat, ha a fogyasztási bajnok újabb rekordját e modell bevetésével várjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Már gyártja olcsó családi autóját a Skoda

  • 2017.10.29. at 23:54
    Permalink

    Mielőtt még mélyebbre mennél a sértegetésnél:
    1. Nem adtam rá okot de megismétlem: Számomra ez erőlködés.
    2. Azt is megmondom miért: Minden SKODA-nak lassan ugyan az az eleje, ugyan az a motorválasztéka, ugyan olyan a beltere. Most változtatják meg az egyetlen kirívó példát, a Yeti külsejét is. Mindenről ugyan az jut az eszükbe?
    3 Jelenlegi autóm egy 2001 évi 1,4 Fabia Classic és oda jutottam hogy a 234 000 megtett kilométer ellenére inkább megtartom minthogy ezek közül lecseréljem bármelyikre is. Belteret nem kapok érte jobbat, felfüggesztésben nem kapok jobbat, fogyasztásban nem kapok sokkal jobbat (a leírt fogyasztási adatok kamuk) fenntartásban sokkal többe kerül akkor most fizessek egy ilyen dobozért grátisz 3,5 millió forintot?

    Akkor most maradjunk ennyibe számomra ez halványgyenge erőlködés.

    Ui.: A stílus maga az ember, véleményemet egyébként a márkakereskedők sem tudták megcáfolni. További szép napod legyen, üljél bele ha tetszik és fizess érte!

Vélemény, hozzászólás?