Már csak az index hiányzik az F1-es autókról – Azeri Nagydíj

Nem vesztettél semmit, ha inkább a Hungaroringre mentél a WTCR-re

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is veretlen a Mercedes az F1-ben idén, és továbbra sem nyújt valami sok izgalmat a nézőknek az F1.

Bár azt nem állíthatom, hogy előzések híján telt az Azeri Nagydíj, ám csatákat nem igazán láthatott a közönség. Sőt, valójában teljesen nyugodt lelkiismerettel előzésnek sem tudom nevezni azt a mozdulatsort, amikor a DRS segítségével elhalad az egyik versenyautó a másik mellett. Főleg a bakui utcai pálya esetében, ahol a legtöbb ilyen kikerülést az utcai pályák esetében szokatlanul széles célegyenesben mutatták be a versenyzők. Igen, ezek csak kikerülések, nyugodtan felszerelhetnének irányjelzőket is az F1-es autókra, hiszen a biztonság érdekében már eddig is sokat tettek az illetékesek
Hirdetés
A kiszámítható, versenyről egyetlen esetre fogunk emlékezni, méghozzá Ricciardo tolatós manőverére, amikor a visszapillantó tükörről megfeledkezve Kvyjat Toro Rosso Hondájának koccant a Renault-val. Eközben pályafutása ötödik győzelmét aratta Valtteri Bottas, aki mögött csapattársa Lewis Hamilton ért célba. Ezzel a Mercedes rekordot döntött, hiszen először fordult elő, hogy egy csapat a szezon első négy versenyén dupla sikert aratott.
A dobogó legalsó fokára Sebastien Vettel állhatott fel, míg a a csapattársa Charles Leclerc csak az ötödik lett, igaz a 8. helyről rajtolva. A monacói versenyző egy darabig vezette is a futamot az eltérő gumistratégiájának köszönhetően, de az előkelő pozíciót nem tudta megtartani, viszont a verseny leggyorsabb körét megfutotta, így pluszpontot kapott. A hajrában Hamilton belehúzott, de nem sikerült megelőzni csapattársát, ahogy a rajt utáni pillanatokban, úgy a végén sem kockáztatott. Hamilton 138., Vettel pedig 113. alkalommal állhatott dobogóra. Folytatás két hét múlva Barcelonában.
Azeri Nagydíj, Baku, végeredmény (51 kör, 306,1 km, a pontszerzők):
  1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:31.52.492 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1.524 másodperc hátrány
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 11.739 mp h.
  4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 17.493 mp h.
  5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:09.107 perc h.
  6. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:16.416 p h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:23.826 p h.
  8. Lando Norris (brit, McLaren) 1:40.268 p h.
  9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:43.816 p h.
  10. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör hátrány.


A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Bottas 87 1. Mercedes 173
2. Hamilton 86 2. Ferrari 99
3. Vettel 52 3. Red Bull 64
4. Verstappen 51 4. McLaren 18
5. Leclerc 47 5. Racing Point 17
6. Perez 13 6. Alfa Romeo 13
7. Gasly 13 7. Renault 12
8. Raikkönen 13 8. Haas 8
9. Norris 12 9. Toro Rosso 4
10. Magnussen 8 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?