Magyarországon is beárazták a nagy aksis Peugeot e-3008-at!

Mutatjuk, mennyiért viheted haza a Peugeot e-3008 Long Range verzióját

700 kilométeres hatótávot ígér a Peugeot e-3008 Long Range változata, amelyet immár itthon is beáraztak. A nagyobb testvér e-5008 hazai ára is kiderült, íme a pontos árak!

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, a Peugeot bejelentette, hitelesítették a 700 kilométeres WLTP ciklus szerinti hatótávot az e-3008 esetében, míg ugyanez a hajtáslánc az e-5008-ban 668 kilométerrel kecsegtet két töltés között. A márka magyar weboldalán meg is jelentek a frissített árlisták mindkét modell esetében, nézzük mennyibe fáj a kategóriaelső hatótáv!
Hirdetés
Az e-3008 esetében a belépő szintet a 136 lóerős hibrid jelenti 12 880 000 forintos listaáron, ugyanez GT felszereltséggel 14 600 000 forint. 2025 januárjától érkezik a kínálatba a konnektoros hibrid verzió is, amely Allure csomaggal 17 630 000 forintba kerül, GT-vel pedig 19 480 000. A már említett nagy aksis (98 kWh), 230 lóerős kivitel az olcsóbb felszereltségi szinttel 22 460 000 forint, de ha a GT csomag a szimpatikusabb, akkor a minimum ár 24 310 000 forint. A vételár olyan extrákkal toldható meg, mint a fényezés, amely az alapáras kéket leszámítva további 220 ezer forint, vagy épp az Alcantara üléscsomag, amely 670 ezret kóstál.
Testvérmodell lévén a hétüléses 5008-nál is a fent említett hajtásláncok állnak rendelkezésre. A belépő szintű 136 lovas hibrid viszont kicsivel magasabb árról indul, ugyanis ez Allure csomaggal rendelve is minimum 14 180 000 forintba kerül. Az ugyancsak januártól elérhető PHEV-ért már 18 930 000 forintot kérnek el, GT felszereltséggel pedig 20 780 000 forintról indulhat a konfigurálás. A 98 kilowattórás akkumulátorral ellátott e-5008 listaára 23 760 000 forint az olcsóbb csomagban, viszont a csúcsváltozat kicsivel több mint 25,6 millióba kerül. Itt a legdrágább feláras csomag a Napfény nevet viseli, amely - ahogy az elnevezésből is sejthető - a panoráma üvegtetőt foglalja magába kerek 700 ezer forintért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?