Majdnem Rolls-Royce – BMW X5 45e teszt

Zöld rendszámos korszakát érdekesen kezdte a BMW, a két nagyágyút, az i3-at és az i8-at persze időben elsütötte az elején. A szélesebb rétegeknek szánt plug-in modellek már megosztóbb véleményeket kaptak, a 40e modellekből hiányzott valami a vásárlóknak, a rendes motor. Persze relatív az, hogy mi a rendes, szerintem a négyhengeres motorral is selymes járású és kimondottan kifinomult közlekedőeszköz az X5 40e és a 740e is, persze, nem én vagyok a vevő.

A vevőnek nagy motor kell, akkor is, ha a hatékony közlekedés, az elektromos hajtás és az emissziómentes haladás a lényeg.

Teljesen mindegy melyik modell, BMW-ben ördögtől való a négyhengeres motor, ez már sajnos a köznyelvbe van kódolva. A BMW-nél megpróbálták, a nagy modellekben nem ment a négyhengeres plug-in hibrid hajtáslánc, elkészült hát a 45e jelölésű új generáció, melyben már soros hathengeres, 3,0 literes turbós benzinmotor a fő egység, melyet elektromotor egészít ki. Az előző X5 annyira hamar kifutott, hogy sem a ráncfelvarrást, sem a hibrid hajtás második generációját nem élte meg. Az X5 45e már az új generációból készült el, így a selymesen járó hathengeres motor, a végtelenül lecsitított karosszéria, a kényeztető légrugós futómű és az új, minőségibb anyagok sokkal komolyabb összképet alkothatnak. Annyira nagy, hogy egy parkolóban teljesen mindegy, hol áll, biztos, hogy észrevesszük messziről. Nyolc centi választja el az ötméteres hossztól, de pár milliméterrel szélesebb két méternél is. Hatalmas egy X5, ma az első generáció mókásan aprónak tűnik mellette, pedig 20 évvel ezelőtt sem voltak kisebbek az emberek, sőt. Mellé állt egy Saxo, egyenesen komikus, mintha az egész egy karikatúra lenne és méretarányosan nagyított emberek számára készítették volna, pedig nem, ebbe is pont ugyanakkora emberek ülnek, mint egy B Corsába, csakhogy az elfér az X5 tengelytávjában. Hogy legyen a fotók alapján még közelebbi elképzelés, 180 centimmel lábujjhegyre kellett állnom, hogy a tetejét lemossam, és azok a felnik rajta 22 colosak. Huszonkettő! Jöhet a kérdés, hogy amikor téligumit kell választani, az mennyibe fog fájni, egy gyors keresés után alsó hangon félmillióba, ha tényleg rendes gumit választunk és nem csak mutatóba. Ez persze egy ilyen sport, itt minden prémium áron jár, mert a szolgáltatás sem kevesebb.

Az X5-nek csak a hírneve rossz, nincs rossz ízlése annak, aki ilyet választ, pláne a hibridet.

Ehhez már jár mind a négy kerékhez szintszabályzásos légrugó, amik körberöhögve a fizikát teljesen eltüntetik a 22 colos felniket, egyszerűen nem rugózik rosszabbul, vagy nem hallani több zajt, nem érezni több ütést a hibákon, mint egy középkategóriás autóban 17-18 col körül. Különleges mágia ez, aminek a használatához csak egy olyan márka fejlesztői tudják, mit kell kántálni, akik olyan autókat is készítenek, mint a Rolls-Royce. Külsőre semmi nem mutatja, hogy más lenne, mint egy M csomagos X5. Persze, zöld a rendszáma, meg van egy kis ajtó a bal első sárvédőn, de ennyi. Ez egyébként aranyos, rákerült az M logó, mintha ott kéne beletölteni az empóvert, pedig az a jobb hátulján megy bele folyékonyan a több mint 60 literes tankba. Az elektromos töltést Type 2 csatlakozón keresztül kaphatja, de csak 3,7 kW-tal képes tölteni, ahogy a legtöbb plug-in, vagyis fájdalmasan lassan. Épp annyira, hogy egy fél órás Lidl bevásárlásnál meg se érje felrakni azért a 3 kilométerért, amit összeszed, arra persze már tökéletesen elég, hogy otthon, vagy az irodai mélygarázsban feldugjuk, mire elindulunk, tele lesz és úgy mehetünk vele elvileg 97 kilométert. A majdnem 7 órán át tartó teljes töltés nagyon sok, így a teljes hatótávolságot kipróbálni sajnos nem tudtam. Annyi viszont kiderült, hogy amennyit összeszed 1-2 órás töltéssel, annyit tisztességesen végig is csinált elektromosan, szóval a 24 kWh-s akkumulátor már az a szint egy plug-in hibridben, ami szemmel látható hatótávot képes tárolni és szolgáltatni elektromosan. A súlyelosztás miatt itt is a hátsó tengely elé került, a tank pedig a tengely fölé, 150 litert csípve le a csomagtérből, de így is maradt 500 liternyi síkpadlós raktér. A hibrid rendszert javarészt töltetlen akkumulátorral teszteltem, ami egy általános hibrid üzemet jelent. Apró érdekesség, hogy Sport módban a motor folyamatosan jár és tölti az akkumulátort, ahogy az intenzív fékezések is. Drága módja ugyan, de pár kilométer sportolással majdnem ugyanannyi elektromos hatótávolság keletkezik. Ez persze nem életszerű.

Hibridesen, türelmesen közlekedve a teljes tesztút, ami majdnem 400 kilométert jelentett, 35%-át teljesítette elektromosan.

Ebbe beleszámítanak a kigurulások, a meggurítások lámpától, a hosszabb egyhuzamban haladások elektromosan, úgy adódik össze, mint egy öntöltő hibridnél. Ahhoz képest, hogy ez nem annak készült, a 35% így is tisztességes teljesítmény. Magyarán akkor is hatékony, ha lusták vagyunk tölteni, vagy egyszerűen nincs már kedvünk a kábelekkel bíbelődni, meg nem is túl elegáns, valljuk be. A méret persze egy dolog, de ehhez súly is társul, egész pontosan 2510 kiló üresen. Ezt mozgatni kell, és a 113 lóerős villanymotor önmagában is ügyesen teszi. Elektromos módban agresszívebb gyorsításokat is kimozog motorindítás nélkül, hibridként nem tűr el mindent, de nem kell hímestojásként bánnunk a gázpedállal, ami kimondottan üdítő. A sorhatos benzinmotor azt hozza, amit várunk tőle; selymesen jár, nagyon szép a hangja, és erős. A rendszerteljesítmény 394 lóerő az európai piacon és 600 Nm nyomaték. Ez a 2,5 tonnás jéghegy 5,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. Irtó gyors, olyan orremelgetős, ülésbe szegezős, megszédülősen gyors. Miközben a hangja csak lágyan simogatja a fülünket, a tomporunk belesüpped a puha Merino bőrülésbe, és egy szempillantás alatt magunk mögött hagyjuk a komplett világot, a horizont egyszerűen csak becsusszan alá, hirtelen történik minden. Egyenesben nagy király, és amit kanyarban művel, az a súlyához képest is csodálatos. Fogyasztani persze tud, a legtöbb utat hibridesen tettem meg, de próbálgattam is és élvezkedtem a sorhatos hangján, így lecsúszott 11 liter 100 kilométerenként, ami messze nem mérvadó, ehhez több idő kell, rendes fogyasztást is tudna produkálni.

Persze bármennyire szeretné kinevetni a BMW a fizikát, azért azt még senkinek sem sikerült, de ők legalább közel járnak hozzá.

Oldaldőlés nincs sok, a légrugók mesterien tartják vízszintesen, az xDrive pedig nem enged sok csúszást a hátsó kerekeknek, mindegy, mit tervezünk, az eleje hamarabb kihúzza. Ügyes, de nem áll neki jól. Már csak azért sem, mert a villanymotorral kiegészítve valahogy fura a gázreakció, nem olyan harmonikus, mint egy hagyományos X5-nél, és az első ilyen kanyarban való bakkecskézés után kicsit elveszi az ember kedvét. De tudja, határozottan, csak nem esik jól vele a sportolás. Végtelenül passzol hozzá a hangtalan suhanás, a hömpölygés, hogy csak úgy suhanunk, emeletekkel a forgalom többi résztvevője fölött. Pontosan és keveset fordul a kormány, nagyon jó a vezetési pozíció, a kezelőszervek elhelyezése, a kilátás. Legalább annyira jó vezetni, mint az összes BMW-t, mégsem azon van itt a hangsúly. A kényelmen sokkal inkább, hogy az ülések masszíroznak, hogy a saját parfümjétől személyisége lesz az utastérnek, hogy a fények ízlésesek, és nem a kijelzők uralják az egész látványt odabent. A BMW-s dizájnban ott a high-tech és a hagyomány is, hogy autószerű odabent, mégis modern, de nem gépiesen hideg, mint egy Audi, vagy olyan meghatározhatatlan, mint egy Mercedes. Nagyon jók az anyagok, hibátlan a hangszigetelés, ha lekapcsoljuk az őrülten jól szóló Bowers & Wilkins hifit, hirtelen, mintha vákuumban ülnénk. Az óriási karosszéria egy pisszenést sem ad, nagyon merev. Egy valamihez tudom ezt az egészet hasonlítani, a Phantomhoz. Nyilván nagyon más, de abban sincs kedve tolni a sofőrnek, pedig ott a 12 henger és az X5 közel olyan csendszoba belül, mint az volt. Hatékony a hibrid hajtása, eszetlenek a méretei, vérbeli BMW, mégis sokkal fölényesebb annál, mint amit a márkától elvárunk. Mivel nem annyira jó vele sportosan menni, mint hömpölyögni, abban kell jónak lennie, és abban bitang jó. Megvan az ára, de mind a hibrid rendszer, mind a minőség olyan, amire már egyetlen zöld rendszámos X5-re vágyó sem fújhat. Megkapták, amit akartak, még talán többet is annál.

Az X5 45e valahol félúton van a prémium és a luxus között, de utóbbihoz már közelebb.