Manuális váltóval érkezhet Európába az új Honda Prelude?

Hibrid hajtáslánccal és kézi váltóval kerülhet a kereskedésekbe a Honda kupéja

A tervek szerint 2025 második felében kezdődhet meg az új Prelude sorozatgyártása, japán források szerint akár manuális váltóval is. Vajon így még nagyobb lesz az érdeklődés a kupéra?

Nem kis meglepetést okozott a Honda a tavalyi Japán Mobilitási Kiállításon, amikor leleplezte a Prelude koncepcióját. Szinte semmilyen technikai adatot nem közöltek akkor, így a világsajtóban gyorsan elterjedt, hogy az újabb kori modell tisztán elektromos lesz. Ezt a Honda később maga cáfolta, és megerősítették, hogy hibridként lesz kapható - többek közt Európában is. Ennél többet azóta sem tudni, ám a japán média jelentése szerint a márka hatfokozatú manuális váltóval is gyártja majd a kupét.
Hirdetés
Meg nem erősített információk szerint a Prelude a Civic padlólemezére épülhet. Utóbbiból négy- és ötajtós karosszériaváltozat is elérhető, viszont a kupé kizárólag kétajtósként érkezik. A japán Best Car értesülései szerint a CVT váltó már biztos, viszont amennyiben a Honda manuálissal is gyártani fogja a típust, úgy a CR-Z után ez lehet az első full hibrid modelljük, amelyben kuplungpedál is található. A hajtáslánc szívét egy 2,0 literes, négyhengeres benzinmotor adhatja két villanymotorral kiegészítve, hasonló, mint a Civic e:HEV modellekben.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?