Már a BMW i7 némaságát tesztelik a fejlesztők

Alapvetően néma egy elektromos autó, de nem mindegy, mennyire: a BMW i7-nek nagyon annak kell lennie

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szélzajtól kezdve a különböző minőségű útfelületeken át az elhaladó kamionok hangjáig mindent tesztelnek a BMW mérnökei, hogy az i7 luxuslimuzin menetkomfortja kimagasló legyen.

Már a végső tesztfázisokban van a BMW következő villanyautója, a hamarosan érkező i7. A luxuslimuzin főként a Mercedes-Benz EQS-sel fog versenyezni, de talán a Porsche Taycantól vagy a Tesla Model S-től is csábíthat majd el vevőket. Villanyhajtása ma már nem számít önmagában túl érdekesnek, valószínűleg az iX-hez hasonló aksi és villanymotor kombináció lesz benne - ehelyett sokan inkább a külső megjelenését várják. Az eddigi kémfotókon ugyanis igencsak furcsa első fényszórókat lehetett látni, és most a gyári képek is igazolni látszanak, hogy a lámpák elég mélyre kerülnek.
Hirdetés
Akárhova is kerülnek majd a fényszórók, az biztos, hogy - luxuslimuzinhoz méltóan - kiemelkedő kényelem várja majd az utasokat. A belsőégésű motorok hangjának hiánya miatt a legtöbb villanyautó egyébként is kifejezetten csöndes, ilyenkor viszont nagy hangsúlyt kell fektetni a külső zajok hangtompítására, hiszen nincs egy folyamatos motorhang, ami esetleg elnyomná a környezet zajait. Egy limuzinnál ez még inkább elvárás, ezért a BMW mérnökei müncheni laboratóriumukban a legváltozatosabb vezetési körülményeket modellezik, hogy ellenőrizzék, megfelelően csöndes-e az i7 belülről. Például cserélhető felületű görgőpadokkal szimulálják a különböző típusú és minőségű útburkolatokat. A villanymotorok hangkibocsátása általában minimális, de azért mégsem nulla, így a tervezők az erőforrást is különböző anyagokkal teszik még halkabbá. A modell frontrészének megnövelt vázmerevsége és a gumiabroncsok integrált zajszigetelést garantáló habcsillapítása is nagymértékben hozzájárul a halk suhanáshoz.
Fontos még kiemelni, hogy a karosszéria szokásosnál simább felülete, az aerodinamikailag optimalizált visszapillantó tükrök vagy az ajtóba simuló kilincsek nem csak a hatótáv növelését segítik elő, hanem ezáltal a szélzaj is alacsonyabb lesz odabent. Az utastérben egyébként a szélsőséges időjárási körülmények hanghatásait is tesztelik, vagy meghallgatják azt is, hogy a légkondicionáló fúvókái extrém melegben is kellően halkan fújnak-e. Mindezeken felül pedig még a közúti közlekedés szokásos zajhatásait is szimulálják, például ha egy építkezés vagy egy kamion mellett haladunk el. Mindezeknek a lehető legkevésbé szabad hallhatónak lenniük az i7 utasterében, amit hosszas tesztek eredményei alapján kifejlesztett megoldásokkal érhetnek el. A külső és belső zajforrások elleni védekezés egyik legkimagaslóbb módja az oszlopokba, az ülésekbe, a tetőkárpitba és a vázszerkezet hátsó részébe integrált hangcsillapítás, amely nagymértékben hozzájárul a tökéletes menetkomfort megteremtéséhez – a komfortüvegezéssel együtt, amely megakadályozza, hogy a szélvédőn és az ablakokon keresztül zavaró zajok jussanak be az utastérbe. Az ajtókban, a küszöbökben és a kerékjárati ívekben mindezeken felül gyapjúelemek csökkentik a gördülési zajokat, ezáltal maximalizálva a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek komfortérzetét. Mindezek után már csak hab a tortán, hogy elektromágneses "támadások" ellen is védettnek kell lennie a kocsinak, azaz az internetre is kapcsolódó infotainment rendszernek a külső rádióhullámos zavaró tényezők jelenlétében is megfelelően kell működnie.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?