Lexus terepre? – NX Overtrail

A világ végére is elvisz az NX Overtrail

Erre mondják, hogy ezt nem láttuk jönni! A Lexus piacra dobta az NX valóban terepjárós változatát. Ha már SUV, akkor bátran merészkedhessen a vadonba. Vulkáni talajon próbáltuk!

Erőteljesen növekedik a prémiumautók piaca itthon, a Lexus pedig nem szeretne lemaradni a vásárlók kegyeiért folytatott versengésben. Akkor sem, ha nagyon jól áll, ugyanis a márka hazai történetének eddigi legjobberedményét érte el a januártól szeptemberig tartó időszakban 6,3 százalékos piaci részesedéssel. Ebben a sikerben nagy szerepe van az NX típusnak, amiből most egy kicsit komolyabb terepjárót faragtak, hogy még több vásárló igényeinek felelhessen meg. Persze a somogybabodi offroad fesztiválra továbbra sem ezzel fognak menni, de Lanzarote szigetén bebizonyított, hogy bírja a gyűrődést.
Külön nevet is kapott a modell. Kéretik Overtrailnek szólítani az újdonságot, ami könnyen megkülönböztethető a többi NX-től. Ha a másfél centis emelés nem tűnne fel egyből, akkor a fekete hűtőmaszk, a szintén fekete kilincsek és tükörházak, a fekete ablakkeretek és az ugyancsak fekete, 18 colos, egyedi felnik, na meg a kizárólag ehhez a modellhez járó homokbarna fényezés is segít.
Hirdetés
Bent is a színekkel játszottak, többfelé megjelenik a khaki szín. Például a fekete műbőr üléseket is ezzel társították, de a kartámaszon és az ajtóburkolatokon is látható, utóbbin még újfajta fabetétek is díszítik. Az Omotenashi filozófia természetesen nem csorbult, ahogy a térkínálat sem. Sőtvan még itt nano-X légtisztító és a Lexus Climate Concierge is jó szolgálatot tesz, ez lényegében a többzónás légkondi, hogy minden utasegyedileg állíthassa be a saját mikroklímáját- Elöl még üléshűtés is jár a fűtés mellé, szóval tényleg komolyan veszi a Lexus a prémiumságot. Motorfronton itthon a 350h full hibrid és a 450h+ konnektoros hibrid választható Overtrail kivitelben, mindkettőhöz alap az összkerékhajtás. Ami nélkül semmit nem érne az a másfél centis emelés, amellyel 20 centiméterre nő az autószabad magassága. Így már bátrabban támadhatók a földutak. Terepen jól jön az adaptív futómű, amihez új üzemmód is társul, amit Trail néven találhat meg a sofőr és a kardánalagúton még külön gombot is kapott. A csinos felnikre ráadásul terepgumit húznak, ami szintén hasznos, de zajosabb. Ezen viszont az aktív zajszűrő rendszer segít.
Hirdetés
A menetpróbán többféle felületen: homokban murván, éles vulkáni kőzetek között, és persze aszfalton is kínoztuk, de mindenhol szépen boldogult. Az emelés és a terepgumik természetesen hatással vannak az autó viselkedésére, de ezek leheletnyi változások. Főlegtempós kanyarokban érezni, hogy egy kicsit jobban dől a kasztni, de hát valamit valamiért. A jobb terepképességek oltárán ez nem nagy áldozat, mert amúgy sem kanyarvadászatra való egy NX. Fogyasztása sem ugrott meg. A fedélzeti rendszer szerint 6,8 litert kért a 2,5 literes, négyhengeres benzinmotoron alapuló, 244 lovas full hibrid hajtáslánc úgy, hogy tényleg gyötörtük. Ám a teljesen pontos fogyasztást majd egy teszt fogja megmutatni. Már itthon is rendelhető az NX Overtrail. Full hibridként 29 600 000 forintról indul, PHEV-ként pedig 34 300 000 forint az alapára és 3-4 hónaposszállítási időre számíthat, aki most megrendeli.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?